Szabadka valaha város volt. És európai. Aztán a miloševići időkben elvették tőle ezt is. A városi rangját. Mire visszakapta, sajnos már nem volt sem város, sem európai. Hogy mikor és hogyan csúszott le egy eldugott balkáni zug szintjére, azt nehéz volna megmondani. Ennek a fájdalmas felismerésnek a pillanatát a szabadkaiak — vérmérsékletük szerint — más-más eseményhez, jelenséghez, történéshez kötik. Jómagam pontosan emlékszem, mi idézte elő bennem a rádöbbenést: Szabadka végérvényesen balkanizálódott. A ballagó diákok városjáró sétája volt az.
Évekkel ezelőtt történt, amikor először láttam, ahogy a végzős középiskolások rezesbandával kísértetik magukat. Tanúja voltam, ahogy üvöltve, óbégatva, a buzgó rézfúvósokat is túlharsogva éneklik a „turbofolk” nóták gyöngyszemeit, és hát a Ko to kaže, ko to laže, Srbija je mala... kezdetű uszítós sem maradt ki a repertoárból. Letaglózott, amikor először voltam szemtanúja: a duhajkodó, rendbontással határos „ünneplés” azzal végződött, hogy a fiatalok legszilajabbjai megfürödtek a szökőkútban. Sosem felejtem el. És ha akarnám, akkor sem tehetném. Mert ez a rezesbandás iskolabúcsúztató divatot, majd új hagyományt teremtett. Az egykor volt város pedig hagyta, hogy így legyen.
Az első sokkoló élmény óta ilyenkor nagy ívben elkerülöm a városközpontot — nem akarok élőben Kusturica-filmet nézni Szabadkán. De a híreket nem kerülhetem meg. A minap a helyi internetes portálon olvastam, hogy „az idén a Svetozar Marković Gimnázium ballagó diákjai kezdték meg a hagyományos búcsúbulik sorozatát — rezesbanda kíséretével, ahogy szokás”. Egy keserű fintor, és már lapoztam is tovább. De belém hasított a felismerés: a szabadkai gimnazisták május 22-én lármázták fel a várost.
Május 22-én. Ugyanazon a napon, amikor Újvidék főterén, pontban délben, több száz ballagó középiskolás táncolt az ifjabbik Strauss A denevér című művének közismert dallamára — és nem is először tartottak össztáncot ebben a vajdasági városban. A végzősök már évek óta így ünnepelnek. Ráadásul ugyanezen a napon, pontban délben, Zentán és Topolyán is ballagó diákok táncoltak Strauss örökzöldjének ritmusára. Újvidék, Zenta és Topolya fiataljai részesei voltak annak a nagy nemzetközi megmozdulásnak, amelyet tizenhárom évvel ezelőtt Szlovéniában hívtak életre, és amelyen az idén tíz európai ország végzősei vettek részt. Méghozzá abból a célból, hogy megkíséreljék megdönteni a 2011-ben felállított Guinness-rekordot, amikor is nem kevesebb mint 33 202 ballagó fiatal táncolt együtt, egy időben Európa nyolc országában. Kegyetlenül kínos érzés, hogy Szabadka sehol sincs ebben a történetben. Nincs. Nem részese a Ballagók parádéja elnevezésű nemzetközi megmozdulásnak. Kimaradt belőle.
Igaz, május 27-én, pontban délben, Szabadka főterén is táncoltak ballagó középiskolások. Most, első alkalommal, nem volt ott minden végzős, csak mintegy kétszázan keringőztek. A rendezvény kezdeményezője a középiskolák igazgatóinak aktívája volt, meg az ifjúsági kérdésekkel foglalkozó hivatal. Ők azzal a szándékkal tették ezt, hogy alternatívát kínáljanak fel a fiataloknak: a rezesbanda kíséretében tartott felvonulás és a szökőkútban való fürdőzés helyett másként is lehet ünnepelni. Kulturáltan is lehet — fogalmazzunk közérthetően, noha az indoklásban nem találkoztam ezzel a szóval. A kezdeményezésről olvasva úgy éreztem, hogy inkább a balesetveszély elkerülésén volt a hangsúly — a szökőkút Zsolnay-kerámiái valóban csúszósak lehetnek. A közös tánc utáni első nyilatkozatokban sem szerepelt a kulturált szó (talán érthető okból, hiszen ezzel azt is minősítenék, ami már évek óta folyik), helyette azt mondták, hogy a megmozdulás pozitív energiát sugárzott. Ez pedig jó, úgyhogy jövőre is megszervezik majd a ballagók táncát, akik az ünnepségük végén színes léggömböket röptetnek a magasba.
Mit mondhatnék? Sok sikert hozzá! Szabadkaiként szívből szurkolok.
