Kapitány Balázs kutatói szemmel elemzi a magyar családpolitika hatásait, a termékenységi fordulat megtorpanását, a fiatalok döntéseit befolyásoló gazdasági és értékrendi tényezőket, valamint a globális demográfiai folyamatokat. Szó esik házasságról, bizonytalanságról, intézményi biztonságról és arról is, hogy mit tanulhat Magyarország más országok tapasztalataiból egy gyorsan fogyó világban.

Forrás: Kapitány Balázs archívumából

* Az elmúlt években jelentős családpolitikai intézkedések születtek Magyarországon. Kutatói szemmel milyen kézzelfogható hatásai vannak ezeknek a termékenységre és a gyerekvállalási hajlandóságra?

— A 2008-beli gazdasági válság után Magyarországon tovább csökkent a gyermekvállalás, nem azért, mert a fiatalok nem akartak gyermeket, hanem mert a bizonytalan körülmények miatt halogatták terveiket. Miközben átlagosan 2—2,1 gyermeket terveztek, a ténylegesen megszületett gyermekek száma csak 1,2—1,3 volt. Ez a különbség teret adott az állami beavatkozásnak. 2010 után az Orbán-kormányok ezt felismerve egyre bővülő családtámogatási rendszert vezettek be, az adókedvezményektől a lakhatási és munkavállalást segítő intézkedésekig. A politika kezdetben hatásos volt: a termékenységi mutató 1,6 fölé emelkedett, ami ugyan még nem érte el a kívánatos szintet, de jelentős javulást hozott, és Magyarország az európai sereghajtók közül a jobban teljesítők közé került a 2020-as évek elejére.

* De az elmúlt években már nem ilyen pozitívak az adatok. Ha jól értelmezem a magyarországi statisztikai hivatal számait, 2025-ben minden idők legalacsonyabb születésszáma lesz Magyarországon.

— Jól látja! Az elmúlt években, lényegében 2022-től nemcsak hogy megtört ez a korábbi pozitív trend, hanem egy egyértelmű és nagyon jelentős zuhanás is bekövetkezett a magyarországi termékenységben, és ez a mai napig tart. Az előbb emlegetett termékenységi mutató a legfrissebb adatok szerint már ismét csak 1,31, vagyis csaknem oda került vissza, ahonnan 2010-ben indult. Tehát például ma Magyarországon alacsonyabb a gyermekvállalási kedv, mint akár Vajdaságban, ahol a 2024-beli adatok szerint 1,66 volt ez az érték. Ez a magyarországi negatív termékenységi fordulat annak ellenére történt meg, hogy — szemben a húsz évvel korábbi helyzettel — jelenleg már Magyarország tartja fent a világ egyik legbőkezűbb családtámogatási rendszerét. Tehát azt mondhatjuk, hogy amíg korábban Magyarországon az állam mérsékelten támogatta a gyermekes családokat, és úgy született kevés gyermek, most annak ellenére ugyanez a helyzet, hogy az állam reális pénzügyi erején túl is támogatja a gyermeket vállalókat. Ez mindenképp nehéz kérdéseket vet fel az elmúlt időszakban bevezetett családtámogatási rendszer hatékonyságát illetően. Lehetséges például, hogy ezek a támogatások nem megfelelő irányúak voltak, így valójában nem azt érték el, hogy több gyermek szülessen, hanem csak azt, hogy a párok egy része előrehozza a gyermekvállalást.

* Mennyire befolyásolják a fiatalok gyermekvállalási döntéseit gazdasági tényezők (lakhatás, munkahelybiztonság), és mennyire kulturális vagy értékrendi szempontok, esetleg a klímabiztonság?

— A magyar családtámogatási rendszer elsősorban anyagi és lakhatási eszközökre épül: célja, hogy a párok saját otthonban vállalhassanak gyermeket, illetve hogy a gyermeket nevelők kevesebb adót fizessenek. Ezek az intézkedések ugyan vonzóak, de kevésbé válságállók, mert jellemzően csak addig működnek, amíg a család anyagi és élethelyzete stabil. Egy válás, munkahelyelvesztés vagy jövedelemkiesés könnyen ellehetetlenítheti a támogatások fenntartását. Mivel a gyermekvállalás húsz-huszonöt évre szóló döntés, a jövő bizonytalansága jelentős visszatartó tényező a fiatal párok számára, még akkor is, ha egyébként szeretnének házasságban élni, gyermeket nevelni. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a pénzügyi ösztönzők önmagukban nem elegendők: legalább ilyen fontos a biztonságot adó intézményrendszer, vagyis a jól működő egészségügy, bölcsődei és óvodai ellátás, iskolarendszer és a kiszámítható szociális védőháló.

