home 2024. július 21., Dániel napja
Online előfizetés
Csak a szépre emlékezünk — Húszesztendős az első délvidéki magyar hírportál
Talpai Lóránt
2023.02.23.
LXXVIII. évf. 8. szám
Csak a szépre emlékezünk  — Húszesztendős az első délvidéki magyar hírportál

Az idén lesz két évtizede, hogy a világhálón útnak indult Délvidék első magyar nyelvű hírportálja, a Vajdaság Ma. Sebestyén Imre, a médium főszerkesztője nem az az ember, aki gyakran ad interjút. Pontosabban a két évtized alatt egyet sem. Most azonban mégis megtudhatjuk tőle, milyen szerepet tölt be életében a délvidéki hírportál.

* A Vajdaság Ma hírportál egyedülálló kezdeményezésként indult immár húsz esztendővel ezelőtt. Hogyan is kezdődött minden? Milyen élettörténet áll a hátterében?

— Húsz évvel ezelőtt az akkori körülményekhez képest a vajdasági magyarok nem panaszkodhattak sem a tájékoztatásra, sem a minőségére. Mégis úgy gondoltam, hiányzik az a médium, amely egy új dimenziót nyit, pedig akkor még nem volt minden házban internet, tehát az internetes hírlap nem volt mindenki számára elérhető. Az élet úgy adta, hogy az egyik fiam programozóként, a másik pedig grafikusként dolgozott, én pedig már akkor csaknem három évtizedes újságírói-szerkesztői gyakorlattal bírtam, tehát minden — mindhárom szükséges profil: újságíró/szerkesztő, programozó és grafikus — megvolt a médiumalapításhoz, csak éppen a pénz nem. Azt természetesen tudtuk, hogy lelkesedéssel nem lehet médiumot működtetni, ám úgy kalkuláltunk, hogy kezdetben ingyen dolgozunk, és ingyen dolgozott velünk még néhány újságíró is. Majd amikor lesz tekintélyesebb olvasótáborunk, akkor lehet támogatásért folyamodni, és hirdetésből, illetve támogatásokból megél majd a Vajdaság Ma. Jól kalkuláltunk. Utólag ezt könnyű leírni. Hogy közben szinte szüntelenül frissült a Vajdaság Ma, tehát rengeteg munkát fektettünk be, azt az ember hajlamos elfelejteni. Csak a szépre emlékezünk. Akkor arra összpontosítottunk, hogy jól szerkesztett tartalmat tegyünk az olvasó elé, tetszetős, logikus grafikai megoldással, könnyed navigációval, és nem mellékesen a tartalom, a kinézet érdemes legyen a támogatásra. Persze ez nem ment zökkenőmentesen, főleg ami a tartalmat illeti. Mégis támogatásra érdemesnek találták a médiumot mind a szerbiai, mind a magyarországi pályázatokon. Szűkösen, de akkor kijöttünk belőle, és a munkatársaink szerény, de pontosan érkező tiszteletdíjat kaphattak munkájukért. Két év sem kellett, és sínen voltunk.  

* A kitaposatlan ösvényeken vezető utat járni mindig a legnehezebb. Milyen akadályokba ütközött a kezdetekben a hírportál szerkesztése?

— Új médiumként a Vajdaság Ma vonzó volt a vajdasági magyar újságíróknak. Eleget tettek a felkéréseknek a közreműködésre. Tehát a szerkesztés volt a vállalkozásnak a fontosabb, munkaigényesebb, de a könnyebbik része. Magunk is meglepődtünk, hogy a „példányszám” milyen gyorsan emelkedett, pedig akkor még nem volt lehetőség a világhálós hirdetésre. A nagyobb látogatottság, olvasottság azonban nagyobb felelősséggel is jár. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy volt egy időszak, amikor a Vajdaság Ma volt a legnagyobb „példányszámú” magyar médium Vajdaságban. Az újságoké önhibájukon kívül rohamosan csökkent, a Vajdaság Máé pedig ugrásszerűen emelkedett. Kitaposatlan volt az ösvény, de ez a szerkesztésben, tartalomkészítésben nem okozott nagyobb gondot, hiszen én magam napilaptól jöttem. Itt is azt kellett csinálni, ami a tájékoztatási részt illeti. A többit pedig, mivel a portál mégis különbözik az újságtól, tanulni kellett. És mivel ez a médium állandóan változik, állandóan tanulni kell. Még az úgynevezett hírfogyasztónak is változnia kell. Most is éppen fejlesztéseken törjük a fejünket.

