home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az összművészetben gondolkodó Blumm
Bíró Tímea
2020.10.27.
LXXV. évf. 43. szám
Az összművészetben gondolkodó Blumm

Többet van autóban és úton, mint az irodában vagy az otthonában, de minden mindennel összemosódik, egymásba folyik, hiszen Virág Gábor egy személyben a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója, a Dombosi történetek remix szervezője, Aaron Blumm néven két kötet szerzője. Az irodalmi „minden lében kanálságáért” a sok-sok díja után elnyerte a Szenteleky Kornél irodalmi díjat is, melyet nemrég vett át Szivácon, miközben a Biciklizéseink Török Zolival című könyvéből film készül

* Milyen indíttatásból született meg a Dombos Fest irodalmi kísérőrendezvénye, és miben változott az évek során?

— A Dombos előzménye, hogy a fesztivál fő szervezője, Horváth László a ’90-es évek közepén elkezdte szervezni a Kátai Tanyán az Építészet az Alföldön nevű építésztalálkozót, melyhez csatlakozott az akkori dombosi triász is, vagyis Mirnics Gyula, Szerbhorváth György és én. Aktív résztvevői voltunk a tábornak, majd társultak hozzánk a képzőművészek is, így összművészeti jellege lett az egésznek. Ebből fejlődött ki 2001-ben a Dombos Fest, mely a kezdetekben egy egész hónapig tartott, méghozzá úgy, hogy az első héten a népzene volt a fókuszban, a másodikon a világzene, a jazz és az elektronikus zene, illetve ekkor voltak az irodalmi programok is, a harmadik héten építészeti és képzőművészeti alkotótáborok működtek, míg a negyediken családi és gyermekrendezvények folytak. Idővel rájöttünk, hogy ez így nagyon kimerítő, ezért fokozatosan rövidebb időre szűkült le ez az egy hónap. Az évek során változtak a helyszínek is. Az irodalom számára a Mozi kocsma volt az egyik legjobb hely, de ezenkívül a Hegyalja utcai kisszínpad, a Dédi-ház, az iskolaudvar, majd a Dombos Wine Club is otthont adott a rendezvénynek. Természetesen a koncepció is módosult, hiszen a kezdetekben többségben voltak a magyarországi meghívott vendégek, majd később igyekeztünk minél több vajdasági magyar és szerb szerzőt is bevonni a programba. 2009-ben kiszálltam a nagyfesztivál szervezéséből, és onnantól kezdve kizárólag az irodalmi rész koordinálásával foglalkozom. Úgy érzem, hogy az elmúlt tíz évben sikerült fejleszteni ezt a kísérőrendezvényt, hiszen a beszélgetések és a könyvbemutatók mellett képzések, műhelymunkák is gazdagítják a programot. Később a Híd Kör is bekapcsolódott a szervezésbe.


Fotó: Collodion Photo Atelier/Dudás Szabolcs-Nagy József

* Kiadóigazgatóként többször elmondtad, ahhoz képest, hogy mennyien élünk Vajdaságban, meglehetősen sok kézirat érkezik a kiadóhoz, és sok szerzőnk van. Szerinted mi ennek az oka?

— Régebben azt mondták a vajdasági magyar kultúrára, hogy irodalomcentrikus, amihez lehet, hogy az is hozzájárul, hogy a művészetek közül ez a legkönnyebben művelhető önkifejezési forma, hiszen csak egy papír és egy ceruza kell hozzá. Úgy érzem, hogy a ’70-es és a ’80-as évek szabadabb levegője az irodalom révén mutatkozott meg a leginkább, és Tolnaiéknak, Sziveriéknek még mindig van egy vonzerejük a mai fiatalok számára. Ha visszagondolok, akkor emlékszem, hogy a saját generációm számára mennyire fontos volt a KMV-n való részvétel, mert nagyon erős ösztönző hatása volt, hogy megmutassuk magunkat, illetve volt egy egészséges versengés a generációk között. Nagyon felemelő volt az Urbán András-féle AIOWA alkotócsoport közelében lenni, mert forradalmian új dolgokat láttam náluk. Akkoriban sokan mozogtak több művészeti területen, kipróbáltuk magunkat sok mindenben.

* Mi az, ami nyolc év igazgatóság után nehézséget okoz számodra?

