— Bosco Szent Jánosra emlékezünk, aki ennek a kollégiumnak a védőszentje. Elég csak arra gondolnunk, hány fiatal találta meg itt az életútját. Innen indult, megerősödve, nemcsak tudással, hanem hittel, reménnyel, szeretettel is. Sok embernek köszönhető mindez. De biztos vagyok benne, hogy Bosco Szent János közbenjárása és védelme is hozzájárult minden jóhoz, ami itt az Emmausz Kollégiumban történt és történik. Bosco Szent Jánosban az egyház csodálja azt, ami minden szentre jellemző, hogy nagyon élesen tudja megkülönböztetni a jót és a rosszat. Adott esetben, mint Bosco Szent János is, különbséget tudnak tenni az engedetlenség és a nagyobb jónak a szolgálata között. Mert azt elvileg mindenki tudja, hogy engedelmesnek lenni jó, engedetlennek lenni rossz. De annak fölismeréséhez, hogy én ugyan most nem azt teszem, amit általában a szokás rendje szerint tenni kellene, még csak nem is azt, amit általában tőlem az elöljáróim elvárnának, hanem elindulok egy másik úton, nem lázadozásból, hanem mert megláttam egy problémát, bajt, és a lelkiismeretem diktálja, hogy az életemet kell adni azért, hogy ez a baj egy kicsit enyhüljön. Ennek fölismeréséhez a rendkívüli kegyelem mellett alázat és odaadás szükséges. Bosco Szent János mindennek nagy tanúságtevője. Nagyon szegény gyermekkor és ifjúsági út után otthonról hozta magával a gondviselésre hagyatkozva a szegénység ismeretét és szeretetét. Azután, amikor pappá szentelték, megnyílt előtte a lehetőség, hogy kórházlelkész legyen. És ha ott maradt volna, akkor nyilván a betegápolásnak a szentjeként ünnepelnénk ma. De nem maradt ott, mert észrevette, hogy Torinóban, a már akkor iparosodó városban a fiatal fiúkkal nem törődik senki. Első élménye egy kamasz gyermek volt, aki betévedt a sekrestyébe. A sekrestyés kidobta azzal, hogy: te még azt sem tudod, hogy itt köszönni kell, talán lopni jöttél? János pedig, a fiatal pap, visszahívta ezt a gyermeket, mert úgy gondolta, nem gonosz. Nem azért jött, hogy pimaszkodjon, hiszen ezt a gyereket senki nem tanította meg sem a keresztvetésre, sem köszönni, sem viselkedni. És átvillanhatott a lelkén, hogy a gondozatlan, neveletlen kamasz számára a dolgok egyenes folytatása az, hogy néhány éven belül a börtönben lesz. És akkor Bosco Szent János az akkori hagyományos papi pályáktól eltérő módon, tehát engedetlenül elindult, és maga köré gyűjtötte ezeket a gazdátlan, apátlan, anyátlan, neveletlen gyerekeket. Nem pedagógiai programot vagy tanügyi reformot hajtott végre, hanem szerette azokat az elesett, gazdátlan kis életeket, akik egyszer csak elkezdtek özönleni köréje. Egyik gyermek hozta a másikat, kettesével, ötösével, tízesével jöttek nap mint nap. Ő pedig kezdte tanítani őket, élni tanította őket. Testvéreim, az egész Don Boscó-i pedagógia kulcsmondata: bármit csinálhatsz, csak bűnt ne kövess el, és örülj az életnek! Amikor az ember egy-egy szalézi intézetbe bepillanthat — és ezt a kollégiumot ők alapították —, mindig kiderül, ezen alapelv szerint nevelik a fiatalokat. Az első tapasztalatnak a növendékek számára ennek kell lennie: engem itt szeretnek. Utána jön az ima, a játék, a nevelés, a tanulás és sok minden más. Így a fiatalok megtanulják egymást is szeretni, mert azt tapasztalják, hogy engem itt szeretnek. De ehhez kellett egy szent, aki az életét a gyerekekért, a nevelésükért áldozta fel. Miközben a kortársaitól újra meg újra azt kellett hallania, hogy te nem vagy normális, az ellenségétől pedig azt, te világidegen vagy, ellensége a többieknek. Bosco Szent János tudta, hogy ez nem így van. Tudta a lelkiismeretében: én szeretem az Urat, és próbálom azt tenni, amit ő tőlem elvár, a többiekért, a kicsinyekért, a gazdátlanokért. Kérjük Bosco Szent János közbenjárását és segítségét, hogy tudjunk úgy szeretni, mint ő. Nemcsak itt a kollégiumban, hanem ott is, ahol élünk. Észrevenni a bajokat, és azután szeretettel segíteni, hogy aki felé segítő kezet nyújthatunk, az érezze át, hogy jó az Isten, jó bűn nélkül élni, Istenhez tartozni, hogy örülni lehessen az életnek — zárta gondolatait a szentbeszédben Msgr. Mirko Štefković püspök atya.

Szentmise a fiúkollégiumban

A szentmise után verssel, prezentációval és gitárjátékkal kedveskedtek a fiúk a jelenlévőknek. Német Ákos bemutatót készített Bosco Szent Jánosról, Székely Aleksza néhány történetet olvasott fel a szent életéből, Lahos Andreász verset mondott, Komarek Márió pedig gitározott.

Az egybegyűlteket Gabona Ferenc, a kollégium igazgatója is köszöntötte.

— Don Bosco 210 évvel ezelőtt született, és égi születésnapjának az előestéjén ünnepelünk, ahogyan az elmúlt években is mindig tettük. Ő az Emmausz Kollégiumnak a védőszentje, mivel a szalézi atyák, akik itt működtek hosszú éveken át, letették az alapkövet, és megalapozták a tanításukat, mi pedig ezt tovább szeretnénk vinni. Don Bosco létrehozta a szalézi közösséget, a szalézi rendet, és a módszere nemcsak a fiataloknak szól, hanem nekünk, nevelőknek is, hiszen arra figyelmeztet bennünket, hogy legyünk türelmesek, bizalommal forduljunk a ránk bízottak felé, és nagy szeretettel fogadjuk őket. Különösen fontos, hogy állandó jelenlétet sugalmazott nekünk, hiszen úgy tudunk igazából nevelni, ha ott vagyunk velük, együtt éljük a mindennapjainkat. Ezt a módszert alkalmazzuk mi is itt, az Emmausz Kollégiumban. A mai szentmisét főpásztorunk, Mirko püspök atya mutatta be, és igazán örülünk, hogy eljött, és együtt ünnepelt velünk. Itt vannak azok a fiatalok is, akik Don Bosco példájára a szalézi rend működését megismerték itt a plébánián, a kollégiumban, és szívügyüknek tekintik, hogy részt vegyenek az ünnepen, hiszen ők is ebben a neveltetésben részesültek az elmúlt években, amikor a szalézi atyák itt működtek. Jelen vannak a fiatal kórus tagjai, a cserkészek, a bérmálkozók, a többi fiatal, az animátorok, akik az oratóriumot szervezik, és természetesen a hívek is, akik valamilyen módon segítenek itt a plébánián, vagy az Emmausz Kollégium működésében vesznek részt — hallottuk Gabona Ferenctől.

Köszöntőjét egy Don Bosco-idézettel zárta: „Légy vidám, tedd a jót, a verebeket pedig hagyd csiripelni!” Arra kérte az egybegyűlteket, hogy imádkozzanak értük, a kollégistákért, nevelőikért, hogy még sokáig tehessék a dolgukat!

A megemlékezés agapéval ért véget.

Az alkalmi műsor egy részlete

Csoportkép a püspök atyával