* A két évtized munkáját hogyan lehetne összegezni? Mi az, amit mindenképp érdemes kiemelni? Egyszóval mi történt az elmúlt húsz évben?

— Húsz év taposómalom. Egy rövidebb időszaktól eltekintve a Vajdaság Ma szüntelenül frissült. Itt nincs ünnep, munkaszüneti nap, hétvége, kettős szám. Csak jönnek a közölni való események. Mindeközben a Vajdaság Ma a vajdasági magyar sajtótér mértékadó médiumává vált. Őszintén szólva csak a legderűlátóbb pillanataimban mertem gondolni, hogy a Vajdaság Ma a huszadik évét is megéri. Mégpedig ilyen kondícióban. De hát így voltam akkor is, amikor a VajMa tíz évét ünnepeltük. Megboldogult J. Garai Béla, a portál Tűlevél című rovatának a szerkesztője a médium tizedik évfordulóra megjelent írásában még tíz évet kívánt a Vajdaság Mának. Üzenném neki, hogy ezzel is megvolnánk. Lehet kívánni még.

* A Vajdaság Ma sikerén felbuzdulva számtalan hírportál bukkant fel a vajdasági médiatérképen, kisebb-nagyobb sikerrel. Mi a véleménye ezekről az online tartalmakról és egyáltalán a vajdasági magyar sajtóról?

— Örülök, hogy több internetes médiumunk van, habár nem mindegyiknek a szellemiségét, szerkesztéspolitikáját, koncepcióját vallom a magaménak, némelyektől pedig egyenesen idegenkedem. Jónak tartom, hogy vannak, és tevékenységükkel többszólamúvá teszik a vajdasági magyar tájékoztatást. Kívánom, hogy sikerüljön mindegyik médiumunkat fenntartani és fejleszteni. Ráadásul ezek nem is igazi konkurenciái egymásnak, hiszen azok az olvasók, akik, teszem azt, a Vajdaság Mát olvassák, még ugyanúgy „belelapoznak” más portálok híranyagába is. Amelyikre pedig nem kíváncsiak, az levonhatja a következtetést. Valójában az igazi bíró csak az olvasó lehet, az ő ítélete számít, de ezen portálok esetében már nem egészen így van, mert igen sok más, szakmán kívüli tényező is hatással lehet a médium tekintélyét adó olvasottságra.

* A hagyományos nyomtatott sajtó évtizedek óta nagy kihívásokkal szembesül. De melyek azok a kihívások, amelyek az online médiafelületeket érintik? Ezt a kérdést talán úgy is fel lehetne tenni, hogy: vajon milyenek lesznek vagy lehetnek a jövő hírportáljai?

— Nem temetjük még a nyomtatott sajtót, pedig már sok neves világlap költözött át az internetre. Azt is látjuk, hogy folyamatosan és radikálisan csökkenő példányszáma miatt már nem tudja betölteni a napi tájékoztatási szerepét. A nyomtatott újság már csak egy tegnapi hír. Tegnapi hírt pedig az online média már nem is hoz. Más szerepet kell osztania magának. Ám az online médiának is megvan a maga keresztje. Az internetes portálok olvasóinak csak egy része — szerencsére még a nagyobbik — keresi fel egyenesen azt a médiumot, amelyet éppen olvasni szeretne. A többi olvasó esetében viszont ezek a médiumok ki vannak téve a keresők, a közösségi oldalak, a megosztások kénye-kedvének, mint az előbb már utaltam rá. És itt bizony már nem az dönt, hogy melyik médium szakmailag milyen szinten tájékoztat, milyen jó tartalommal kívánja olvasóit szolgálni. A keresőoptimalizálás vagy a közösségi oldalak jóindulata is beleszól. És nem mindig barátságosan.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..