* Ami a házasságkötések számát illeti, mi jellemző ma Magyarországra, illetve mik a trendek globálisan? Csökkenő tendenciát mutat azoknak a pároknak a száma, akik a házasság mellett döntenek, vagy vannak nagyon jól teljesítő államok ebben a tekintetben?

— A házassági trendeket tekintve a magyar családpolitika inkább tekinthető sikertörténetnek. A házasságok számát alapul véve látszólag hasonlók a trendek a születésszámokhoz, csak sokkal nagyobbak a kilengések: míg 2010-ben 36 000, addig 2021-ben már 72 000 házasságot kötöttek Magyarországon. Ezután itt is visszaesés figyelhető meg. Jelenleg még csak a 2024-re vonatkozó adat ismert, akkor 47 000 házasság köttetett, de a 2025. évi érték is hasonló lesz. Ezek a számok azonban még nem mondanak semmit egy valóban lényeges változásról: a gyermekvállalás és a házasságkötések kapcsolata ismét megerősödött Magyarországon. Amíg a 2010-es évek elején a gyermekek csaknem fele (volt olyan év, amikor 48%-a) házasságon kívül született, addig 2022-re ez az arány 25%-ra csökkent, és itt nincs negatív fordulat 2022 után sem. Ez egy érdemi változás, nem ismerünk ilyen irányú, mértékű és sebességű folyamatot más országban. A jelenlegi, 24% körüli magyarországi, házasságon kívüli születési arány európai szinten igen alacsonynak számít, még az ortodox keresztény kultúrkörbe sorolt országokban is magasabb számokat látunk. Szerbiában pl. 30%, Vajdaságban 33% körül van a házasságon kívüli születések aránya, és Európában utóbbiak is alacsony értéknek számítanak. 

* Mi a helyzet globális szinten? Nyugat-Európában, illetve az EU országaiban hogyan alakul a népességgyarapodás?

— Az, hogy az elmúlt években jelentősen és gyorsan csökkent a gyermekvállalási kedv, nem magyarországi, sőt nem is európai sajátosság: szinte minden országban negatív rekordok születnek Kínától Dél-Amerikán át egészen Nigériáig. Természetesen régiónként eltérő, hogy milyen szintről is következik be ez a csökkenés. De ez lényeges, hogy ma már nemcsak a fejlett országokra, hanem az úgynevezett harmadik világ egyre több államára is jellemző, hogy a termékenységi arány nem éri el a társadalom demográfiai újratermelődéséhez szükséges 2 körüli szintet. Olyan országokra is igaz ez, amelyekről a fejünkben még egészen más kép él: Marokkó, Tunézia, India, Brazília, Mexikó stb. Jelenleg hagyományos értelemben vett népességrobbanásról inkább már csak az úgynevezett Fekete-Afrikában beszélhetünk, a világ többi régiója vagy már most, vagy a közeljövőben népességcsökkenéssel néz szembe. A legrosszabb helyzetben ebben a tekintetben jelenleg Délkelet-Ázsia (Japán, Korea, Hongkong, Szingapúr stb.) van, de Európa helyzete is igen rossz az 1,4 körüli átlagos termékenységi rátával.

* Bár több szemszögből is lehet vizsgálni, mit takar a „siker” a népesedéspolitikában, mégis melyek azok az országok bárhol a világon, amelyekre követendő példaként tekinthetünk?

— Minden régióban vannak olyan országok, amelyek a demográfiai adottságaikhoz, a környező, hasonló államokhoz viszonyítva relatív mértékben jól teljesítenek: Európában ilyen Franciaország vagy egyes északi államok, például Izland, Ázsiában a Fülöp-szigetek, Dél-Amerikában Argentína. Nincsenek azonban általános megoldások vagy olyan népességpolitikai csodafegyverek, amelyek kultúrától függetlenül mindenhol működőképesek. Ha léteznének ilyenek, már bevetették volna őket.

* A migráció mennyiben képes ellensúlyozni a népességfogyást a fejlett régiókban, és milyen korlátjai vannak ennek a megoldásnak globális szinten?

— Egy gyorsan átalakuló demográfiai helyzetű világban a migráció szerepe és megítélése is gyorsan változik. Országonként és kultúránként külön-külön érdemes mérlegelni, mennyiben hoz megoldást, illetve mennyire veszélyes a migráció. Például nem hiszem, hogy a viszonylag jómódú, de termékenységi problémákkal küszködő Chile számára reális negatívumokkal jár a szegényebb, de magasabb termékenységű Peruból vagy Argentínából érkező, akár tömeges bevándorlás. Viszont egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy ugyanez igaz lenne például a kelet-közép-európai országokba Fekete-Afrikából érkező bevándorlás esetén.