home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Csodacsalán
2020.05.17.
LXXV. évf. 20. szám
Csodacsalán

Akinek udvara van, az tudja, előfordulhat, hogy felbukkan benne ez a csodanövény, a csalán, mely ősidők óta ismert, sokoldalúan alkalmazott, fel sem lehet sorolni, mennyi mindenre jó. Persze mezítláb belelépni vagy csupasz kézzel hozzányúlni nem a legjobb érzés, viszont ha hiszik, ha nem, még ez is jó valamire: egy régi módszer szerint a fájdalmas végtagokat a csalán friss hajtásaival kell megcsapkodni. Emellett pedig isteni leves készíthető belőle. Szóval ő a növények persona non gratája, csíp, savanyú, gyomnövény. De az irtása helyett húzzunk kesztyűt, és mentsünk meg belőle néhány levelet. 

Egy kis történelem

A csalán és az ember kapcsolatának múltjára régészeti leletek is utalnak, bronzkori sírokból ugyanis csalánból készült halotti leplek maradványai kerültek elő. A történelemkönyvek azt a tényt is őrzik, hogy a csalánszövetet — pótlandó az értékesebb anyagból készült szöveteket — az I. világháború idején a központi hatalmak katonáinak egyenruhájához is felhasználták. A görög időkben már feljegyzett gyógynövényként ismerték, hiszen külsőleg kígyóharapás és skorpiócsípések, belsőleg pedig egyes mérgezések gyógyítására használták. A melegebb égtájról származó római légiósok a hidegebb, északi tájakon csalánlevelekkel ostorozták magukat (ezt a módszert urtikációnak nevezték), a sorozatos csaláncsípésektől a bőr valóban fel is melegedett. Az urtikáció a későbbiekben már ízületi és köszvényes tünetek enyhítésére való eljárás lett.

 

Élettani hatása

A csalán rendkívül gazdag jótékony hatóanyagokban. Található benne A-, B-, C-, K-, U-, P-vitamin, vas, szelén, kalcium, klorofill, a csípősségét okozó hangyasav, továbbá flavonoidok és egyéb fitokemikáliák, melyek az alábbi szervrendszerekre vannak jótékony hatással.

Szív- és keringési rendszer: Vértisztító hatású, oldja az érfalakra rakódott zsírréteget, így a krónikus magas vérnyomást is csökkenti. Gátolja az erekben a vérrögök képződését, tisztítja a szív koszorúereit és a hajszálereket, erősíti az érfalak izomzatát. Elősegíti a vérképződést, vastartalma miatt vérszegénység esetén is hatásos. A fájó, vénás végtagok csalánteával való borogatása enyhülést eredményez.

Kiválasztó rendszer: Átmossa az egész húgyúti rendszert, távozásra készteti a vese- és a hólyaghomokot, a kisebb köveket. A csalán a köszvény egyik legbiztosabb ellenszere, mind belsőleg, mind külsőleg egyszerre alkalmazva.

Emésztőrendszer: Elősegíti a máj természetes méregtelenítő funkcióit, hatására a májba friss vér áramlik. A növény képes a májban és a lépben felhalmozódott toxikus anyagokat kioldani és eltávolítani. Teája gyomor- és bélhurut ellen is kiváló. Gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően segítséget nyújthat a vastagbél gyulladásos betegségeinél, illetve székrekedés esetén.

Női és férfiivarszervek: Nőknél javítja a kismedence vérellátását, a méh izomzatának anyagcseréjét, vérkeringését, sőt, kisebb ciszták feloldását is elvégzi. Férfiak esetében javítja a barlangos test vérellátását, ezáltal emeli a libidót és a merevedési képességet. Mindkét nem esetében növeli az ivarsejtek termékenyítő képességét és nem utolsósorban a nemi vágyat is.

A csalánkezelés vagy -kúra kerülendő terhes nőknél, szoptató anyáknál, még akkor is, ha egyes feljegyzések szerint a tejelválasztás serkentésére is alkalmazták valamikor.


Illusztráció (Pixabay.com)


Felhasználása

* Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember ajánlása alapján tavasszal és ősszel érdemes egy hathetes vértisztító csalánteakúrát beiktatni, napi egy csészével reggel. Vese- és hólyaghomok kihajtására 1 liter csalánteát egy óra alatt kell meginni (1 liter víz + 1 púpozott evőkanál teafű). Vízhajtásra reggel igyunk egy csészével, de ha intenzívebb kúrára van szükségünk, akkor egy hétig minden délelőtt fél liter teát fogyasszunk. Az első csészét a reggeli előtt egyszerre, a másodikat pedig a délelőtt folyamán elkortyolgatva. Hat hétnél tovább ne igyuk, aztán pedig iktassunk be egy szintén hathetes szünetet.

