A macskakörmök közé helyezett nyitógondolatokat az 1986-ban újraalakult Wekerlei Társaskör Egyesület által létrehívott és működtetett, Wekerlei Séták elnevezésű közösségépítő és örökségvédő projektum leporellójából másoltam át ide. Két, egymásba kapcsolódó, februárközépi terepszemlénk után, melyek közül csupán az első volt ad hoc, vagyis véletlenszerű kiruccanás.

„A XIX. — XX. század fordulóján bekövetkező második ipari forradalom jelentős változásokat hozott egész Európába. Az újonnan épülő gyárak egyre több munkaerőt igényeltek, ami a vidéki lakosság nagyszámú bevándorlását eredményezte a nagyvárosokba. Azonban számos település, így Budapest sem volt felkészülve a betelepülő tömegek elhelyezésére.”

Mivel a jelentkező probléma állami szintű orvoslást igényelt, dr. Wekerle Sándor (1848—1921) akkori pénzügyminiszter szorgalmazására 1908-ban egy több ezer férőhelyes munkástelep építésére íródott ki pályázat. Az egy évvel később elrajtoló építkezési munkálatok utolsó etapja 1928-ban készült el. Ebben az időintervallumban nyerte el végleges formáját a 2,4 km² összterületű, kispesti, állami munkás- és tisztviselőtelep, melyet — lényegében a legelső pillanattól fogva mindmáig — Wekerletelepként ismer és nevez mindenki. A XIX. kerület városnegyede, a magyar szellem láthatatlan múzeuma, 2004-ben a Magyar Örökség díjat is kiérdemelte. Ez az a hely, ahol értéket őriz az idő.

A szerző felvételei

A Wekerletelep az Angliában kibontakozó, Ebenezer Howard alapgondolatai mentén elindult kertváros-építészeti mozgalom hatására jött létre.

„Az elsődleges szempont az építkezésnél a munkástelepek egyhangúságának elkerülése volt, hogy (bérkaszárnyák építése helyett — a szerző megj.) minél otthonosabb, egyedibb lakókörnyezetet hozzanak létre (távol a belvárostól, közel a munkahelyhez és jól működő infrastruktúrával — a szerző megj.), a legmagasabb szinten biztosítva a mindennapi életkörülményeket.”

A telepet végül a pénzügyminisztérium főmérnöke, Győri Ottmár (1867—1946) „gyúrta össze”. Ő volt továbbá a telep első gondnoka is, valamint a Wekerlei Társaskör szellemi elődjének számító Kispesti Állami Munkástelep Lakosainak Társasköre (1911) megalapítója. A magyar népi szecessziót megörökítő telep lakóházainak megtervezésében — élükön az erdélyi Kós Károllyal (1883—1977) és fiatal építésztársaival, például Zrumeczky Dezsővel — számos építész vett részt. Kós Károly egész alakos bronzszobrát, Péterfy László Kossuth-díjas festő és szobrászművész munkáját a volt Fő téren találhatjuk meg.

Az 1987-ben készült alkotáshoz vezető ösvények egyik-másik köve a kalotaszegi építészmester életéből és szerteágazó munkásságából vett magára időálló lenyomatot. 

„Van a mi szegény magyar népünknek művészete, amely csak az övé, amelyet ő alakított, formált. Az alap megvan, csak építeni kell tudni reá.” 

A Wekerlei Társaskör által szervezett 2020. évi sétaszezon fergeteg havának utolsó szombatján kezdődött. Mi két héttel később, Bálint napján csatlakoztunk az örökségmentők lelkes csapatához.

A Szent Valentin vértanú ünnepét megelőző napokban elkövetett magánszorgalmi alkalmi városnézésünk és -látásunk után immár a lexikális részletek ízlelgetésében is elmélyedhettünk. Rácsodálkozva megannyi újabb, aprócska hely- és kultúrtörténeti mozzanatra. A rendelkezésünkre álló kemény két órában több mint egy tucat állomáshelyen került elő hátizsákunkból az irón és a jegyzettömb, hiteles lábjegyzetes kiegészítést lehetővé téve az újabb kül- és beltéri fotókhoz.

A Wekerletelep református templomát 1924-ben, a katolikus Munkás Szent József-templomot pedig 1932-ben szentelték fel. Történetét kapjuk továbbá — persze, a teljesség igénye nélkül — nemcsak a kirajzó pontnak számító Zrumeczky-kapunak, de a műemlék jellegű terület magán- és társasházi tulajdonban levő lakóházaknak, a múlt század nyitányában épült tanintézményeknek meg a hozzájuk szervesen kapcsolódó szolgálati lakásoknak is. Mi több, a Bárczy István téren felállított úgynevezett muzsikusemlékmű sípjait is megszólaltatjuk útközben. Csupán egy hosszabb faágra van szükség, valamint egy állhatatosságot hirdető ősi dallamra. Megkötöm lovamat piros almafához…

A néhány nappal később megszülető jegyzethez az alábbi, eredetileg a sétaszervezők virtuális vendégkönyvébe tervezett impresszió adta meg azt a bizonyos löketet.

„Hitelesen csak és kizárólag az tud másoknak is élményt adni lakóhelyét illetőleg, aki tenmaga is ízig-vérig ragaszkodik ahhoz. Köszönjük az élményt, köszönjük a lehetőséget!”

Még több kép!▼