Miután szerencsésen átvészeltük az ajándékozós ünnepeket, akár derűlátóan is várhatnánk a tavaszt, azaz az új horgászévad megkezdését. A reményt azonban évről évre először álhírnek vélt, később mégis igaznak bizonyuló újabb megszorító intézkedések veszik el tőlünk. Az embernek az az érzése, hogy az új törvények, renk és szabályzatok kiötlői kis gonosz gnómok, akik éjt nappallá téve azon morfondíroznak, hogyan nehezítsék meg még jobban az életünket.
A fejlesztések, a törvényekkel való összehangolás és az új lehetőségek megteremtése céljából megalkotott előírások azonban rendre kontraproduktívnak bizonyulnak, és az elvárt jobbítás helyett lassan ellehetetlenítik a horgászsportot.
Tavaly a horgászegyesületeknek meg kellett emészteniük a számukra nagy veszteséggel járó halászati törvénymódosítás ama szakaszát, amely szerint nemcsak az egyesületek árulhatnak horgászjegyeket, hanem minden jogi személy. Ennek következtében a klubokban a minőségi munka látszattevékenységekre korlátozódott, a szervezetek zsugorodása visszafordíthatatlanná vált. Sok környékbeli patinás egyesület szűnt meg, és a fennmaradtak is csökkentették az aktivitásukat.
A gazdasági rendszer romlásával a cégek vagy a vállalatok által támogatott csapatok forgótőke nélkül maradtak. A közvállalatok működéséhez szükséges pénzek „karcsúsításával”, a sporttevékenységeket ösztönző kontók minimalizálásával újabb csapást mértek az egyébként is szegény klubokra. Az átlagosnál jobb, világversenyekre is kijutható egyesületi versenyzők teljesen magukra maradtak, és ezáltal menthetetlenül vissza fog állni az az évezredváltó időket idéző állapot, amikor azok mentek a világbajnokságra, akik saját maguk fedezték a költségeiket.
Az említett okok miatt már több éve tengődő horgászegyesületeket az idén újabb, állítólag kötelező „törvényi összehangolási” pénzelvonás érte utol. Az obligációs viszonyokra hivatkozva eltörölték a kötelező tagsági díjat. Márpedig ez volt a klubok pénzelésének alapja, ezentúl pedig a pecások — a néhány száz dináros megtakarítás végett — majd a sarki újságosnál vesznek engedélyt.
Ha a fent említett „jóságos” szabályzások még nem tették volna teljesen tönkre a horgászgyülekezeteket, akkor majd a legújabb megszorítás kapcsolja le őket a lélegeztetőgépről. A cikk elején emlegetett „gonoszkák” hosszú, éjszakába nyúló töprengés után úgy döntöttek, hogy — a klubok „féktelen dőzsölését” meggátolandó — az eladott horgászjegyek után az eddigi 10-20%-os jutalék helyett legfeljebb 5%-ot engedélyeznek. Az így megharmadolt (megnegyedelt) jövedelem pedig valószínűleg csak a meghaláshoz elég, merthogy az élethez nem, az holtbiztos!
A közvéleményt mindig megosztotta a tömegsport-élsport vita. Ha populisták akarunk lenni, akkor természetesen azt tartanánk elfogadhatónak, hogy milliók nap mint nap a kopott kerékpárjukra ülnek, és toldozott-foldozott, ósdi, filléres felszereléssel (természetesen drága horgászjegyet váltva) ott tolonganak a halban szegény, ámde éberen őrzött és agyonszabályozott vízpartokon. Aztán majd hangosbemondón felszólítják őket, hogy tessék élvezni a természetet, mert a horgászsport kiemelt módja a szabadidő egészséges eltöltésének.
Akik foglalkoztak sporttal, azok tudják, hogyan működik a tömegsport. Egy-egy sportágat a gyerekek célirányos nevelésével, iskolákkal, egészséges versenyszellem kialakításával lehet csak fejleszteni. A példaképek jelenléte, a társadalom formáló hatása is elengedhetetlen, hiszen egy Szeles Mónika vagy a mostani világelső Novak nélkül a gyerekeink azt sem tudnák, hogy létezik tenisz.
Az elmúlt időkben kitűnő eredményeket elért csapat, illetve az egyéni világbajnoki címeket felmutató horgászsportot kár volna feláldozni az állami költségvetés minimális növeléséért, mert nevelés híján a következő években legfeljebb csak a veterán versenyeken érhetünk el jó eredményeket.
