Új programmal, az első alkalommal megtartott Bánáti est rendezvénnyel bővült a XII. Tordai Művelődési Napok eseménysorozata. A mintegy kétórás szórakoztató műsorban az észak- és közép-bánáti települések műkedvelői mutatkoztak be.
A fellépők Törökkanizsáról, Törökbecséről, Magyarcsernyéről, Udvarnokról, Szentmihályról, Magyarittabéről, Nagybecskerekről, Muzslyáról, Nezsényből érkeztek, de természetesen nem maradtak ki a helybeliek sem.
A szervezők elsősorban azokat a művelődési egyesületeket hívták meg, akiknél már ők is vendégeskedtek, de az a szándékuk, hogy a megmozdulásba jövőre bevonják a dél-bánátiakat is. Azt sem titkolják, hogy a találkozót hagyományossá szeretnék tenni, akár úgy, hogy a helyszíne évenként változna, illetve az összeállítást más falvakba is elvinnék. Az ilyen összejövetelek ugyanis nemcsak a színpadi produkcióról, hanem az ismerkedésről, barátkozásról, társalgásról is szólnak.
A tordai művelődési ház nagytermét megtöltő közönség ezúttal is megbizonyosodhatott róla, hogy a bánáti gyermekek és fiatalok élen járnak az értékteremtésben, a hagyományok őrzésében és továbbadásában. A jelenlévők nagy tapssal jutalmazták a törökkanizsai Tiszafa, a törökbecsei Csalogató, a magyarittabéi Búzavirág, a nagybecskereki Sarkantyú néptánccsoportokat, a magyarcsernyei Osztermann Emma magyarnóta-énekest, az udvarnoki Gúth Emília népdalénekest, a muzslyai és a nezsényi színjátszókat, a Szentmihályi Angyalok gyermekkórust, a népdalkórust és citerakettőst, a tordai óvodásokat, a nagy tánccsoportot és Csíkos Dániel versmondót, valamint a Régió zenekart.
Az épület előcsarnokában Torda múltjára visszatekintő fényképkiállítást láthattak az érdeklődők. A falu ugyanis több jubileumot ünnepel az idén: az újratelepülés 215., az első iskola és templom felépülésének 210., a megöröklés — amikor az addigi jobbágyok birtokukba vették a földet — 110. évfordulóját, de 165 éves a jelenlegi templom, illetve 65 éves az iskola.