A legutóbbi visszatérést, mármint a kelet-szerbiai Zaječar körzethez tartozó Sokobanjára, ez év napisten havának utolsó hétvégéjén jegyezhettem fel barangolási útinaplómban. Lévén tizenhét, illetve öt évvel korábban már jártam arrafelé. Először a szülőfalum zadrugásainak, másodszor pedig a tanügyes kollektív szindikátja által szervezett, év végi és -közi „összerázódások” idején. Régi ismerősként tehát, mégis az újdonság lenyűgöző erejével köszönt rám a vidék. Friss meglepetéseket is tartogatva, hiszen már a „partra szállás” pillanatában tudtam, ezúttal — ha már futja időnkből — bizony nemcsak a Soko Grad meredek falait fogjuk megmászni, de az őt körülölelő ösvényekre is rámerészkedünk. Az egymást követő meredélyek és lejtők vonulatán lépkedve, melyekhez talán csak a mindennapjaink (meg)léte fogható. Telítve meddőnek tűnő küzdelmekkel, kérészéletű/csalóka diadalokkal, csüggedésekkel, szükségszerű újratervezésekkel és —kezdésekkel, és végül a mindent elsöprő katarzissal! Mert az alkalmi kilátók legkitüremkedőbb szegleteiről pásztázott táj ingerélménye bőségesen kárpótolja a vándort.

Jobban belegondolva, újabb erőnléti és szellemi próbatétele volt e túrázás kettőnk kapcsolatának. Afféle bizonyságtétel. A szerelemről, a hűségről, a kitartásról, a holtomiglan-holtodiglan formuláról… Bármily árat kelljen érte fizetni. Neki. Nekem. Nekünk.

Bástyák és falak (a szerző felvételei)

A mondabeli Župan és szerelme, Lepterija viszont sokkal, de sokkal többet áldoztak. A szájhagyomány szerint Župan a környékbeli város urának, a szépséges Lepterija pedig a Soko Grad akkori uralkodójának a gyermeke volt. A két, egymással örökösen hadviselésben álló család torzsalkodása közepette a két ifjú szerelme sajnos eleve kudarcra ítéltetett. Az ifjú hölgy szökése pedig csak további olaj volt a tűzre. A gőgjében és hiúságában megbántott, ezáltal pedig szörnyű haragra gerjedt apa pribékjeivel felkutattatá és kivégezteté tulajdon leányát, minek következtében a bánatában teljesen összeomló Župan a Moravica folyó legmélyebb örvényébe veté magát. Napjainkban Župan nevét a helyi strand, Lepterijáét pedig a kirándulóhely-komplexum őrzi.

A Moravica folyó

S mivel az írások ellen valóban nem tehetünk semmit (scripta manent), a vonatkozó fotóalbum fellapozása előtt egy picinykét jómagam is visszaszökkennek az időben. Egészen pontosan egy 2016. január 13-ai keltezésű cikkemhez (Erődítményvizit az örök ifjúság völgyén túl, Hét Nap). A történelemkedvelők jogos igényeit szem előtt tartva.

„Soko Grad, más források szerint Sokolac eredeti várfalai az időszámításunk szerinti VI. évszázadban épültek, I. Justinianusnak, a Keletrómai Birodalom császárának uralkodása idején. Feltett céllal, hogy megakadályozzák a Pannóniából érkező avarok és szlávok behatolását a Balkán-félszigetre. Az erődítményt 1172-ben Stefan Nemanja seregei foglalták el. Az e szirtekre épült sólyom-, illetve sasfészek sorsa fölött végül a rigómezei csata kimenetele hozott végső döntőítéletet. 1389-ben. A feltartóztathatatlanul előrenyomuló törökök teljesen lerombolták a szerb állam egyik stratégiailag igen jelentős építményét.”

A néhai sólyomfészek — madártávlatból

Ugyancsak lélekemelő érzés vala azt is megtapasztalni, mily erős e tájon a Boldogasszony iránti tisztelet. A kirándulóhely területének alacsonyabb fekvésű részein egy egyhajós templomocska áll. Bizonyítottan a korábbi, egészen pontosan egy XIV. században épült, a vérzivataros évszázadok során szinte teljesen lerombolt templom alapjaira és annak maradványaira támaszkodva. A közeli folyó jobb martja fölé emelkedő hegy oldalában pedig a gyermek Jézust karjaiban tartó Szűzanya sziluettje körvonalazódik. Menedéket nyújtó barlangfülke formájában, melyet teljes egészében maga az anyatermészet alkotott meg. Mementóul.

A fülkéig csupán egyetlen út vezet, megannyi túrabakancs által a végsőkig fényesre csiszolt sziklákon. Lefelé úgyszintén. Mégis ki tudjuk/tudtuk várni az előttünk, alattunk és fölöttünk járók biztonságos felkapaszkodását, illetve leereszkedését. Higgadtan és nyugodtan, türelemmel és segítőkész gesztusokkal. Mert ilyenek is tudunk lenni. 

Perem és vidék

Találkozások

Elcsendesedés előtti pillanatok