A Hét Napnak adott exkluzív interjúban a színművész mesélt a gyermekkoráról, a pályakezdésről, hogyan lett villanyszerelőből diplomás színművész, és azt is elárulta, a lányok mindig is nagyon hatottak rá. Felesége és lánya ötleteire mindig felfigyel. Ezeket a munkásságába is beépíti. Rékasi Károly aktív életet él: hajnalban kel, az edzőteremben kezdi a napot, folyamatosan járja az anyaországot és az elszakított területeket, hogy elvigye a magyar irodalom kincseit, erősítse a nemzeti identitást a külhoniakban. Tom Cruise magyar hangját arról is kérdeztük, mit adott neki Bartha Zsolt. A karaktert huszonhárom évig láthattuk nap mint nap a Barátok köztben.

— Mi fuvaroztunk lovas kocsival Jászberényben, sokkal jobban szerettem a lovas kocsin ülni, mint a tankönyveket bújni. Villamosgép- és készülékgyártó ágazaton érettségiztem a szakközépiskolában, innen kerültem azután a színművészeti főiskolára. Először nem vettek fel a főiskolára, egy évig Budapesten villanyszerelősködtem, amíg készültem a következő felvételire. A főiskolára utána már a teljes tanári kar egyöntetű szavazata alapján vettek föl.

* Nagy szeretettel jár a határon túlra. Beszéljünk a szabadkai élményeiről. Milyen érzésekkel, tapasztalatokkal gazdagodott Szabadkán?

— Mindenekelőtt köszönöm, hogy megkeresett. Ez furcsa, hogy határon kívül. Maradjunk annyiban, hogy a jelenlegi határon túl, nem az anyaországban. Szabadkán is elmondtam a kedves megjelenteknek, hogy ott is ugyanúgy otthon vagyok. Az, hogy a csíkok most éppen hol húzódnak, arról mi nem tehetünk, csak a dolgunk másabb. Akik a jelenlegi határon kívül élnek, ők nem élvezhetik mindazt, ami nekünk itt az anyaországban nap mint nap adódik. Amivel mi bátran számolhatunk, ott nem egy esetben ennek a hiányát élik meg. Én csodálattal tekintek azokra, akik ott laknak, ahova egyébként a szüleik, nagyszüleik születtek, de valami furcsa dolog kapcsán ez kialakult. Nagyon-nagyon furcsa, hogy miközben ott, az előadáson ugyanazok a mondatok hangoznak el, mint az anyaországban, érzem, hogy azok másként csengenek ki. Bizonyos gondolatok, mondatok más értelmet nyernek az anyaországon kívül, pedig ugyanolyan magyar embereknek fogalmazom meg őket, mint az anyaországon belül. Ez nekem is egy ajándék, egy különös érzés. Ezen a nyáron tudtam magamnak is megfogalmazni, amikor Székelyföldön jártunk a Wass Albert-emlékműsorommal, és ott mondta egy székely könyvtáros hölgy, hogy ez nekik mekkora ajándék, hogy az anyaországból magyar nyelven üzennek nekik. Ezzel tartják bennük a lelket. Azóta így állok a határon túli nézőim elé, hogy hiszem azt, hogy a lelküket tudom erősíteni. Ez az én feladatom, ez az én hivatásom, hogy vigyem az anyaországon kívülre is a csodálatos magyar nyelv értékeit káprázatos magyar költőink és íróink soraiba becsomagolva. Olyat tudok magaménak, amit Magyarországon rajtam kívül más még nem, hogy ebben az évben átléptem a hatszázadik — magyar írók és költők munkáiból szerkesztett — előadást, melyet boldogan és büszkén tárok a kedves nézők elé a Kárpát-medence bármely településén.

* Hogyan született meg önben az elhatározás, hogy az egyetemes magyar irodalom legnagyobb alakjainak munkásságát dolgozza fel, és ezt mindenhova elvigye, a határokon túlra is?

