home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Demokrácia 1x1
Fehér Márta
2017.11.17.
LXXII. évf. 46. szám
Demokrácia 1x1

A verseny vajdasági középdöntője Szabadkán és Zentán

Könnyű, egyszerű, egyértelmű, mint az egyszeregy — szoktuk mondani. Vajon elmondhatjuk-e ezt a demokráciáról, az emberi jogokról vagy a választásokról? Több száz magyar középiskolás birkózott meg ezekkel a felnőttek körében sem köztudott fogalmakkal egy vetélkedő keretében, amelyet a magyarországi Nemzeti Választási Iroda és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága hirdetett meg, az idén első ízben külhoni magyar fiatalok számára is.

A versenyen 14-18 éves szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai, magyar tanítási nyelvű középiskolába járó diákok vehettek részt, négyfős csapatokban. Az iskolai fordulókat követően rendezik meg a hétvégén a két vajdasági középdöntőt. Az elsőre pénteken Szabadkán, a Műszaki Szakfőiskola épületében került sor. A megmérettetésen a helyi Svetozar Marković gimnázium és az Egészségügyi Középiskola, a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola, valamint a Mezőgazdasági Iskola 2-2 csapattal, a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, valamint a horvátországi, eszéki Magyar Oktatási és Művelődési Központ 1-1 csapattal vett részt.

A verseny célja, hogy a fiatalok átfogó ismereteket szerezzenek a demokrácia, az emberi jogok, az állampolgárság, a választási rendszer, a nemzetközi intézmények témakörökben. Egy külön az erre a célra készített negyven oldalas kiadvány készülhettek, tanáraik segítségével. A lexikális tudást mérő kérdéssort töltötték ki az első fordulóban, a továbbjutók pedig a középdöntőkben írásbeli és szóbeli feladatokat oldanak meg, valamint egy előzetesen elkészített prezentációval mutatkoztak be. Teljesítményüket a Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke, Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja és Sárközi István jogász összetételű zsűri értékelte.

— 24 középiskola 75 csapata, közel 300 középiskolás tanuló mérte össze tudását az első fordulóban, az iskolai szintű megmérettetésen. A második fordulóba 12 középiskola 22 csapata, tehát 88 tanuló jutott tovább. A játék, a közösen megtapasztalt élmény, a csapatépítés a legnagyobb jutalom — hangsúlyozta üdvözlő beszédében Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.

— Amikor meghirdettük ezt a vetélkedőt a határon túli magyar diákok körében is, nagyon izgatottan vártuk, hogy lesz-e rá fogadókészség — mondta dr. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. — Végül 159 csapat állt össze a Kárpát-medencében. Ez minden várakozást felülmúlt! Fantasztikus élmény minden egyes vetélkedő, mert a fiatalok nagyon okosak, nagyon sokat lehet tanulni tőlük.

A második vajdasági középdöntő szombaton Zentán lesz, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában. A házigazda intézmény 6 csapattal, a Zentai Gimnázium 2 csapattal, a helyi Egészségügyi Középiskola, a nagybecskereki Nikola Tesla Elektrotechnikai és Építészeti Középiskola, az Óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola, és a Nagybecskereki Gimnázium 1-1 csapattal vesz részt a megmérettetésen.

A harmadik, budapesti fordulóban a régiós fordulókból továbbjutó csapatok mutatkozhatnak be egy „örömjáték” keretében, amely intézménylátogatással, városnézéssel, programokkal egészül ki, és sor kerül egy, a diákok által előzetesen elkészített feladat bemutatására is.

Valamennyi budapesti fordulóba jutó csapat értékes tárgynyereményben részesül.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..