home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Belakták a székházukat
Tóth Lívia
2022.11.03.
LXXVII. évf. 44. szám
Belakták a székházukat

Avató- és házszentelő ünnepséget tartott Moholon a Csobolyó Művelődési Egyesület. Ahogyan a felszólalók közül többen is hangsúlyozták, ez a kellemes, bensőséges esemény egy álom megvalósulása után jöhetett létre.

A Csobolyó Művelődési Egyesület 1998 augusztusában alakult meg a moholi plébánia hittantermében. Sok sikeres rendezvény volt már mögötte, amikor 2014-ben egy vagyon-visszaszármaztatási folyamat következtében elvesztette a település szívében álló székházát. Ezt nemcsak az egyesület, hanem a település magyarsága is megérezte. A helyzetre sokáig nem sikerült kielégítő megoldást találni, pedig az aktivitások szaporodtak, a gyermekek létszáma folyamatosan nőtt, a sikeres pályázatok pedig — például a Csoóri Sándor Alapnál — anyagilag támogatták a munkájukat. Csak éppen otthonuk, helyük nem volt, melyet a magukénak mondhattak volna.

Mint Patyi Lajos, a Csobolyó Művelődési Egyesület elnöke fogalmazott, már minden lehetséges teret kinőttek, amikor jött a lehetőség és a felkérés, fogalmazzák meg a kívánságukat. Papírra vetették, hogy szeretnének egy magyar közösségi házat, mely a Csobolyó székháza is lenne, de a hagyományőrzés mellett más tartalmaknak is helyet adna. Például az oktatásnak vagy a kortárs művészeteknek — már létezik a Moholy-Nagy László-emlékfal, illetve az alkotói klub, mely a híres magyar fotográfus, festő nevét viseli majd.

— 2020 őszén átadtuk kérelmünket, most itt állunk 2022-ben, és a víziónk már nagyon közel jár a teljesüléshez. A legfontosabb felújítások sora még nem zárult le, de maga az ingatlan olyan állapotba került, hogy belakhatjuk. Az épület megvásárlása, a felújítási munkálatok végső szakasza Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkársága jóvoltából, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, az MNT finanszírozásával valósult meg. A küldetésünk, hogy a fiataloknak örökséget adjunk, a célunk pedig, hogy lépésről lépésre haladva a vajdasági magyarság egészének egyik bástyája lehessünk — hangsúlyozta Patyi Lajos, és köszönetet mondott Pásztor Istvánnak, a VMSZ, valamint Hajnal Jenőnek, az MNT elnökének. Ünnepi beszédét a következő gondolattal zárta: az álom megvalósulása erősíti közösségünket, a megerősödött közösség jól érzi magát, és itt fog maradni.

Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője felszólalásában elmondta, a székház vásárlására 2021-ben 3 millió dinárt fordíthattak a moholiak. A második az építkezés fázisa volt, mely 16 millió dinárból jöhetett létre, és lesz egy harmadik szakasz is, hogy a megkezdett munkálatok teljes egészében befejeződhessenek.

— Ha nincs közösségi összefogás és összetartás, akkor mindez nem sikerülhetett volna. Akkor tudunk segíteni, ha a közösség összefog, egy irányba halad, és mindannyian egyet akarunk. Mi pedig azért tudunk támogatást nyújtani, mert rengeteget dolgoztunk azon, hogy megvalósítsuk a vajdasági magyarok kulturális autonómiáját. Ez a mi Magyar Nemzeti Tanácsunk, legyünk büszkék rá, hiszen a határon túli magyar közösségek közül nincs mindenkinek ilyen lehetősége.

Az egybegyűlteket Tóbiás József, a VMSZ adai községi elnöke köszöntötte, Rigó Flórián, a VMSZ moholi helyi szervezetének elnöke pedig köszönetet mondott mindazoknak, akik életre hívták az egyesületet, és a legnehezebb időszakban is fenntartották. Név szerint Lajkó Mária, Bartusz Valéria és Patyi Lajos önzetlen munkáját emelte ki.

A székházat Világos Miklós plébános szentelte fel, az ünnepi műsorban bemutatkoztak az egyesület csoportjai, a Szélike, a Pitypang, a felsős lányok, a Róna tamburazenekar, Pataki Viktor versmondó és a moholi nyugdíjas-egyesület Napsugár népdalkórusa.

Fényképezte: Tóth Lívia

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..