* Húgyúti tisztításra tíz napon át igyunk napi két csészével az étkezések között. Lázcsillapításra naponta három csésze ajánlott, szintén az étkezések között. Gyomor- és bélhurut esetén, illetve gyulladáscsökkentésre naponta egy csészével fogyasszunk három-négy napig.

* Vérképzésre naponta egy csészével igyunk éhgyomorra, prosztatamegnagyobbodás esetén pedig napi egy csészével a reggeli órákban. Székrekedésre este egy csésze ajánlott, emésztésjavításra egy hónapig minden reggel egy csésze, máj- és epebántalmakra reggel éhgyomorra minden másnap egy csésze egy hónapon át, a lép betegségeire pedig egy hétig mindennap egy csésze.

* Friss csalánból csalánlevet is készíthetünk: préseljünk ki gyümölcscentrifugában egy tálkányi friss hajtást, és a levet keverjük össze egy pohár vízzel. Két adagban igyuk meg, étkezés előtt. Ezzel ekcémát és pikkelysömört kezelhetünk.

* Torokgyulladás esetén naponta többször gargalizáljunk csalánteával.

* Ülőfürdőként aranyeret, reumát gyógyít. Hajhullás, korpásodás, hajzsírosodás ellen hajunkat szűrt teával öblíthetjük.

Most pedig következzen néhány recept, hogyan használhatjuk fel, mit készíthetünk még belőle:

Csalántea

Egy maréknyi zsenge vagy két evőkanál szárított csalánlevelet leforrázunk (nem főzzük meg), lefedjük, 2 percig állni hagyjuk, leszűrjük, majd elkortyolgatjuk. Két-három csészével fogyaszthatunk belőle naponta, de kúraszerűen akár másfél litert is megihatunk, több részletben. Nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is használhatjuk: borogatásra, ülőfürdőhöz.

Csalános zöld turmix

Hozzávalók: egy maréknyi zsenge csalánlevél, 1 evőkanál citromlé, 4 édes alma.

Elkészítése: Felkockázzuk vagy lereszeljük az almát, turmixgépbe tesszük, és felöntjük annyi vízzel, hogy simára turmixolhassuk. Ezután adjuk hozzá a csalánt, mellyel ismét simává turmixoljuk. Ízlés szerint önthetünk bele egy kevés citromlevet is. A többi zöld turmixszal ellentétben ennek egy kissé szürkés színe lesz, de nagyon ízletes és vitamindús frissítő.

Csalánfasírt

Hozzávalók: 20 dkg zsenge csalánlevél, 10 dkg apróra vágott vöröshagyma, néhány gerezd zúzott fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 20 dkg finom (apró szemű) zabpehely, 1 evőkanál őrölt lenmag, pirospaprika, őrölt köménymag, majoránna, szegfűbors és só ízlés szerint.

Elkészítése: Nagyon apróra vágjuk a csalánt, majd egy kevés vízen megpároljuk a hagymákat. Feloldjuk az olajban a fűszereket, és hozzáadjuk a hagymás alaphoz. Beleöntjük a zabpelyhet, a csalánt és a lenmagot is, majd alaposan összedolgozzuk. Ha túl morzsalékos lenne, egy kevés vizet adhatunk hozzá. Nedves kézzel kis fasírtokat formázunk a masszából, és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezve, 160 °C-on, fél óra alatt kisütjük őket. Az első 15 perc után fordítsuk meg a fasírtokat, hogy mindkét oldaluk megpiruljon.

 

Csalános nokedli

Hozzávalók: 2 tojás, 50 dkg finomliszt, 2,5 dl víz (szükség szerint), 6 dkg vaj, 4 nagy marék zsenge csalán (aprítva), só ízlés szerint.

Elkészítése: Vajon megdinszteljük a csalánt, egy kissé megfonnyasztjuk. A tojásból a liszttel, só és víz hozzáadásával, nokedlitésztát készítünk, ebbe keverjük bele a párolt csalánt. Forrásban levő vízben kis adagokban kiszaggatjuk. Pörkölt mellé tálalhatjuk, de tojással keverve is nagyon finom egytálétel.


(Forrás: Hazipatika.com)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..