A magyarországi Hagyományok Háza vajdasági hálózata és a zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2019-ben szervezett viseletkészítő tanfolyamán alakult csoport tagjai a hét hónapig tartó továbbképzés során alapismereteket szerezhettek a magyar népviseleti ruhadarabokról, megtanulták a különböző tájegységek, társadalmi rétegződések, az életkor és alkalmak szerinti öltözködés jellegzetességeit, a leggyakoribb női és férfiruhadarabok elkészítésének módját, a szabási és varrási technikákat. A csoporttagok a sikeres képzés után műhelymunka keretében folytatták a tevékenységet, és oktatóik, a jászsági Tajti Erzsébet, Borbásné Budai Valéria és Donkóné Birkás Tünde biztatására beneveztek a fesztiválra.

A vajdasági viseletkészítő csoport

— Az ő vezetésükkel készültek el a pályamunkák is. Időközben csatlakozott a csapathoz Limburger Georgina Kupuszináról, aki nagyon jól ismeri a helyi viseletet, az ottani kötényeknek a gépi hímzéses díszítését általuk ismerhettük meg, és innen jött az ötlet, hogy akkor ezt dolgozzuk föl modern öltözeti darabokon — mesélte Vázsonyi Csilla szervező, a VMMI munkatársa. — Boleró, kiskabát, nadrág, táskák készültek, fekete alapszínben, hiszen a pályázat kiírása ünnepi alkalmak textíliáinak elkészítésére vonatkozott, a fekete pedig nagyon jól kombinálható azzal a nagyon-nagyon színes díszítéssel, amely a kupuszinai kötényekre jellemző.

Az első díjas alkotás

Tavaly három-négy találkozója volt a csoportnak — melynek tagjai között a zentaiak mellett szabadkaiak, újvidékiek, temeriniek, bácskossuthfalviak, nagykikindaiak is vannak —, az idén pedig kettő, ezeken születtek meg a tervek. Mindenki egyénileg tervezett valamilyen öltözetet, közösen választották ki, hogy melyik ruhadarabok készüljenek el, utána pedig felosztották egymás között, hogy ki melyik darabot fogja megvarrni — részletezte beszélgetőtársam. Volt, aki a csoportból önállóan is pályázott: Kovács Erzsébet munkáját harmadik díjjal jutalmazták, egy temerini viseletet készített el, illetve egy torontálvásárhelyi menyasszonyi ruhát, Galai Kornélia munkája szintén bekerült a kiállításra. A csoporton kívül is érkeztek díjak Vajdaságba: az újvidéki Zuberec Vera a dunántúli vagdalásos hímzésű terítőjével kiemelt első díjat érdemelt ki, a szabadkai Sebők Valéria pedig csipke kategóriában pályázott, és fonott csipkebetéttel díszített vitrázsfüggönye különdíjas lett.

Egyszerre hagyományos és modern

* A vajdasági viseletkészítők csoportja hogyan folytatódik majd? Mivel és hová készülnek?

— Hasonló formában fogjuk folytatni a munkát. A következő viselet, mellyel szeretnénk megismerkedni, az a gombosi. A nyugat-bácskai falvakban, Bácskertesen, Doroszlón, Gomboson még föllelhető egy nagyon gazdag viseleti kincs, de amilyen gazdag viseletkultúra található még ezekben a falvakban, ahhoz képest viszonylag feldolgozatlan ez az anyag, így mindenképp kötelességünknek érezzük és érdemesnek tartjuk, hogy ezzel foglalkozzunk. Illetve kaptunk Gombosról egy megkeresést, hogy valamilyen formában dokumentáljuk az ottani viseletet. Aki egyszer belekóstol ebbe, azt utána mindig hajtja a kíváncsiság.

A részletekben rejlő szépség

* Miért jó az, hogy van egy aktív viseletkészítő csoportunk? Bizonyára lesz valamiféle hozadéka akár a közösségi életben, akár a hagyományokat illetően, akár a réginek az újragondolása terén.

— A tanfolyamokat azért tartottuk fontosnak elindítani, mert a Csoóri-programnak köszönhetően az egyesületeknek, néptánccsoportoknak, népdalköröknek volt lehetőségük új viseleteket készíteni. Azt szerettük volna elérni, hogy legyenek itt, helyben olyan varrónők, szakemberek, akik nemcsak technikailag képesek elkészíteni ezeket a népviseleteket, hanem értenek is a népi szabás- és díszítésmódokhoz, valamennyire tisztában vannak az egyes tájegységek jellemzőivel. Ez az egyik része, a másik meg persze a modern feldolgozás: az öltözködés egy olyan dolog, amelynek nemcsak régen volt jelzésértéke, a népviseletben, hanem ma is, tehát ezáltal kifejezhetjük az identitásunkat, az ízlésünket. A fesztiválon elért kiváló eredmény nagyon nagy megtiszteltetés a csapatnak, mert a békéscsabai konferenciát és a pályázatot kétévente rendezik meg, és ez a textiles népi kézművesszakmáknak a legfontosabb seregszemléje. Nagyon-nagyon sok jelentkező volt, 1600 pályamű érkezett be, és ebből válogatott a zsűri — úgyhogy egyáltalán az is nagy szó, ha valaki a kiállításra bekerül, hát még ha díjat nyer! Ez egy óriási megerősítés számunkra, hogy jó úton haladunk.

A táska, mely öltöztet

A magyarországi Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, valamint a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány az elmúlt évben hirdette meg a XVIII. Kárpát-medencei Népi Textilfesztivál pályázatát. A versenyfelhívás a március 4-én kezdődő konferenciával és kiállítással ért véget. Az Ünnepre készülve témájú kiírásban a meghirdetők a hímzés, szövés, csipke, nemez és viselet szakterületekről családi és társadalmi ünnepeken viselhető korszerű és újszerű tárgyak, tárgyegyüttesek elkészítését várták. A felhívásra 2022-ben is nagyon sok egyedi alkotó és alkotóközösség küldött pályamunkát, az egyéni pályázók száma 133 fő, a pályázó közösségeké 61, a pályázatban részt vevő alkotóké 752, a beérkezett pályázati alkotásoké 1632. A míves munkák között — a hímzések mellett — a viseletek magas aránya érdemel különös figyelmet, mivel jól reprezentálják az eredeti, hagyományos ünnepi öltözékeket, valamint azok modern feldolgozásait is.

A vajdasági viseletkészítő csoport első díjas alkotásának tervezője Besenyei Ildikó, Donkóné Birkás Tünde, Galai Kornélia, Kovács Erzsébet, Limburger Georgina, Tajti Erzsébet, Tóth Jolán, Vázsonyi Csilla, a kivitelezők pedig Besenyei Ildikó, Donkóné Birkás Tünde, Fajtner Martonosi Lídia, Galai Kornélia, Kovács Erzsébet, Limburger Georgina, Tapiska Erzsébet, Tóth Jolán és Zeković Ilona.

Fotók: Hagyományok Háza Hálózat Vajdaság felvételei