— Életem egyik legizgalmasabb szakaszát köszönhetem a televíziózásnak, úgyhogy semmiképp nem bántam meg, hogy édesanyámra hallgattam, aki aggódott értem, hiszen a színművészet jelentős fizikai állóképességet igényel. Féltett, azt gondolta, nem bírnám, ezért tanácsolta, hogy próbáljak más területen kibontakozni — mondja Petra. — Szerintem az sem baj, ha az embernek vannak beteljesületlen álmai. Néha azért eljátszom a gondolattal, hogy például olyan szívesen szinkronizálnék egyszer, vagy a saját regényeim közül az egyiket felolvasnám hangoskönyvként... Adja Isten, hogy legyen még rá lehetőségem.

* Nálunk, Vajdaságban szerintem a legtöbben a Bravo TV-ben ismerték meg a neved és az arcod, amit azután számos más műsor követett. Sokan megszerettek, és figyelemmel kísérték a munkád. Aztán egyszer csak „eltűntél”. Mi történt?

— Ó, igen, a Bravo TV, a szívem csücske! (Nevet.) Az akkor induló kereskedelmi televíziózás egyik első és legizgalmasabb műsora volt az, melyet követett a többi: Ötletház, MeneTrend Itthon — melynek nagyon sokat köszönhetek —, és azután eljött a családalapítás ideje is. Megtaláltam a párom egy német, hamburgi férfi személyében, és akkoriban még úgy gondoltam, hogy mivel ő a családfenntartó, amíg a születendő babánkkal otthon leszek egy évig, addig én is kiköltözöm Hamburgba. Aztán valahogy „itt ragadtunk”, egyre nagyobb lett a baráti körünk, következett az óvoda, az iskola. Én pedig olyan szerencsés vagyok, hogy a másik szakmai álmom, az írás is beteljesült. Ráadásul ez nagyon jól működött 1300 kilométeres távolságból is, tehát úgy döntöttünk, hogy most egy jó időre ezt az életformát választjuk. Vettünk itt egy öreg, csaknem százéves házat, ez természetesen még tovább növesztette a gyökereket. Mindig azt mondom, hogy nekem Németország lett az új otthonom, de Magyarország marad a hazám, és mindig arra fogok törekedni, hogy mind lelkileg, mind a gyakorlatban sikerüljön úgy ingáznom a két ország között, hogy ne két félként éljük meg, hanem a két felet összegyúrva, valahogy egy kerekebb, gazdagabb egészet kapjunk.

Palotás Petra

* Tehát három szerelmet kaptál azzal, hogy elköltöztél Magyarországról: a férjedet, a kislányotokat és az írást. Hogyan szedted össze a bátorságod, hogy felkeress egy kiadót az ötleteiddel?

— Kellett hozzá bátorság. Az, hogy valaki ismert más területen, nem feltétlenül előny, sőt, így sok esetben hátránnyal indul az ember. Nekem nagyon sok könyvvel kellett bizonyítanom ahhoz, hogy az emberek fejében a nevem mellett ne az csengjen, hogy „egykori műsorvezető”, hanem íróként is elismerjenek, hiszen most már sokezres olvasótáborom van, mely nagyon várja az új könyvemet, a tizenegyediket. Zárójelben azért hozzáteszem, hogy csaknem húsz éve megjelent már egy regényem, egy kisebb kiadónál, de azután — sok más teendő miatt — hosszú csend következett. Másfél éves volt a kislányom, amikor elkezdtem novellákat írni. Amikor aludt, leültem a számítógép elé, és hozzáláttam ezeknek a történeteknek a faragásához, így elkészült egy kötet. Szerencsém volt, mert úgy emlékszem, három kiadónál kopogtattam, és lehetőségem volt választani közülük. A Jaffa kiadónál jelent meg ez a novelláskötet, melyet azután jó néhány regény is követett. Majd volt egy szünet, a többi közt egészségügyi gondok miatt is, amikor egy darabig nem volt kedvem alkotni. Pontosabban másban nyilvánult meg a kreativitásom, az öreg házunkon kezdtem „dolgozni”, inkább annak a felújításával foglalkoztam. Nem egészen két évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy márpedig én ezt szeretném folytatni. Akkor már a fiókban hevert egy félkész regény, melyet néhány hét alatt befejeztem, a Vénasszonyok nyara, mely egyébként azóta is az egyik kedvencem. Megkerestem Magyarország egyik legnagyobb kiadóját, ott a főszerkesztő elolvasta az anyagot, és nagyon hamar rábólintottak, hogy szeretnének velem dolgozni, így azóta az Álomgyár kiadó gondozza a munkáimat. Ama kevés írók közé tartozom, akik olyan szerencsések, hogy nem magánkiadásban jelennek meg a műveik. A Vénasszonyok nyarával tehát egy új ívet vett a munkám: az elmúlt majdnem két év alatt öt könyvem látott napvilágot a kiadónál, néhány hét múlva pedig érkezik a hatodik. Nagy sikere volt a tavaly karácsonyra megjelent Igazgyöngyök című kötetnek, annak is jön most a második része, szóval vannak tervek bőven, nagyon elememben vagyok. (Nevet.) Ehhez nyilván az kell, hogy legyen egy olyan olvasótábor, amely hónapról hónapra szeretettel támogat, vár és visszajelez. Ehhez nagyon nagy segítség az internet, azok a felületek, ahol tarthatom az emberekkel a kapcsolatot akkor is, ha nem tudok hazamenni Magyarországra. Nagyon nagy luxus az, hogy olyan drámai helyzetekben is, mint amilyen a mostani világjárvány, tudok alkotni, dolgozni, biztonságban.