— Ez nem egy pillanat műve volt. Mondok valami egészen furcsát. A versekkel való kapcsolatom egészen pici koromban elkezdődött. Édesanyám tanította nekem az első verseket. Mi nem jólétben éltünk, két újság járt hozzánk, édesapámnak a Népsport, édesanyámnak a ma is meglévő és nívós kiadvány, a Nők Lapja. Ez utóbbiban volt mese, melyet nekem minden hétvégén felolvastak, és volt egy-két kicsi vers. Ezeket édesanyám hétről hétre megtanította. Mi furcsa családban nőttünk föl, mi még beszélgettünk egymással, voltak közös gondolataink, közösen tanultunk. Édesanyám mosogatás, főzés közben is meghallgatta a verseim, amikor később az iskolában verseket kellett tanulnom. A húgom és én a szülőktől figyelmet kaptunk. Valószínűleg ugyanezt a gondolatot adom tovább a gyerkőceimnek, ezért van az, hogy ők a kérdéseikkel, gondolataikkal a mai napig megtalálnak engem, ez egy óriási érzés, mert vélhetően én ugyanazt tudtam továbbadni nekik, mint amit én kaptam a szüleimtől. Amikor az első felkérések érkeztek hozzám, hogy működjek közre egy-egy rendezvényen, számomra természetes volt, hogy magyar versekkel dolgozom. Én magyar vagyok, én magyar versekkel dolgozom. Természetesen olvasom és nagyra becsülöm, teszem azt, például Villon költészetét, de nekem a megmutatkozás értelemszerűen magyar költők és írók munkáiból születik.

* Hogyan nyúl a választott költő műveihez, hogyan szerkeszti meg, hogyan formálja irodalmi estté?

— Nekem nagyon könnyű dolgom van, mert nem én választok. Én csak odafigyelek a lányokra, a hölgyekre. Annak idején édesanyámra, ő segített nekem a pályaválasztásban is, amentén haladtam, amit ő javasolt. Erre a pályára is úgy keveredtem, hogy nagyon szerelmes voltam egy lányba, aki kirúgott, én nagyon egyedül valónak éreztem magam. Azután mondta egy osztálytársam a középiskolában egy versmondó verseny után, hogy Karcsi, nem kéne neked jelentkezni a színművészeti főiskolára? Nem tudtam akkoriban, mit csináljak, mivel szakítottak velem, ezért jelentkeztem a színművészeti főiskolára, másnak a tanácsára. Wass Albert kapcsán is megkeresett Koltay Gábor, hogy működjek közre egy filmben, ez az Adjátok vissza a hegyeimet volt. Amikor kint jártunk Erdélyben, ami nagy hatással volt rám, kértem a Gábort, szerkesszen nekem egy előadói estet, mellyel járhatom az országot. Abból született a Szerelmem, Erdély című emlékműsor. Majd a feleségemtől és a lányomtól Márai-kötetet kaptam, ebből éreztem, az a feladatom, hogy Márai Sándorral kell foglalkoznom, Koltay Gáborhoz fordultam akkor is. Mindig mások segítségét élvezem, mások ötleteit ölelem fel, ez esetben a lányomét és a feleségemét, és haladok azon az úton. Mindig érdemes a lányokra figyelni. A Szabadság, szerelem című Petőfi-emlékműsoromat a feleségem, Gerda javaslatára kezdtem el összeállítani.

* Huszonhárom éven át láthattuk Bartha Zsolt szerepében a Barátok köztben. Mit köszönhet a sorozatnak?

— Amit adott, az az átlagostól eltérő ismertség. Azt gondoltam, nagyon jó, hogy többen ismernek, mint sok mindenki mást, ehhez az ismertséghez én hozzárendelek számomra is értékes előfordulásokat. Akkor erősödött meg bennem, az a dolgom, hogy arra használjam az ismertséget, hogy értéket juttassak el bármely településre a Kárpát-medencében, olyan helyekre is, ahol esetleg nincs színház… Ezt is feladatomnak tekintem. Az ismertséget az értékkel társítottam. Köszönöm szépen az RTL Klubnak, hogy ismertté tett.

Rékasi Károly olyan összeállítás elkészítését tervezi, amelyben megmutatná, hogy ki az a pasas, akit huszonhárom éven át láttunk a televízióban Bartha Zsoltként, ki az a pasas, aki a Kárpát-medencében a magyar irodalmat népszerűsíti. Ebben a produkcióban megmutatja, ki ő valójában, milyen életutat járt be, milyen volt, amikor fuvarozott a lovas kocsival, milyen volt az élete, amikor a főiskolára járt. Megmutatkozással áll a nézők elé, melyben természetesen a verseknek is helyük lesz. Lapunknak továbbá kiemelte: „Én sokáig fogok élni, sokáig fogok színpadon lenni. Én így döntöttem.”