home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Đerlek: A harmadik dózisnál most fontosabb a fiatalok oltása
2021.07.12.
LXXVI. évf. 27. szám
Đerlek: A harmadik dózisnál most fontosabb a fiatalok oltása

Ismét összeül a köztársasági válságstáb.

A harmadik dózisnál nagyobb prioritást jelent a fiatalok oltása - hangsúlyozta Dr. Mirsad Đerlek. Az egészségügyi minisztérium államtitkára a Kurirnak elmondta, hogy a harmadik dózisnál jelenleg nagyobb prioritást élvez, hogy új modelleket találjanak a fiatalok oltakozásának ösztönzésére. Kiemelte: a 18 és 30 év közöttiek csupán 17,3 százaléka kapott oltást és a fiatalok ilyen alacsony immunizálásával, akik a vírus legnagyobb hordozói, nem várhatjuk nyugodtan az őszt. Đerlek hozzátette: mindennap beszélnek a harmadik adagról és figyelemmel kísérik a globális fejleményeket, de a WHO és az EMA azt javasolta, hogy a nagyobb tanulmányok befejezéséig nem kell sietni a harmadik adaggal.
             
Mirsad Đerlek, egészségügyi államtitkár, Szerbia: „Huszonharmadikán az immunizációért felelős országos testület, augusztus elsején pedig a válságstáb ad majd ajánlást. Tehát ebben a pillanatban azt mondom, hogy meg kell találnunk néhány új motivációs modellt, növelni kell az immunizációs arányt, és augusztus elsejéig a nyilvánosság tájékoztatást kap arról, hogy mi lesz a harmadik dózissal.”

Holnap ülésezik a szerbiai köztársasági válságstáb. A szakemberek a jelenlegi járványügyi helyzetet vitatják meg. Ana Brnabić szerint az orvosok aggódnak a mostani állapotok, a következő járványhullám és a gyengén haladó oltási kampány miatt. A miniszterelnök aláhúzta: kétóránként ellenőrzik a betegek számát városokra bontva. Mint fogalmazott: ott a legbiztonságosabb a helyzet, ahol nagyobb arányú az immunizáció.

Forrás: Vajdaság Ma, Kurir

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..