A csodavárás már ott van az első ablakdíszekben, a gyertyagyújtásban, vagy amikor felrázunk egy hógömböt. Az utca fényei, a konyha illata, a szaloncukor íze és mindenekfelett a meghittséggel átitatott együttlét öröme, amikor nincs iskola vagy ovi, amikor anya és apa idejében hazaérnek, s a háttérben Michael Bublé énekel karácsonyi dalokat… Mindez oldott hangulatban, melyet nem mérgez meg a mindenféle elvárástól terhes stresszputtonyunk. Akkor, amikor közösen történik mindaz, ami az egész évre jellemző kapkodásban lényegét veszíti, mint az együtt sütés-főzés, készülődés, egy-egy családi film megnézése vagy fontos mesék olvasása. Mindez együtt teremti meg a csoda várását. A felnőtt ilyenkor olyan ajándékot adhat át gyermekének, amely nem pénzbeli értékében mérhető, helyette megtanítja a varázslás művészetét, a biztonság érzetét, az ünnep különlegességébe való belefeledkezés élményét.

Fotó: Projekt29.de

A közös készülődés azonban egyúttal az egymásra figyelésre és a körültekintésre, gondoskodásra, szépérzékre, a hit táplálására, az intimitás igényére és annak megélésére nevel. A szeretni és szeretve lenni élménye biztonságot ad, ahogy az is, ha ilyenkor azokkal vagyunk, akik igazán fontosak, vagy ha aznap jeleket küldünk azoknak is, kapcsolódunk azokhoz is, akik az életünkben különleges helyet foglalnak el.

Ha gyerekként megtanítják nekünk a csodavárást, vagy ha felnőttként jól meggyökereztetjük ezt gyermekeinkben, akkor felnőttként majd ők maguk is tovább tudják adni, mi pedig éltethetjük önmagunkban a csodás dolgokhoz fűzött reményeinket. Hiszen egy gyereknek úgy van szüksége a csodákra, mint nekünk a realitásra, mert ő a fantáziája segítségével teszi túl magát a nehézségeken, hősökkel és mágikus képességekkel, eszközökkel győzi le a rá leselkedő veszélyt. Ezért elengedhetetlen, hogy a varázslatos mesevilág vagy a csodák jelenléte életünkben minél tovább megmaradhasson. Mindez később, a felnőttségben is segít megküzdeni a megpróbáltatásokkal.

Fotó: Craftedbylisa.ca

A csoda legfőbb ismérve, hogy csodálatos. Nem bizonyítható és nem fényképezhető le, sem megjósolni, sem kiszámítani nem lehet. S ahogy azt Márai mondja: „a csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik — s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.”

Tény, hogy mindezeket a gondolatokat az ünnep hívta elő, de azért jól tudjuk, hogy csodák nem csak karácsonykor vannak, meg húsvétkor. A csoda olyan esemény, amelyet nem tartunk lehetségesnek vagy valószínűnek — legalábbis a korábbi tapasztalataink és tudásunk alapján. A teológiában a hirtelen gyógyulástól a halottak feltámadásáig sok minden lehet csoda. Belső igényünk, hogy csodaként foghassunk fel helyzeteket, eseményeket, és sokszor úgy is fogalmazzuk meg, hogy a csoda éppen ezért a hihető valóság ellentéte. Életünk folyamán időről időre arra vágyakozunk, hogy velünk is megtörténjen a csoda. John Littlewood matematikaprofesszor szerint harmincöt naponta várnunk kell egy csodát.

Persze sokan kétségbe vonták annak lehetőségét, hogy a csodák élményének intenzitása mérhető-e egyáltalán. A véletlen események sorozata kapcsán Carl Jung svájci pszichiáter a szinkronicitásról beszél, mely szerint létezik egy olyan rejtett kapcsolat, amikor a dolgok jelentése, értelme köt össze látszólag különböző dolgokat. Ezeket valaki misztikumnak, mások spirituális eseményeknek, szintén mások pedig csodáknak neveznek.

Ne vegyük hát el a csodába vetett hitet, a csodavárás örömét senkitől. Se kicsitől, se nagytól.