A piros gépkocsi — Szabadka Titanicja — híven szemlélteti azt az állapotot, amelyben a város leledzik

Némelyek unalmasnak nevezték, hogy a VMSZ képviselői a szabadkai városi képviselő-testület ülésein rendre elmondják: nem értenek ugyan egyet ezzel vagy azzal a javaslattal, végül aztán mégis rászavaznak a koalíció érdekében. Így fogalmazott Pásztor István múlt pénteki sajtótájékoztatóján, melynek legfőbb üzenete az volt, hogy a párt ezentúl a céljaira helyezi a hangsúlyt, és nem fog néma szavazógépezetként működni csak azért, hogy Szabadkán a hatalom stabil legyen. Vagy hogy annak látsszon, tegyük hozzá. Majdnem egy év elteltével Szabadkán ugyanaz a helyzet, mint amilyen hónapokkal korábban is. Szabadka egy helyben topog, a város tovább hanyatlik, a hangzatos ígéreteken kívül pedig nem sok minden történik. A túl nagy koalíció nyilvánvalóan önmagát paralizálja, de a döntő fontosságú ügyekben előrelépés nem történik.

Az sem mellékes ugyanakkor, hogy (többek között) azzal a párttal kormányoz a VMSZ Szabadkán, amely gyanúsítottként szerepel abban a bűnvádi feljelentésben, amelyet tavaly májusban tettek választási csalás miatt. Az ügy azóta sem tisztázódott, ezért ennyi idő után nem gondolhatunk másra, mint hogy szándékosan, politikai indíttatásból elfektetik. Ha ugyanis akár egyetlen szavazóhelyen is megtörtént, hogy eltérés volt a jegyzőkönyvbe beírt adatok és a leadott szavazólapok száma között, akkor azonnal meg kellett volna semmisíteni a szavazást. Erre azonban nem került sor, ezért egyértelmű, hogy ha ilyen súlyos rendezetlen ügy van a partnerek között, akkor bizalomról szó sem lehet.

És természetesen nem nevezhető fenntartható állapotnak az, amiről fentebb írtam, hogy a belső béke és nyugalom érdekében a párt tétlenül nézi, hogy nem történik semmi. A legjobb példa erre az állami földek bérbeadásának elodázása azok miatt a földek miatt, amelyeket az egyháznak adtak használatra. A huzavona miatt e földterületek parlagon maradnak, ez pedig oda vezet, hogy Szabadkán a gyáripar után a mezőgazdaság is elindul lefelé a lejtőn.
A város mély álomban van, gyárai nem, vagy csak alig termelnek, beruházásai állnak, és senki se tudja, merre tart ma Szabadka. Egyebek között még mindig megoldatlan a központban a vasúti híd aluljárójának lefolyórendszere, felhőszakadás idején továbbra is megáll itt a víz. A múlt hét hőse volt az a piros Yugó, amelynek a sofőrje úgy gondolta, át tud vágni az aluljáró víztengerén. Ez a piros Yugo Szabadka Titanicja, amely azt az állapotot jelképezi, amelyben a város leledzik. Szabadka az előző rendszer romjain ülő, annak vívmányait felemlegető település, melynek egyes vezetői akkor is gázt adnak és nekimennek a nagy víznek, amikor szinte mindenki számára nyilvánvaló, hogy az irány rossz, és az út arra már nem járható.

Éppen ezért támogatandó az elképzelés, hogy kiszálljunk a süllyedő Yugóból. De nem elég csak gépkocsit cserélnünk, az útirányon is változtatnunk kell.

BAJ VAN, NAGY BAJ VAN. Ha egy politikus olyasmiket mond, mint amiket Aleksandar Vučić mondott, akkor az annak a jele, hogy az országban csakugyan súlyos bajok vannak. Az első kormányalelnök ugyanis közölte: az elmúlt két évtized számlái megérkeztek, ki kell egyenlíteni őket. Koszovó, a korrupció és a túlköltekezés árát is meg kell fizetni. Ahogy mondta, évekig abban a tévhitben éltünk és abban az illúzióban ringattuk magunkat, hogy új érték termelése nélkül is mértéktelenül lehet költekezni, de ennek most vége.
Ha ezt egy kormánypárti politikus 10 éve mondta volna ki, voltaképpen már akkor is késő lett volna. Hogy ezt haladó gondolkodású elnökünk megtette, azt jelzi, hogy Szerbia csakugyan felélte összes tartalékát, ezért végső ideje tenni valamit. És ezt jelzi az is, hogy a hatalmi pártok vezetői többször is egyeztettek, zárt ajtók mögött, a megbeszélésekről pedig csupán közleményt adtak ki, melyben hangsúlyozták, hogy csökkenteni kell a költekezést, takarékoskodni kell és nagyon fájdalmas lépéseket kell megtenni. Arról azonban, hogy milyen lépésekről van szó, a bérek és nyugdíjak befagyasztásáról, netán csökkentéséről, elbocsátásokról, közvállalatok bezárásáról vagy valami egészen másról, azt még nem lehet tudni. Mégpedig azért, mert nincs megállapodás. Mindenki tudja, hogy valamit tenni kell, de mindenki a sajátját védi. A szocialisták és a nyugdíjaspárt a nyugdíjakat, Dinkićék a közvállalatokat, melyekben saját kádereiket helyezték el, és így tovább.
Ilyenformán pedig egyértelmű, hogyan is dől el a dilemma, hogy választások vagy kormányátalakítás lesz-e. Ha sikerül megállapodni, és a kormány belevág a megszorításokba, akkor kénytelen népszerűtlen intézkedéseket hozni, így abban az esetben csak kormányátalakítás várható. Ha viszont Szerbia zöld fényt kap Brüsszelből a csatlakozási tárgyalásokhoz, itthon pedig nem születik megállapodás a reformokról, akkor a haladók szinte biztosan kiírják őszre a választásokat, hogy utána esetleg abszolút többséggel a hátuk mögött vágjanak bele abba, amit ez a túlméretezett koalíció akadályoz.

A PROSTITÚCIÓ VÉGE. Új választási törvényt javasol Rasim Ljajić. A Szerbiai Szociáldemokrata Párt elnöke, egyben kereskedelmi miniszter indítványát már Zoran Živković Új Pártja is javasolta. Ennek egyik lényeges pontja, hogy a listás szavazás helyett az országot szavazókerületekre osztanák, és a jövőben az emberek nem pártokra, hanem konkrét személyekre szavazhatnának. A másik, fontosabb változtatás pedig az úgynevezett lépcsőzetes bejutási küszöb intézménye lenne. Ez azt jelenti, hogy ha egy párt önállóan indul, akkor a szavazatok öt százalékát kell megszereznie a parlamentbe való bejutáshoz, ha két párt indul koalícióban, akkor a parlamenti küszöb hét százalék lenne, három párt szövetségének pedig a voksok 9 százalékát kell elnyerniük ugyanehhez.
E javaslat sorsa ma még ismeretlen, de egy biztos: ha törvényerőre emelkedne, letisztulna a politikai színtér, nem lenne rá lehetőség, hogy 10-15 párt szövetségre lépve könnyedén parlamentbe, majd hatalomra jusson, ahol aztán folyamatosan egymás igényeinek kielégítésével és egymás zsarolásával lennének elfoglalva. Vagyis az eddig látott politikai prostitúció megszűnne, és olyan pártok irányíthatnák az országot, amelyeknek valóban van bázisuk.