Most is ügyesen válogatta meg az előadókat, volt sziklamászó, nagy utazók, mulipotencionalista és Ferencz Lajos, aki sokat köszönhet egy új szívnek.

A Szabadkai Gyermekszínház nézőterén sok a kíváncsi szempár, jó néhány közülük a VIFÓ tagjáé. Egy roll-up, egy szék, egy vetítő. Minden a helyén, ami egy konferenciához szükségeltetik. Ahogyan azt illik, az egyesület elnöke, Berkó Szilárd nyitotta meg az estet, és arról beszélt, hogy miért is tartják fontosnak e konferenciák megszervezését. És hogy miért? Azért, hogy a fiatalok közelebbről megismerjék, kérdezgessék egymást. Hiszen az előadók ugyanolyan fiatalok, mint ők maguk, és van egy történetük, melyet elmesélnének. Ha jobban belegondolunk, mindenkinek van egy jó története. Persze ez nem elég ahhoz, hogy valaki jó előadóvá is váljon, hiszen nem mindenki szeret nagyobb tömeg előtt szónokolni. Lámpalázas lesz, belezavarodik, vagy egyszerűen csak fél kiállni emberek elé. Fél attól is, hogy az ő története nem elég jó, hogy amiről beszél, az nem elég izgalmas. Pedig valóban minden történet lehet jó, ha jól adják elő. S ennek gyakorlására is remek ez a konferencia, ahol a közönség reakcióiból pontosan lemérheti a színpadon álló, hogy mikor lankad a figyelem, min nevetnek az emberek, és min nem, mire kérdeznek rá, mire nem, így aztán amikor legközelebb kiáll, már javíthat a hibáin.

A szerző felvételei

Az előadók sorát Kopunović Dávid nyitotta, egy izgalmas extrém sportról számolt be, a sziklamászásról. Sokan nem tudják ugyanis, hogy Szabadkán van egy klub, a Spartak Hegymászók Klubja, ahol ezt a sportot bárki űzheti, aki szereti a kihívásokat. S ahogyan Dávid fogalmazott, mindenki elkezdhet sziklát mászni. Fiatal és idős egyaránt. Megismerkedtünk a különféle kötelekkel, a függesztésekhez szükséges szerszámokkal, a mászócipőt is közelebbről megnézhettük, és a sziklamászás alfajairól is hallhattunk, mint amilyen a gyorsasági mászás, a boulder vagy a free style. A legizgalmasabb talán az volt előadásában, hogy milyen szellemi és fizikai erőnlétet kíván ez a sport. Hiszen kerékpározni úgy is tudunk, hogy közben fejben Ady-verseket szavalunk, a sziklamászás azonban nem egészen ilyen. Ott ha nem figyelünk oda százszázalékosan, ha nem ellenőrizzük a köteleinket, ha félünk, pánikolunk, bizony súlyos balesetek is bekövetkezhetnek. Fel kell készülni mindenre. Esőre, hóra, szélre, vadállatokra, vadnövényekre, sziklaomlásra. Persze ezekre nehéz, de ha bízunk magunkban, és rendben vagyunk, akkor ezt sokkal könnyebb abszolválni.

A második előadó egy páros volt, Kecsenovity Erna és Egon pattant a pódiumra, és szinte egymás szavába vágva mesélték élményeiket egy utazásról. Egy rövid, de nagyon tömör útról. Tizenkét nap alatt ugyanis nyolc országon száguldottak át az Interrail vonatjegynek köszönhetően. Az úti beszámolók mindig érdekesek, hallgatva őket mi is beleképzelhetjük magunkat egy kicsit Brugge romantikájába vagy Luxemburg nagyvároshoz képest nyugodt életébe, esetleg a Preikestolen szikla peremére, melyről — mint mondták a tesók — olyan kilátás tárul az ember szeme elé, mintha egy képeslapot nézegetne. Szállásuk sokszor a vasútállomás váróterme volt, hiszen az esti érkezés és a hajnali továbbindulás közti időre nem éri meg kifizetni egy szobát. Az utazást hosszas tervezés előzte meg, viszont csak félútig követték a terveket, aztán egy picit módosítottak, ami egy ilyen utazás esetében abszolút normális. Mint mondják, Londonra jó lett volna több napot szánni, s noha Párizs nem a szívük csücske, arra sem volt elég az a kis idő, amelyet ott töltöttek. Végignéztük a fotóalbumukat, aztán velük együtt mi is visszaértünk a sínbuszon zötykölődve Szabadkára.

