home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
BorFolk koncert Adán és Magyarkanizsán
2022.03.16.
LXXVII. évf. 11. szám
BorFolk koncert Adán és Magyarkanizsán

BorFolk zenekar — Ez a mámor / Petőfi a népzenében

BorFolk zenekar

Bár a  BorFolk zenekar budapesti zenekarnak tartja magát, annak ellenére, hogy tagjainak fele a Trianoni Békediktátum által szétszabdalt magyar területekről verbuválódott. Célunk az autentikus magyar népzene megőrzése, ezen belül legfőképpen a borral, mulatással, bor mellett való nótázással kapcsolatos népi gyakorlat népszerűsítése. Elsősorban a magyar falusi, paraszti hagyomány zenéjét játsszuk, de nagy figyelmet szentelünk neves magyar költők verseinek a folklórban való felkutatására és annak megszólaltatására is.

  1. Manninger Katica (ének)
  2. Székely Levente (hegedű)
  3. Olasz György (hegedű, basszprímtambura, ének)
  4. Turi András vendégművész (cimbalom, dob)
  5. Kovács Géza (brács, tamburabrács, koboz)
  6. Szűcs Sándor (brács, prímtambura, koboz, ének)
  7. Pálfi Zsolt (nagybőgő)

 

Ez a mámor / Petőfi a népzenében

A jelenlegi zenekari felállásban született meg második lemezünk Ez a mámor
címmel, melyben Petőfi Sándor folklorizálódott verseit dolgoztuk fel, illetve a költő arra
alkalmas verseiből bújtattunk néhányat népzenei köntösbe. Olyan Petőfi verseket
szólaltatunk meg, melyek a maguk korában valószínűleg igen népszerűek lehettek,
mivel számos erdélyi faluban népdalszövegként maradtak fenn. Ez a felismerés adott
számukra olyan ötletet, hogy a meg nem énekelt Petőfi versekből mi is néhányat
népzenével átitatva mentsük át a mai kor hallgatóságának. Ezzel egyrészt követjük a
verséneklés ősi hagyományát, másrészt folytatjuk azt a több tájegységre jellemző falusi
szokást, mi szerint bármely szöveg bármely dallamra ráénekelhető, amennyiben a
szótagszám megengedi azt.
Előadásunkat nagy szeretettel ajánljunk minden népzene és Petőfi rajongónak.

Az események időpontjai és helyszínei:

  • Március 18-a, péntek 19.30 óra Magyarkanizsa, Regionális Kreatív Műhely
  • Március 19-e, szombat 19.30 óra Ada, Vadvirág Hagyományápoló Kör székháza

Szűcs Sándor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..