Magyarkanizsa csoda szép, a községi ünnepeket pedig azért szeretem, mert egyediek, hangulatosak, és körüllengi őket a magyarkanizsaiság. Nem volt ez másként a község napja alkalmából szervezett többnapos programsorozat alkalmával sem.

Valkay Zoltán helytörténész-építész az idén a Fő utcán vezette végig az érdeklődőket, és közben mesélt épületekről, híres-neves személyiségekről, a városépítés művészetéről és buktatóiról. A Fő utca végén, az ifjúsági otthon szomszédságában található a már említett pókos kapu (mely már nem az eredeti), ahol valaha Bata Károly vaskereskedése működött, aki az egykori Úri utcában 1912 tavaszán nyitotta meg üzletét újonnan épült üzlet- és lakóházában. Az épület a városháza-építő Reiss Zoltán műépítész opusához tartozik, aki a szecessziót — annak letisztultabb, müncheni formáját — új építészeti stílusként elhozta Magyarkanizsára. 

— A Fő utcai sétával arra tudtam rámutatni, hogy valamikor milyen fontos volt a környezetnek a kialakítása, a városnak a nappali szobája, és napjainkra ez hogyan vonult be az enteriőrökbe és tűnt el kint az exteriőrökben — fogalmazott Valkay Zoltán. — A kettőnek a dinamikus egyensúlyára lenne szükség. Nem látom azt a nyelvezetet a modern architektúrában, amely emberséges melegséget, harmóniát, netán idillt vagy derűt tudna hozni. Mintha elvesztettük volna azt az építészeti nyelvet, amely megvolt száz évvel ezelőtt.

Valkay Zoltán

A József Attila Könyvtárban Eleink példái — A polgári éthosz Ókanizsán címmel dr. Klamár Zoltán tartott előadást. Beszélt az ókanizsai származású Beszédes József vízépítő mérnökről, egy talán írni-olvasni sem tudó jobbágy fiáról — a beszédes ragadványnév volt, melyet később József felvett —, aki hihetetlen karriert futott be. Pesten, a mérnökképző intézetben tanulmányait jeles eredménnyel végezte el, és tanárai az elöljárók figyelmébe ajánlották a tehetséges fiatalt. Podmaniczky József, Bács-Bodrog vármegye akkori főispánja felkérésére, Széchenyi István és Vásárhelyi Pál kíséretében végigutazta a Dunát, és vízrendezési javaslatokat tett, hogyan lehetne hajózhatóvá tenni. A szintén tehetséges vízmérnök, Vásárhelyi — akinek a Tisza szabályozásánál óriási szerepe volt — szakmai szempontból nem értett vele egyet, így „megfúrta” Beszédes terveit, melyeket a helytartótanács már elfogadott, gyűjtötték a befektetőket, hogy elindítsák ezt a hatalmas munkát. Beszédes József a Duna bizonyos szakaszain részt vett a munkálatokban, Dunaföldvár, Baja környékén, akárcsak a Sió szabályozásában, a sárközi, nagy mocsárvilág lecsapolásában, múlhatatlan eredményeket ért el. Ő teremtette meg a vízügy magyar tudományos nyelvét, a ma is használatos műszavakat, mégis, kénytelen-kelletlen a vasútépítésnél vállalt feladatokat. Dunaföldváron temették el, az ottani temetőben van a sírja. Mesélt még az ókanizsai származású Miloš Dimitrijevićről, aki Petőfi kortársa volt, ügyvéd, politikus, a Szerb Matica elnöke, s aki egész életében azt vallotta, hogy a szerb kultúrát őrizni kell, viszont csakis a magyar közeg megbecsülésével, a Deák-, majd a Tisza-párt tagja volt, országgyűlési képviselő, s házasságban, ám gyermek nélkül halt meg Újvidéken. Majd Kafga Andor nyugalmazott postamesterről, takarékpénztári igazgatóról, aki a Temes megyei Csatádon született, majd Kanizsán nemcsak a közösséget, hanem a hazát is szem előtt tartotta, honvéd századosi rangig vitte, részt vett az 1848/49-es forradalom utolsó győztes, kishegyesi csatájában, ahol megsebesült. Magyarkanizsán halt meg 1912-ben, sírja a Nagytemetőben található, emlékét a kápolna falán emléktábla őrzi. Végül a gödöllői származású Batta Péter ügyvédről, aki apatini lányt vett el, és akit nászút közben a nagy háború ürügyeként kikiáltott szarajevói merénylet után létrejött hadiállapot miatt Marseille-be internáltak, és csak 1919-ben térhetett haza feleségéhez s ötéves gyermekéhez. Írt Szenteleky Kalangyájába, szorgalmazta a jugoszláviai magyar néprajzi múzeum létrehozását Doroszlón.

— Érdekes, hogyan alakult ezeknek a családoknak a története. Még ma is élnek Beszédesek Magyarkanizsán, ám a rokonsággal nagyon csínján kell bánni, mert egyértelmű, hogy Kiss Józsefként született. A postásdinasztia Kafga család, Andor fia is postatiszt lett Kanizsán, ám 1921-ben a becskereki igazgatóság felmondott neki, és megélhetés hiányában elhagyták az országot. A család sírja a rákoskeresztúri köztemetőben van. Batta Péter a történelmi események miatt családjával szintén elhagyta Magyarkanizsát, haláláig, 1960-ig nem is volt módja visszatérni a titói Jugoszláviába — mondta dr. Klamár Zoltán.

Dr. Klamár Zoltán (fotó: Puskás Károly)

A közönség megtekinthette a községnap alkalmából a Beszélő kapuk fotópályázatra beérkezett képekből nyílt kiállítást. Tigyi Vörös Viktória (felnőtt kategória) így jelentette be az alkotását, mely első díjas lett: „A fotók 2023. 10. 06-án készültek Ilonafalun a Vár-lak tanya kapujában, amely a nagymamám szülőotthona volt. A képeken a kisfiam és a család legidősebb (82 év) tagja, a nagytatám szerepel. Nagyszüleim gondozzák sok erővel és szeretettel ezt a gyönyörű helyet, mely már számtalan dolgot átélt és megélt.” 

— A József Attila Könyvtár több kategóriában (felsős tanulók, középiskolások és felnőttek számára) hirdetett irodalmi és fotópályázatot — nyilatkozta Bús Csaba igazgató. — Nagyon szép számú pályamű érkezett be, csaknem harminc irodalmi alkotás és több mint nyolcvan fotó. Sikerült megmozgatni és megszólítani a közösséget, s ami számomra külön öröm, hogy első versüket írók is vették a bátorságot, beneveztek, és dobogós helyezést értek el. A Beszélő kapuk témaválasztás nagyon jó volt, hiszen ha végigsétálunk Magyarkanizsa valamelyik utcáján, bármelyik kapu több mindent tud mesélni, az alkotó fantáziájára bíztuk, hogy az egy új, modern vagy egy régebbi parasztház kapuja, templomkapu lesz-e — ki mit lát benne, miért tartja szépnek.

A községnapi programsorozat keretében rendhagyó helytörténeti órákat tartottak hetedikeseknek és nyolcadikosoknak, immár harmadik esztendeje, a Dobó Tihamér Képtárban pedig megnyílt a Fénnyel írt Kanizsa — Száz év Magyarkanizsa község történetéből a kiállítások tükrében című tárlat, dr. Fejős Sándor és dr. Forró Lajos szerkesztésében, a Délvidék Kutató Központ archívumában található képeslapokból.

Ha Magyarkanizsán járnak, gyönyörködjenek a sok csodában!

Fotó: Dimovity Izabella