home 2024. október 06., Brúnó napja
Online előfizetés
Bontják a palicsi üdülőtelep elhagyatott épületeit
Kartali Róbert
2023.06.02.
LXXVIII. évf. 22. szám
Bontják a palicsi üdülőtelep elhagyatott épületeit

Megkezdték az életveszélyes, használatra nem alkalmas, egykor engedély nélkül felépített, mára gazdátlanul düledező épületek bontását a palicsi üdülőtelepen. A Palicsi-tó partjától mindössze 50 méterre található üdülőtelepen lévő parcellák mindegyike a város tulajdonában van, és a területen lévő épületek többsége illegálisan készült.

— A Palics Park Kft. koordinálásával decemberben indult el a területen lévő ingatlanok jogi és építészeti feltérképezése, most, hat hónappal később, megkezdődött a munka látványos része, első körben 12 épületet bontanak le. Ezekről az illetékes felügyelőség megállapította, hogy a felépítésük illegális úton történt, és annak sincsenek meg a feltételei, hogy legalizálásra kerüljenek — jelentette be ma a helyszínen Pásztor István, a Palics Park Kft. Közgyűlésének elnöke. Mint mondta, nemcsak bontani fognak, hanem megtisztítják a teljes területet az építési hulladéktól és a növényzettől is, remélhetőleg ez azt eredményezi majd, hogy belátható időn belül a város, mint a telkek tulajdonosa, idegenforgalmi tartalmak bővítése céljából hasznosíthatja majd ezeket a területeket. Hozzátette, hogy további négy ilyen épület vár bontásra, de ezeknek még nem fejeződött be a teljes fokú átvizsgálása.

— Hosszú-hosszú évtizedek után végre lebonthatóvá váltak azok az épületek, amelyeket engedély nélkül létesítettek, és mára köz- és életveszélyesek lettek — mutatott rá a helyszíni sajtótájékoztatón Dencs Valéria. A Palics Park Kft. igazgatója egyúttal megköszönte Szabadka Önkormányzatának a segítséget és a Tartományi Kormány 36 millió dináros támogatását, mely lehetővé tette a projektum megvalósítását. Az igazgató asszony elmondta, további 32 épület maradt még, ahol nem tudták elérni a tulajdonosokat vagy azokat a személyeket, akik köthetőek az objektumhoz. Ezek esetében az egész folyamatot újrakezdik, mivel jó állapotban vannak, de illegálisan épültek.

A munkálatok elvégzésével a Palicsi-tónak ez a része is végre rendezett lesz, és ez is egy kiemelt befektetési területe lehet a városnak — mondták az illetékesek.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..