— Juj, nagyon izgulok! — fogad. — Már régen volt önálló kiállításom, s ez normális is, a kis izgalom. Egy adrenalinlöket az, amikor az ember mások elé tárja a képeit — mondja még a megnyitó előtt a galéria backstage-ében, mely mintha azért volna, hogy ott nyugodtan idegeskedjenek az alkotók. Paradoxon, mégis így van. Robi (Szabó Benke Róbert — a szerző megj.) már zakóban, piros ingben, kicsípve, szintén itt. A vázában hóvirág, a kvarckályhák narancsosan izzanak. Beleillenek a tematikába. Körbesétálok, a képekkel barátkozom. Csendélet, egy asztalon óriáscitrom, otthagyva, félbevágva, mellette egy szelet levágott félhold, bornyitó, pohár. Egy másik képen kék és sárga citrom, a félholdcitromszelet az égre vándorolt, és mint egy sorozat harmadik képe, megint egy asztal citromokkal, néhányuk (kék is, sárga is) megszökött, az égről világol. A festmények egyébként is különösen szép megvilágításba kerültek a galériában, a lámpák még jobban kiemelik egyik-másik erőteljes narancs- vagy citromsárgáját.

A színhasználatáról Sagmeister Laura ezt nyilatkozta egy interjúban:

„Ez is nagyon egyszerűen működik, elkezdek festeni, és az a szín kerül oda, amit úgy érzek, hogy a legjobban kifejezi azt, amit akarok. Próbálhatom én, de hiába. Olyan gyönyörű képeket láttam: a zöld összes árnyalata egy képen lenyűgözött. De nekem nem jött. Elkezdesz festeni, és ebben a színben van a legtöbb dolog, amit elmondhatsz. Ezzel a színnel tudsz a legjobban kommunikálni. Szerintem a szín egyfajta kommunikáció. Különben érdemes lenne ezzel behatóbban foglalkozni, hogy az embernek van saját színe. Tesztekkel kimutatható, hogy az embernek tudat alatt egy adott pillanatban melyik színre van a legnagyobb szüksége. Lehet, hogy ez nálam is így működik, hogy azt a színt használom, amire épp szükségem van. Érdekes dolog, hogy az emberben a szín hogyan működik, hogy kinek mi az a szín, amelyikből épp túl sok van benne, vagy túl kevés. Nem akarom magam ezzel befolyásolni, mert ha konceptuális művészettel foglalkoznék, akkor rendben lenne. De mivel nem, nem akarom megzavarni magamban ezt a folyamatot.” (Az interjút készítette: Dancsó Andrea, HÍD folyóirat)

Természetesen nem csak citromsárga lehet egy citrom, és nem is feltétlenül a citrom maga a citrom. Egy sárga asztal kék hala ugyanúgy eszünkbe juttatja, a szem csak később fedezi fel rajta magát a gyümölcsöt. Valószínűleg már rácsorgatták a levét a frissen sütött halra, ezért nem látjuk meg azonnal. Játék. Majd egy mandarin. Citrusformák, citrusok. Az ember nem is gondolná, mennyi lehetőséget rejtenek. S ahogyan rágondolunk a citrusfélékre, biztosan összeszalad a nyál a szánkban, és szánk vagy összerándul (a citromgondolattól), vagy nyelünk egyet (az édes narancs gondolatától). Laura nem ragad meg egy témánál, egy formánál, egy szimbólumnál. Folyamatosan megújul, kutat és talál. Régi alanyaitól hol elbúcsúzik, hol becsempészi, átcsempészi őket új témáiba. 

„A festészeti akció figyelembevétele, az anyagok természetének érvényre juttatása.

Spontán, improvizatív alkotás — egy rituálé részeként tekinteni a festészetre, amely összeköti a tudatalattit egy felsőbb világgal. A festő médium, üzenetet közvetít a nézőknek és saját magának is. A festészeti technikát különböző rétegek által létrejövő véletlen (vagy mégsem) alakzatok és az automatikus rajzolás által létrejövő formák párbeszéde jellemzi.

A folyamatos kísérletezés, az önvizsgálat a képi világ állandó átalakulását eredményezi.

Egyes motívumok megjelenése egy-egy valós esemény, erős képi élmény hatására történik, amely motívumok idővel átalakulnak és sokszor régebbi motívumokkal találkoznak.

Sokszor szürreális, metafizikus terekben jelennek meg, ezzel új értelmet adva a térbeliség fogalmának. A Citroideae ciklus egy olyan interaktív képsorozat, amelyben a képek egymással kommunikálnak, kiegészítik egymást, játékos, álomszerű hatásukkal különleges élményt nyújtanak” — áll a kiállítás ismertetőszövegében. A tárlatot Mezei Szilárd zeneszerző, brácsaművész nyitotta meg. Ő is sárgás és zöldes színeket facsart elénk hangszeréből. A megnyitót a közös citromba harapás pecsételte meg, a fogadáson pedig természetesen limonádét is ihatott, aki nem szeretett volna a Sagmeister borászat kiváló nedűiből kortyintani. Aki kíváncsi a kiállításra, ugorjon be a Kulturna Zona galériába, megér egy kirándulást.