home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Díjazott újságírók fogadása
2021.02.10.
LXXVI. évf. 6. szám
Díjazott újságírók fogadása

Czegledi Rudolf, Zenta Község polgármestere és Juhász Attila, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja a sajtó képviselőinek jelenlétében fogadta Gruik Zsuzsát, a Külhoni Média a Családért díj vajdasági nyertesét, valamint Polyák Hajnalkát, akinek az írását a külhoni közönségszavazásban részt vevők találtak a legjobbnak — mindketten a Magyar Szó napilap zentai munkatársai.

A Média a Családért díjat 2007-ben alapította a budapesti Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin azoknak a nyomtatásban megjelenő cikkeknek, rádió- és televíziós műsoroknak, valamint internetes írásoknak a jutalmazására, amelyek a párválasztással, a házassággal, a családdal, a gyermekvállalással és hasonló témákkal foglalkoznak. 

Az elismerést 2016-ban terjesztették ki a környező országok magyarlakta területeire is. Ekkor jött létre a határon túli újságírókból álló külhoni zsűri, melynek egy-egy képviselője van Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Délvidékről. A bizottság tagjai minden hónapban ajánlanak egy médiaanyagot a saját régiójukból, majd a négy közül kiválasztják a hónap nyertesét, hogy az év végén a legjobb tizenkét jelölt közül kerüljön ki a győztes, aki megkapja a Külhoni Média a Családért díjat.

A 2020. évi Média a Családért díj magyarországi győztese Bodó Mária lett a Duna Televízió Isten kezében című műsorának Anyaméh gyümölcse jutalom című adásáért. A Külhoni Média a Családért díjat megosztva kapta D. Balázs Ildikó, a liget.ro munkatársa Látássérült mindennapok című írásáért, és Gruik Zsuzsa, a Magyar Szó napilap újságírója Kavics a tóban — Elveszített magzatok és kisbabák című munkájáért. A Családbarát Média — Miniszteri Különdíjat a Kossuth rádió munkatársa, Mohácsi Edit érdemelte ki, a Vendég a háznál című műsorban elhangzott A magzat elvesztése című riportjáért.

A magyarországi közönségdíjat Széles-Horváth Anna (Pszichoforyou.hu) nyerte a Túlgondolt gyermeknevelés a 21. században — Avagy hogyan jussunk levegőhöz szülőként az információk áradatában? című munkájáért, míg a külhoni közönségdíjat Polyák Hajnalka (Magyar Szó) a Megtalálni a jót minden élethelyzetben című cikkéért kapta.


Polyák Hajnalka és Gruik Zsuzsa (a Pannon RTV fotója)

Gruik Zsuzsa riportjában a vetéléssel, a halva születéssel, illetve a csecsemőhalállal foglalkozott. Mint mondta, azért választotta ezt a nehéz, tabunak számító témát, mert a médiában annak ellenére is kevés szó esik róla, hogy sok családot érint. Polyák Hajnalka a csókai, két gyermeket nevelő Mészáros családot mutatta be, ahol a családfő diakónus. A szerző a hit oldaláról közelítette meg a család mindennapjait.

A zentai városháza zöld termében megtartott fogadáson Czegledi Rudolf polgármester gratulált a két vajdasági/zentai díjazottnak, valamint megköszönte Tóth Líviának, a Hét Nap főszerkesztőjének a külhoni zsűri vajdasági tagjaként végzett munkáját is. A média megjelent képviselőinek kiemelte, hogy Zenta Önkormányzata nagy gondot fordít a családok támogatására. A községben minden újszülött meghatározott pénzösszeget kap, az év első babája pedig további juttatásban részesül. Minden évben megjutalmaznak egy példamutató nagycsaládot, emellett az önkormányzat hozzájárul a többgyermekes családok óvodai költségéhez, valamint az ingázó diákok utaztatásához is. Hozzáfűzte, bíznak abban, hogy a jövőben bővíthetik ezeknek a kezdeményezéseknek és programoknak a sorát.

Tóth Lívia bemutatta a külhoni zsűri munkáját, beszélt a médiatartalmak kiválasztásának szempontrendszeréről, és hangsúlyozta az újságíróknak a családbarát témák megjelentetésének fontosságát. Emellett arra kérte a média munkatársait, adjanak esélyt maguknak, hogy a Külhoni Média a Családért díj jelöltjei közé kerüljenek.

Polyák Hajnalka, Gruik Zsuzsa, Czegledi Rudolf, Tóth Lívia, Juhász Attila (Herédi Krisztián felvétele)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..