A csantavéri Baptista Imaház udvara július 30-ától augusztus 3-áig gyermekekkel telt meg. Kacagásuk, éneklésük, játékuk magához vonzotta az utcán elhaladó emberek kíváncsi tekintetét. A lelkipásztor felesége, Nagy Mária boldogan mesélt a kezdetekről, az eseményről, a gyermekhétről, arról a megmozdulásukról, amely az idén ünnepelte tizenkettedik évfordulóját.
- Mikor volt a kezdet?
- Tizenkét évvel ezelőtt. Saját kicsi gyermekeinkért akartunk valami hasznosat tenni. Valami maradandót, szépet, amire mindig örömmel gondolhatnak vissza. Emlékszem, hogy első alkalommal összesen húsz gyermek gyűlt össze. Mind rokonok, ismerősök, barátok gyermekei. Nagyon hasznosnak bizonyult a gyerekek számára az a hét, és eldöntöttük, hogy a következő években is örömmel megszervezzük. Reméljük, még sokszor lesz módunkban megadni ezt az élményt az érdeklődőknek.
- Mely korosztály jelentkezett a gyermekhétre?
- Mindenkit szeretettel vártunk! A hároméves pindurkáktól kezdve, akiket a szüleik hoztak el, a tizenöt évesekig. Általában három csoportot alakítunk ki. A nagycsoportba tartoznak az általános iskola felsősei, a középsőbe az általános iskola alsósai, a legkisebb csoportba pedig az óvodások. Már az első napon eldől, hogy ki melyik csoportba, melyik ,,szín''-hez kerül. Mindez a kézimunka, a kézügyesség és a csoportbeszélgetések végett történik. Később, mikor versengésre kerül sor, akkor a kor szerinti csoportokban a színek határozzák meg, ki hová kerül. Figyelni kell arra, hogy egyforma esélye legyen mindenkinek. A fiatalokról sem feledkeztünk meg, ők is szívesen járnak közénk.
- Honnan érkeztek a gyerekek?
- Érdekes, de néha már a hirdetés megjelenése néha érdeklődnek a táborunk felől. Ez is azt bizonyítja, hogy szeretnek ide járni. Nagyon sok csantavéri fiatal látogatott el hozzánk. Több vajdasági magyarlakta faluból is jöttek, olyan gyerekek, akik igen szerény körülmények között élnek, és ez az egyetlen lehetőségük arra, hogy táborozzanak. Ezzel azt szerettem volna tudatni, hogy az ő számukra megoldottuk a nyugodt éjszakázást felügyelettel. Ideiglenesen az Imaházat rendeztük be hálónak, illetve családoknál helyeztük el őket. A támogatóinknak köszönhetően főtt ételt is tudtunk adni nekik. Reggel kilenc órától fél egyig tart a program első része. Két óra felé ebédelnek a vidékiek. A csantavérieknek délelőttönként uzsonnát adtunk, ebédelni hazamentek, majd délután négy órára visszajöttek játszani.
- Milyen műsorszámaik voltak?
- Az említett színcsoportok egymás közt versenyeztek. Mindenféle ügyességi játékokat játszottunk. Nekünk fabatkáink - a tábor pénzegysége - voltak, amelyek itt sokat értek. Fabatkával fegyelmeztünk és jutalmaztunk. Ha valaki nem ügyelt a tisztaságra, csúnyán beszélt, csúfolódott vagy veszekedett, akkor fabatkával kellett fizetnie érte, ami a csapatnak veszteséget okozott. Akik viszont szófogadóak és segítőkészek voltak, azoknak mi fizettünk fabatkával. Így adok-kapok játék alakult ki. A legvégén amelyik csapat a legtöbb fabatkát szerezte, azé lett az első hely, ennek a tagjai mehettek be először az ajándékszobába választani a sokféle játékból. Tapasztalatból tudjuk, hogy nem mindig a nagy ajándék az igazi. Az ajándéknak a gyermek szívét kell megragadnia. A gyerekek másképpen gondolkodnak, mint mi. Kézimunkáztunk, ragasztottunk, vágtunk. Megtanítottuk a gyerekeket arra például, hogyan lehet a sapkára bojtot készíteni. Mindennap elmeséltünk nekik egy-egy bibliai történetet, ami megismertette velük azt a szeretetet, amit Isten nyújt, azt a csodát, hogy igéje a mai napig érvényes. Pályázatokat is hirdettünk, amelyekre versekkel, történetekkel, énekkel jelentkezhettek. Ki mit tud? alapon szerveztük meg a döntőt. Mi is megtaláltuk a kis megasztárunkat. Elismerő okleveleket és különdíjakat osztottunk ki. Esténként pedig a fiataloké volt a főszerep. Filmeket vetítettünk nekik.
- Kik támogatják önöket?
- Hihetetlenül nagy öröm a számunkra, hogy a faluból többen is jelentkeztek. Volt olyan család, amelyik csokis tejet ajánlott fel, egy másiktól kaptunk egy zsák burgonyát, a harmadiktól kilószámra répát. Egy vállalkozótól kaptuk az üdítőt egész hétre. Egy nap egy anyuka rengeteg süteményt hozott... Ami az anyagiakat illeti, a Kelet-Európa Missziónak nagyon sokat köszönhetünk. Gyermekeink ebben nőttek fel, természetesnek vették, hogy segítenek nekünk. Sok önkéntes jelentkezett, aki főzött, mosott, takarított. Mindezt ingyen vállalták, amiért nagyon hálásak vagyunk. A legkevesebből a legtöbbet próbáltuk kihozni.
- Elégedettek az elmúlt gyermekhét eredményével?
- Csodás dolog volt látni a gyermekek arcán, hogy boldogok. Nagyon aranyosak voltak, s mivel figyelmet kaptak tőlünk, nem rosszalkodtak. Fontos a számunkra, hogy a szeretetet, amit az Úrtól kapunk, át tudjuk sugározni az emberekre, a gyerekekre. Az idei témánk a csoda volt. S amit mi tanítottunk nekik: hogy nem a csodát kell csodálni, hanem a Csodatevőt. Elégedettek vagyunk, hogy az idén is ilyen nagy számban megjelentek a játszani vágyók. Feledhetetlen hetet adtunk nekik. Szívük-lelkük kitárult. Nagyon jó érzés ez nekünk. Aki egyszer belekóstolt a jóba, az eddig mindig visszatért. Jövőre is szeretnénk megszervezni a hagyományos gyermekhetünket. Pár napra nekünk is jólesik a kizökkenni a mindennapi gondok közül. Amit még szerintem nagyon fontos: mára a táborunkat látogatók száma a tízszeresére nőtt. Ez a tudat érzelmileg gazdaggá tett bennünket.