
Gothár Péter rendezésében a Leányvásár nyitotta július 5-én az idei Szegedi Szabadtéri Játékokat. Az operettet még két este, július 6-án és 7-én láthatták az érdeklődők.
A felhőtlen humorú, valódi fesztiválhangulatot árasztó, friss dramaturgiai elemekkel gazdagított előadás kizárólag erre az alkalomra készült. Egyediségéhez Varró Dániel zseniális dalszövegei és Vinnai András poénoktól hemzsegő párbeszédei is hozzájárulnak, de az sem mellékes, hogy az eredetileg westernkörnyezetben játszódó darabot egy egzotikus szigetre ültették át. Az egész cselekményen végigvonuló fő helyzetkomikum a kövérek és a soványak ellentétére épül. A szigeten élnek a kövérek, akik a hajóval látogatóba érkező soványakkal kerülnek életvezetési összetűzésbe, melyből természetesen szerelmi bonyodalmak is támadnak. A kis közösségnek ugyanis megvannak a hagyományai, a történet pedig a legfontosabb ünnepükön, a leányvásár napján játszódik, amikor a lányok párt választanak, és huszonnégy órára férjhez mennek.
Mint azt már a korábbi években a Szabadtéri produkciókban megszoktuk, a látvány ezúttal is lenyűgöző: több jelenet ugyanis a tizenhat méter hosszú és tizenkét méter magas hajótestben játszódik. Az óriási díszletelem — amely egyébként úgy néz ki, mintha egy kisgyermek hajtogatta volna újságpapírból — egyik jellegzetessége, hogy meg is fordul. Az első felvonásban „beúszik” a színre, ekkor a külsejét láthatjuk, de a másodikban már a belseje mutatkozik, amely a legendás, a szegediek által jól ismert Szőke Tisza gőzhajóra emlékeztet. Persze, nem ez az egyetlen különlegesség, hiszen Tihanyi Ildi jelmeztervező papírruhába öltöztette az alkotógárdát. A mintegy kétszáz kosztümhöz csaknem ezer négyzetméternyi különleges, festhető, mosható és varrható papírt használtak fel, melyre UV-nyomtatással rajzolták a mintákat. Az ötletet az az alapkoncepció adta, hogy a színpadon egy elnagyolt, rajzfilm-szerű világ jelenik meg.
A főszerepet Nagy Ervin játszotta, olyan partnerek mellett, mint Schell Judit, Hegedűs D. Géza, Szombathy Gyula, Ujlaki Dénes, Keresztes Tamás, Bordás Barbara, Kiss Diána Magdolna és Kocsis Gergő. A koreográfiát Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője álmodta meg, közreműködött a Szegedi Szabadtéri Játékok Tánckara, Énekkara és Szimfonikus Zenekara.
Szabó Attila felvételei