home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az óvintézkedések betartásával a piacon is vásárolhatunk
Tóth Lívia
2020.04.23.
LXXV. évf. 17. szám
Az óvintézkedések betartásával a piacon is vásárolhatunk

Sajtótájékoztatót tartottak Zentán a községbeli helyzetről, és az új, könnyített szabályozásról

— Szeretném a köszönetemet kifejezni a Zenta községbeli polgároknak, akik a korlátozási intézkedések betartásában felelősségteljes magatartást tanúsítottak, és elmondhatom, hogy az utasítások kirívó megszegését nem regisztrálták az illetékes szervek — mondta Czegledi Rudolf polgármester azon a sajtótájékoztatón, amelyen a községbeli helyzetről, és az új, könnyített szabályozásról számolt be. Emellett köszönetet mondott az egészségügyben dolgozók és az önkéntesek áldozatkész munkájáért.

— Zenta községben április 21-étől ismét működnek a piacok, természetesen a megfelelő intézkedések betartásával. A piacteret napi szinten fertőtlenítik, kézfertőtlenítő-adagolók is vannak, az árusok maszkot, kesztyűt viselnek, és erre kérjük a vásárlókat is — hangsúlyozta a polgármester, és hozzátette, jó lenne, ha a polgárok nem csak a piacon, hanem a boltokban való vásárláskor is használnák a maszkot és a kesztyűt.


Czegledi Rudolf (a szerző felvételei)

Az üzletek nyitva tartásában is változás történt: a gyógyszertárak, pékségek, élelmiszerek árusításával foglalkozó kereskedelmi létesítmények, valamint a benzinkutak munkaideje hétfőtől péntekig 7 órától 17 óráig tart. Mivel valószínűsíthető, hogy még egy-két hétvégén teljes kijárási tilalom lesz, pénteken reggel 4 órától 7 óráig a kijelölt helyek kizárólag a 65 éves vagy annál idősebb személyek számára tartanak nyitva, míg mások 8-17 óra között vásárolhatnak. A kiskereskedelmi létesítményekben egy fogyasztó tartózkodhat tíz négyzetméteren. Az illetékes felügyelőségek fokozott ellenőrzést végeznek minden létesítményben.

A 65 évnél idősebbek a bevásárláson kívül heti három alkalommal sétálhatnak is, méghozzá kedden, pénteken és vasárnap 18 óra és éjfél után 1 óra között 30 percet, de csak 600 méterre távolodhatnak el a lakóhelyüktől.

Zenta község területén továbbra sem dolgozhatnak a fodrászatok, a kozmetikusok, pedikűrösök, manikűrösök. Tilos a fitneszklubok, edzőtermek, törökfürdők, szaunák, gőzfürdők, szoláriumok, masszázsszalonok, illetve egyéb arc- és testápoló szalonok működtetése.

A vendéglátóipari létesítmények kizárólag házhoz szállítást végezhetnek, egyelőre zárva maradnak a fogadóirodák is, valamint a vásár megtartása szintén tilos a továbbiakig.

A taxis szállítók a regisztrált tevékenységüket Zenta község területén, munkanapokon 5 órától 18 óráig láthatják el. Számukra is kötelező a védőmaszk és a kesztyű viselése, valamint a jármű rendszeres fertőtlenítése.

Tilos az ünnepségek (lakodalmak, születésnapok, keresztelők és hasonlók) nyilvános megtartása. Ismét látogathatóak a temetők minden munkanapon 7–17 óra között, de a temetkezés a jövőben is csak a legközelebbi hozzátartozók jelenlétében (10 személy) történhet, a Belügyminisztérium illetékes rendőrállomásának előzetes jóváhagyásával.

— Március 17-e óta Zentán folyamatosan működik a kapcsolattartó központ, amely a már megszokott telefonszámokon — 024/655-452-es, vagy a 064/872-5320 —  hívható 8–18 óra, illetve ünnepnapokon és hétvégén 8–13 óra között. A házi ápolás kérdése, valamint a több napos kijárási tilalom ideje alatt az idős rokonok látogatása és segítése is megoldódott. Az üres fertőtlenítőszeres flakonok cseréje a helyi közösségekben valósítható meg hétfőn és csütörtökön 9–13 óra között — hívta fel a figyelmet Czegledi Rudolf és azt is elmondta, hogy befejeződött a csomagok kézbesítése a kisnyugdíjasoknak, valamint a 65 évnél idősebb, szociális segélyre jogosult lakosoknak.

— Bizonyos személyeket nem találtunk a megadott címen, ezért ezúttal is kérem őket vagy a rokonságot, hogy jelentkezzenek a telefonos központunkban, mert május elsejéig szeretnénk nekik is eljuttatni a segélycsomagot. Emellett azoknak a hívását is várjuk, akik ebbe a csoportba tartoznak, de valamiért lemaradtak a listáról.

A polgármester arról is beszámolt, hogy a járványhelyzetre vonatkozó információk megosztása nem tartozik a községi válságtörzs hatáskörébe. Ezt a feladatot a köztársasági válságtörzs, illetve a tartományi járványügyi intézet végzi. A covid19.rs honlap Zenta községben 5 fertőzöttről tájékoztat, de a betegek közül helyben senkit sem kezelnek, valamint a környezetükben élők, vagyis a családtagok és rokonság megfigyelése is megtörtént. Mivel ez a szám egy ideje nem növekszik, valószínűleg elszigetelt gócpontról lehetett szó.

Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere a sajtótájékoztató végén ismételtem hangsúlyozta, annak ellenére, hogy az elkövetkező időszakban további könnyítések várhatóak, a polgárok tartsák be az utasításokat, mert csak így térhet vissza az életünk a megszokott kerékvágásba.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..