* Említetted, hogy úgy érzed, az ismertséged miatt sokkal többet kellett bizonyítanod az olvasóknál. Mi a helyzet a szakmával? Hátrány volt-e, hogy országszerte ismert műsorvezető voltál/vagy?

— Nem tudom, hogy szerkesztőkre gondolsz-e, vagy írótársakra, de biztos, hogy sokakban volt egyfajta fenntartás. Némelyek szerettek a képernyőről, és ezért bizalommal nyíltak felém. De most is olvasok még olyan értékeléseket, hogy valaki például a képernyőn nem igazán kedvelt, de a műveim meglepték, élete legnagyobb olvasmányélménye volt például az Igazgyöngyök. Meg persze van egy fiatal korosztály, mely számára „teljesen új” vagyok, korábban nem ismertek a képernyőről, vagy nem emlékeztek rám. Abban igazad van, hogy biztosan többet kellett letennem az asztalra, hogy elfogadjanak, de amíg az első két könyvemnél még félve mondtam ki, hogy írással foglalkozom, addig ma már, ha megkérdezik, ki vagyok én szakmailag, gondolkodás nélkül azt felelem, hogy írónő.

* A műveidből valami kellemes, családias hangulat árad, a történetek melengetik az ember lelkét. Ezt a hangulatot otthonról „vitted bele” a könyveidbe, vagy a gyermekkorodból hoztad magaddal?

— Ez részben igaz, viszont az íróember „varázspora” az empátia és a megfigyelőképesség. Sosem pihenek, mindig dolgozom, akkor is, ha buszra várok, vagy ha egy étteremben megfigyelem a mellettem ülőket. Akár egy földre hulló falevél is elindíthat bennem egy gondolatot, melyből aztán novella születik. Ez nagyon igaz például az Igazgyöngyök című kötetemre. De nem minden írás egyforma, és az ihlet sem mindig ugyanaz, én például több műfajban is megpróbáltam bizonyítani. A Szárnyaszegett pillangók például egy kétrészes kalandregény, melynek az első része Thaiföldön, a második Máltán játszódik. A mostani regényem, a Circus Monte-Carlo pedig egy vándorcirkusz világát mutatja be, ahol például soha nem éltem, de rengeteget kutattam a témában. Nagyon igyekszem, hogy autentikusak legyenek a könyveim, szeretek történelmi eseményeket is beléjük fűzni — a gondolat, a történet pedig mindig beleágyazódik egy olyan helyszínbe, kulisszába, amely adhat egy pluszélményt az olvasónak. Ez most a cirkusz világa.

* A Bécsi kávé, pesti lányban a főszereplő belekeveredik a média világába. Itt nem kellett sokat kutatnod, hiszen saját tapasztalatokat is beleszőttél a történetbe, jól sejtem?

— Milyen régen olvastam már! (Nevet.) Tudom, ez most viccesen hangzik, de számomra ez már egy régi történet. Persze, minden könyvben benne van a szerző. Nem konkrét szereplőként, de biztos, hogy sok cselekményszál köthető az én életemhez ebben a könyvben is.

* Mennyire látta kárát az írói tevékenységednek a tortakészítés, a lakberendezés, a kerámiafestés és mindaz a sok kreatív hobbi, amellyel egyébként foglalkozol?

— Abszolút, hiszen mostanában nagyon sokat írok, betartom a szigorú határidőket, tehát napi szinten dolgozom, ugyanúgy, mint más. Ahogyan az emberek többségénél, nálam is első a munka, és ha jut rá idő, akkor persze van hobbim is. Most azonban a családom mellett az írás játssza a főszerepet az életemben.