Az estet a helyi tanács álmodta meg, és a helybeli Líra Zenészek és Énekesek Egyesületével valósította meg, olyan módon, hogy alakítottak egy nagy akusztikus zenekart.

* Annak köszönhetően is, hogy Muzslya Helyi Közösségének tanácselnöke a muzsikusok egyike, nagyon szép rendezvényen vehettünk részt.

— Összegyűltek a régebbi zenészek, néhány fiatallal karöltve, és három zenekarra emlékeztek — nyugtázta örömmel Palatinus Ervin tanácselnök. — Egy kicsit meghatódtam, mert a ’80-as évek hangulata uralkodott a teremben, mely megtelt érdeklődőkkel. A színpadon olyan hangszerelés volt, mint annak idején a muzslyai lakodalmakban. Ezek az emberek, akikről megemlékeztünk, megérdemlik, hogy ne feledkezzünk meg róluk. Muzslya lakosságának még sokáig az emlékezetében kell tartania a Kocsis, a Kaip és a Szabó zenekart, mert évtizedeken át népszerűsítették a magyar nótát, közvetítették a magyar érzelmeket, mert jól tudjuk: a magyar ember amikor sír, akkor is dalol, de amikor örül, akkor is. Nekik köszönhetően Muzslyán ma is szól a magyar nóta, mi is megtanultuk tőlük a szép dalokat. Dicséretes, hogy ezen a rendezvényen fiatalabb zenészek is felléptek. Kaip Jani bácsi meg a többiek ha ezt hallanák, tudnák, jó munkát végeztek az évtizedek során.

Palatinus Ervin fellépés közben

* Valamikor úgy mondták, hogy száraz hangszereken játszottak, mert nem volt semmi hangosítás, most is csak az énekeseknek volt mikrofon a kezükben. Összesen hányan voltak, akik ehhez hozzájárultak?

— Tizenkilencen léptünk föl, de hozzá kell tenni, hogy a ma esti zenekart elneveztük Muzslyai Nagy Akusztikus Zenekarnak, és ennek ilyen formában több mint 30 tagja van. Olyan az elképzelés, hogy mi ezt ápolni fogjuk, és úgy gondolom, sikerült is, hogy Muzslyán megszólaljon és megmaradjon a „fa hangszerek” zenekara. Várható, hogy egy másik alkalommal megismétlődik egy ilyen hangulat. Úgy határoztunk három évvel ezelőtt, amikor szintén egy nagy muzslyai zenészről, Boldizsár Károlyról emlékeztünk meg, hogy ezt minden évben éltetjük, és jövőre is visszahozunk a köztudatba egy zenekart. Muzslyának nagyon nagy múltja van a zene és a zenekarok terén, hiszen valamikor a ’70-es, ’80-as években 16 zenekar lépett fel a zenészbálban. Hála istennek, jó zenészekben sincs hiány a faluban.

Duga István hegedül a hagyományápolók zenekarában

Palatinus Aranka helytörténészként készült erre az alkalomra, és a régi gyűjtéseit vette elő, mert jól ismerte a három zenekar tagjait, és az összegyűjtött adatokat meg is osztotta a közönséggel.

— Nagy örömmel tettem eleget a felkérésnek, és nagyon örülök, hogy beszélhettem mind a három zenekarról. A fiam is zenész, nagyon sokszor nálunk is próbáltak, és megtanították a szép magyar nótára, különösen a Kaip zenekar tagjai. Szerintem is kellene minden évben folytatni ezt az emlékezést a híres zenekarokról, hiszen egy biztos, a telepítéstől a mai napig mintegy 200 zenekar létezett a faluban. Muzslyán ugyanis annak idején annyi kocsma volt, hogy minden zenekarnak bőven akadt munkája. Ezt is kutattam, és érdekes, hogy kezdetben tambura- és citerazenekarok működtek, majd később, amikor az amerikai zene eljutott Európába, akkor kezdték ezeket a modern együtteseket alapítani. Sok-sok éven át erősítők, hangosítók nélkül muzsikáltak a zenészek, és azok voltak a nagyon szép dalok, emellett a lakodalmakban meg a bálokban is erősítő nélkül szólt a muzsika. A zenész szeretetből is muzsikál, de közben pénzkeresési lehetőség is számára. Muzslyán egyebek között volt egy nagyon szép magyar nóta, melyet sokan szerettek, a Darumadár fenn az égen, és ha nem voltak megelégedve a zenészek a gázsival, azt mondták, ezért a pénzért a darumadár bizony alacsonyan száll. És ez szállóigévé vált a faluban.

Palatinus Aranka

Az emlékesten a színpadon az egyik legidősebb muzsikus Duga István volt, aki a mai napig aktívan zenél, gyakran előveszi a hegedűjét.

— A Szabókkal kezdtük, az iskola igazgatója, Horváth tanár úr tanított bennünket az iskolában. Úgyhogy én addig muzsikáltam velük, amíg be nem rukkoltunk Szabó Karcsi meg én. Ő előbb hazajött a katonaságból, és elfoglalhatta a zenekarban a helyét. Aztán én egy darabig nem játszottam, de amikor Juhász Péter összeverbuvált egy zenekart, engem is hívtak. Aztán a Sütőék együttesében is játszottam. Tehát a Szabóknál kezdtem, majd Juhász Péternél, a Sütőknél és utoljára a Sáriékkal muzsikáltam. A gyerekekből is csináltunk egy zenekart, nagyon tehetségesek voltak, két év alatt úgy megtanítottuk őket mi, idősebbek, hogy lakodalmakban is tudtunk játszani. Annyi lakodalmunk volt, hogy alig győztük. Én huszonhárom évet lemuzsikáltam a Sáriékkal. Aztán egészségügyi gondok miatt kénytelen voltam lemondani a lakodalmakat, de mivel nagyon szeretem a zenét, betagosodtam a hagyományápolókhoz, és ott muzsikálgatunk a mai napig.

A Kocsis zenekar 1997-ben a Durindón (Palatinus Aranka archívumából)

A legfiatalabb fellépő Szalma Árpád volt, aki a többi zenésszel elvegyülve jól érzi magát ebben a társaságban — vallja.

— Nekem nagyon tetszett az est, mivel szeretem az ilyen zenét. Gyerekkoromban is sokszor hallgattam, és megmaradt bennem. Az is nagyon tetszett, hogy nem modern, új hangszereken játszott a mostani zenekar, például dob meg szintetizátor sem volt, hanem régies módon, hangosítás nélkül, és megvolt ennek a varázsa. 

Árpád azt sem hallgatta el, hogy az idősebb zenészektől tanulta el a szép nótákat, és azokat próbálja még jobban elsajátítani, majd továbbadni, énekelni, ahogyan az ősök tették.

Szalma Árpád és az alkalmi akusztikus zenekar