— Egyre nehezebb fönntartani a rendszert, mert egyre nagyobb kihívás jó szakembereket találni. Néhány évvel ezelőtt elindítottunk egy képzést, mely során szakemberek foglalkoztak a fiatalokkal, hogy kinevelődjön az utánpótlás, de a létszámstop miatt nem tudjuk őket alkalmazni, és lassan elveszítjük azokat az embereket, akikben lehetőséget látunk, pedig a pályázati forrásokból két-három személyt még tudna foglalkoztatni a kiadó. Ilyen szempontból amekkora előny, akkora hátrány is, hogy közintézmény vagyunk. Valójában bennem a pesszimizmus és az optimizmus váltakozik, hiszen a ’90-es években úgy éreztem, hogy a vége felé közeledik az itteni irodalom, ezt viszont felváltotta az a szerencse, hogy akkor kerültem a kiadóhoz, amikor beért a Híd Kör-ös és a Dombos Fest-es generáció, ami rengeteg jó kéziratot, majd könyveket hozott magával. Kiváló munkatársakkal dolgozom a kiadóban, akikben megvan az elkötelezettség, a küldetéstudat és a kreativitás ahhoz, hogy megvalósítsuk a jó ötleteket. Arra is büszke vagyok, hogy noha mi egy irodalmi kiadó vagyunk, a fiatal képzőművészgárdát is sikerült bevonni a munkánkba, és a Dombos Fest keretében elindíthattuk a Dombos Visualt is. A kollégáim is úgy állnak hozzá, hogy amikor egy könyvön dolgozunk, akkor valójában egy műtárgyat készítünk, és hogy külsőleg-belsőleg valamiféle értéket közvetítsen.

* Mindenki izgatottan várja Aaron Blumm következő könyvét. A rengeteg munkád mellett jut idő az írásra?

— Korábban sem írtam gyakran, és tudom, hogy jelenleg úgy működnek a művészeti ágak, hogy folyamatosan jelen kell lenni, de én ezt egy kicsit erőltetettnek gondolom. Talán éppen annak hatására, hogy Tolnai Szabolcs megfilmesíti a Biciklizéseink Török Zolival című könyvemet, meglehetősen gyorsan, körülbelül egy hét alatt megírtam a Török Zoli 2-nek a nagy részét, mellyel természetesen még rengeteg munka van, de ez számomra nagyon fontos, hogy mi születik abból, amikor bizonyos projektumok egymásra hatnak. Úgy gondolom, hogy a könyv is egy összművészeti munka eredménye. Azt viszont sajnálom, hogy nincs meg a mindennapjaimban az a rendszeresség, amely egy sokkötetes író életében jelen van, és hogy meglegyen a napnak az a nyugodt szakasza, amikor leülsz, és csak az írással vagy az olvasással foglalkozol. A munkám és az életem miatt nem engedhetem meg magamnak ezt a fajta szabadságot, elég nehéz rendszerességet kialakítani benne. Persze hogy jó lenne több órát szövegek szöszmötölésével tölteni. Talán azért vonz leginkább a rövidtörténet műfajként, mert fontos számomra az, hogy amin dolgozok, az tökéletes legyen, ne maradjanak benne elvarratlan szálak.

* Lírával kezdted, majd prózára váltottál. El tudod képzelni, hogy visszanyúlsz a lírához?

— Az időhiány miatt sokat gondolkodom azon, hogy talán könnyebb lenne ismét verseket írni, amit egyébként csinálok is a saját szórakoztatásomra. Bányai Jánosnak köszönhetem azt, hogy prózára váltottam, mert megismertetett Garacziék generációjával, és az ő stílusuk látszólagos könnyedsége felszabadító hatással volt rám, ezáltal pedig késztetést éreztem arra, hogy én is hasonló szövegeket gyártsak. Habár az sem egyértelmű, hogy rövidprózákat írok, mivel a Török Zoli-s szövegeket sokan lírának vagy verses elbeszélésnek tartják.

* Ha itt hagyhatnád három hónapra a kiadót, akkor mit csinálnál a rád zúduló szabadidővel?

— Elmennék biciklizni. Ez annyira irreális pillanatnyilag, hogy el sem tudok képzelni egy ilyenfajta lehetőséget. Persze mindenki helyettesíthető, és minden itt hagyható, de most annyira kitölti az életem a kiadói munka, hogy egyszerűen képtelenség elválasztani a magánéletemtől, mert egy folyamatos jelenlétet igényel. Mindenhol kiadóigazgatóként néznek rám, és jönnek az ilyen-olyan kéziratötletekkel, az ember pedig nem szívesen utasít vissza senkit, sosem lehet tudni, hol bukkan fel egy új József Attila.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..