home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Bizakodjál, jó az Úr!
TÓTH Árpád
2013.09.11.
LXVIII. évf. 37. szám
Bizakodjál, jó az Úr!

IX. Háló-találkozó Csókán — A rendezvényt a fennállásának 200. évfordulóját nemrég ünneplő Szentháromság-templomban tartották meg.

A Délvidékről több mint 110 vendég érkezett az eseményre. Az immár hagyományos, kilencedik csókai Háló-találkozó a részvevők fogadásával kezdődött. Az egybegyűlteket a házigazda, ft. Hajdú Sándor plébános, majd Halmai Tibor, a Háló délvidéki régiójának vezetője üdvözölte. Losonc Inez az édesanyjának, Andreának a gitárkíséretével karizmatikus dalokkal hangolta rá a jelenlevőket a csengőszóval kezdődő előadásra.
A találkozón Viszmeg Bernardin zombori karmelita atya a „Bizakodjál, jó az Úr! Remény nélkül a hit halott” címmel tartott előadást. Tartalmas, mély mondanivalójú és a mindennapi életben is segítséget nyújtó gyakorlatias útmutatásai lenyűgözték a hallgatóságot. Beszélt a kitartó, bizakodó hittel elmondott ima erejéről és az imádkozás közben az Istennel tartott kapcsolat fontosságáról. Szólt a hiteles tanúságtétel jelentőségéről, hiszen a legtöbb megtérést éppen ennek köszönhetjük.
Az előadás után csoportokban beszélgethettünk és megoszthattuk egymással tapasztalatainkat, valamint arra kerestük a választ, hogy kit mivel és hogyan erősítette meg Isten a hitében.
A délutáni program művelődési műsorral folytatódott a színházteremben. Elsőként a csókai Orpheus Egyesület Pannónia férfikórusa lépett fel Hajnal Attila kórusvezető irányításával. A csoport egy népdalcsokorral kedveskedett a vendégeknek. Színvonalas műsorukba beleszőtték az adorjáni kisfiú, Aurél mókás előadását, mely igencsak jókedvre derítette a közönséget. Tápai Tibor csókai versmondó két szavalattal mutatkozott be, végül Losonc Inez énekszámaival fejeződött be a műsor. Világi dalokat adott elő, ismét bebizonyítva kivételes tehetségét. Ezután Csonti István nyugalmazott építészmérnök, amatőr régész, helytörténész ismertette Csóka történelmét.
A Szentháromság-templomba visszatérve folytatódtak a kiscsoportos beszélgetések.
A találkozó szentmisével fejeződött be ft. Hajdú Sándor csókai plébános celebrálásával és Vreckó Ferenc zentai, valamint Kormányos Zoltán törökfalui plébános közreműködésével.
Az összejövetelen új barátságok születtek, a régiek pedig megerősödtek. A sikeres csókai rendezvényt nemcsak az Úr szeretete, hanem még a napsugár is beragyogta. Lelkileg feltöltődve, hitben megerősödve váltak el és indultak haza a részvevők a szélrózsa minden irányába. Magukkal vitték Isten áldását, a testvéri szeretetet és azt a tudatot, hogy a délvidéki Háló-mozgalom felkarolja és összekapcsolja a magyar keresztény embereket és közösségeket.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..