
„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk és az uralom az ő vállán lészen és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének” (Ésaiás 9,6).

Az idén Álom havának harmadik szombatján (december 17-én) tartották meg Versecen a Dél-bánáti Betlehemes és Karácsonyi Szokások Találkozóját.
A házigazda (a verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület) nyilvánosan közzétett meghívására Székelykeve, Pancsova, Ürményháza, Sándoregyháza, Kevevára, Hertelendyfalva és Torontálvásárhely mellett az alkalomra Óbecse, továbbá a mélykastélyi (Kuštilj) román, illetve a romániai Bánság területén keresendő Detta település magyar közössége küldött fellépői csoportot. S újra hallatta hangját a Dél Pacsirtái gyermekkórus is.
Az idei rendezvény megvalósulását — változatlanul — Magyarország Kormánya is támogatta.
Helyszíni beszámolónk részleteit lapunk december 21-ei számában olvashatják. Addig meséljenek a fotók.
Fényképezte: Martinek Imre