Egy kis felfrissülés következett az előtérben, sokan tovább kérdezgették az első három előadót. Nem mindenkiben érett meg a kérdés még az előadás alatt, de éppen ezért is jó ez a konferencia, mert a szervezők hagynak időt a közönségnek, hogy átgondolja, mi is érdekli az elhangzottakkal kapcsolatban, és két falat pogácsa között bármire rákérdezhet, az előadók nem futnak el.

Harmadikként Bodor Anett lépett színre. Rögtön az elején egy kérdést intézett a hallgatósághoz: arra volt kíváncsi, hogy gyerekként faggattak-e bennünket arról, hogy mik szeretnénk lenni, illetve hogy az akkori válaszunk mennyire felel meg a mostani tanulmányainknak, munkahelyünknek. Ő ugyanis most inaktív hallgatója a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karnak, mert rájött, hogy több minden érdekli, az állatok és a képzőművészet is, ráadásul már többször is előfordult vele, hogy megunt valamit, majd más kezdte el foglalkoztatni. Emiatt rosszul is érezte magát, viszont rátalált egy honlapra, ahol a hozzá hasonló úgynevezett multipotenciális emberekkel foglalkoznak, és megnyugodott, hogy nem vele van a baj. Ekkor felfüggesztette tanulmányait, most pedig keresi, melyik az a terület, ahol vegyíteni tudná érdeklődési köreit.

Az estet Ferencz Lajos zárta. Előadását vetítéssel kezdte, ő maga nem is lépett színpadra, a kulisszák mögül kommentálta a képeket, és mesélt a műtét előtti, illetve utáni életéről. Csak ezután lépett ki elénk. Lajos néhány éve átesett egy szívtranszplantáción, s ennek köszönhetően nagyon sok mindent megváltoztatott életében. Lassított a tempón, elkezdett magára figyelni. A kis dolgokról beszélt. Arról, hogy mi mind természetesnek vesszük, hogy van egy szívünk, mely dobog, őt viszont egy ideig gépek tartották életben, így a műtétből felébredve első gondolata csak ennyi volt: dobog. Azt is magától értetődőnek vesszük, hogy lábunk van, és járni tudunk, vagy kezünk, melyet használunk. Lajos, hála istennek, felépült, teljes életet él, megnősült, s ott folytatja, ahol abbahagyta, azzal, hogy időt fordít magára, meditál, akupresszúrával is foglalkozik, teát főz, és szereti önmagát, hiszen mint mondja, ez a legfontosabb. Valamint a hit. Hiszen ő maximálisan hitt az orvosaiban, a nővérekben, nem tehetett mást, rájuk volt utalva. Egy kérdésre válaszolva még elmondta, senkit nem kell sajnálni, hiszen nem mindenkin tudunk segíteni. A sajnálat annak sem jó, aki érzi, s annak sem, aki felé irányul. Erős előadás volt, többen pityeregtek is a nézőtéren, csak remélni tudom, hogy még sokszor hallgathatjuk Lajost, hiszen ő maga is gondolkodik egy előadás-sorozaton. Nyugalom árad belőle, és hitelesen beszél. Jó előadó.

Szép zárszava volt ennek a négyórás konferenciának Lajos története, utána még sokan ott maradtak beszélgetni, teázni, elmajszolni egy-két szendvicset. Most is elgondolkodtató témákról esett szó, kíváncsi vagyok, legközelebb mivel áll elő a VIFÓ csapata.