home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az öngyilkos játék
Fehér Márta
2017.04.26.
LXXII. évf. 16. szám
Az öngyilkos játék

Hallottál már a Kék Bálnáról? — ezzel jött haza egyik nap a gyerekem az iskolából. Alig tízéves, mégis ez volt a téma a nagyszünetben. Aznap erről beszélgettünk otthon. Este a netet bújtam. Találtam-e kielégítő válaszokat? Nem. Mert a Kék Bálna vagy kamu, vagy igaz.

De miről is van szó? Egy állítólagos internetes játékról. Gyerekekre, kamaszokra „vadászik”, behálózza őket, bevonja egy zárt csoportba, ahol a feltételezések szerint feladatokat kell megoldaniuk, az utolsó az öngyilkosság. Állítólag százharminc gyerek halálát okozta, bár nem sikerült egyértelmű kapcsolatot feltárni konkrét öngyilkossági esetek és a Kék Bálna között. A közösségi oldalakon terjedő jelenség feltételezhetően Oroszországból indult, a legújabb (ál)hírek szerint Magyarországon is megjelent, gyakori téma a környező országok híradásaiban és a bulvársajtóban.

Én arra voltam kíváncsi, itthon mit tapasztal egy tanár, mit tart fontosnak a téma kapcsán egy pszichológus, és hogyan vélekedik az informatikus szakértő.

Arra a kérdésre, hogy a gyerekek hallottak-e a Kék Bálnáról, Vujković Binecz Elvira, a szabadkai Kizur István Általános Iskola hatodikosainak osztályfőnöke válaszolt:

— Igen, hallottak. Ezt azért tudjuk, mert minket is kérdeztek, hogy mit szólunk hozzá. Én tőlük értesültem erről a jelenségről.

* Mit vett észre, mit „tudnak” a gyerekek, és milyen érzések kavarognak bennük?

— Utánanéztek az interneten, hiszen a korosztályukról van szó. Kíváncsiak, de félnek is. Tartottam egy szülői értekezletet a negyedév végén, ezen megkérdeztem a szülőket, hallottak-e a Kék Bálnáról. Meglepő módon, és ennek örülök, igen. Azt tapasztaltam, hogy az osztályomba járó tanulók szülei odafigyelnek a gyerekük internetezési szokásaira. 

* Nagyon sok kamudolog található az interneten. Erről is beszéltek?

— Мindenki azt feltételezi, hogy ez igaz. Nem kutatták mélységében a témát, elfogadták azokat az információkat, amelyek ezzel kapcsolatban megjelentek.

* Az iskolában foglalkoznak a biztonságos internetezéssel?

— A tanévben négy osztályfőnöki órán kell foglalkoznunk a digitális erőszak témakörével. Ehhez kaptunk anyagot, meg persze utánanéztünk a témának, képzésen is jártam. A gyerekek nagyon szeretik ezeket az órákat. Rengeteg tapasztalatuk van, jó és rossz egyaránt. Nemcsak a digitális erőszakról, hanem az erőszak más formáiról, akár a gyermekpornográfiáról. Otthon is beszélgetnek ilyesmiről, például a nemrégiben nagy visszhangot keltő autós gyermekrablásról. Mesélték, hogy anya és apa már figyelmeztette őket.

* A közösségi oldalakon közzétett információkból, fényképekből eredő veszélyek tekintetében lehet hatni a gyerekekre?

— Beszélni lehet róla, de nem biztos, hogy tudunk hatni rájuk. Olyan korban vannak, amikor gyakran éppen az ellenkezőjét teszik annak, amit a felnőttek mondanak. Rengeteg ismeretlen „ismerősük” van a közösségi oldalakon. A Tijana Jurić Alapítvány tartott egy előadást az iskolában a gyerekeknek, szerbül és magyarul. Többen is jelentkeztek, hogy sok olyan „ismerősük” van, akiket ténylegesen nem ismernek. Az alapítvány munkatársai képzett emberek, mégsem tudtak rájuk hatni ezen a téren. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos a családi háttér, az, hogy van-e kiben bízni, kire támaszkodni otthon.

Folyamatos beszélgetésre szükség van — ezt már Pap Ágota pszichológus vallja.

* Szerinted mire kellene fókuszálni a Kék Bálna kapcsán?

— Nos, legutóbb azt olvastam, hogy mindez kamu. De mindegy is. Amit én ebből az esetből kihallok: a gyerekek interneten keresnek segítséget. Ergo máshol nem találják meg. Vagy azért, mert nem tudnak segítséget kérni — tehát nem tanulták meg —, vagy nincs is kitől segítséget kérniük, mert amikor megpróbálták, elutasították őket, vagy süket fülekre találtak, illetve az illetékesek a végtelenségig elodázták a segítségnyújtást. Az ilyen gyerekekre különösen fontos figyelni, és nem csak feladatokkal terhelni őket. Ragaszkodni kell a verbális kommunikációhoz, fenntartani az intenzív kapcsolatokat, a tanulókat pedig nem szabad átadni teljesen a kortársaknak vagy a magánynak.

* Kihez fordulhat itthon egy gyerek, ha gondjai vannak?

— Aki iskolába jár, az könnyebben kereshet magának segítőt. Ez a személy lehet az osztályfőnök, egy, a témára nyitott tanár vagy valaki a szakszolgálatból. Az a legjobb, ha a szülőt is bevonják, ám ha ő a baj forrása, akkor ez kivitelezhetetlen. A gyerek elmehet az ifjúsági tanácsadóba, illetve vannak alapítványi segítők is. A probléma természetétől függően a rendőrséget, a szociális központot vagy más intézményeket is bekapcsolhatnak a védelmi halóba.

* Hogyan lehet észrevenni, ha valaki bajban van?

— Ennek mindig vannak jelei. Például a gyerek másképp működik, mint korábban, kerüli a társaságot, a közvetlen kapcsolatot, esetleg olyan érzésünk is támadhat, hogy rejteget valamit vagy valakinek a közelségét… Az biztos, hogy ha azt látjuk, hogy nap mint nap hosszú órákra elvonul a saját sötét szobájába, és folyamatosan a képernyő bűvöletébe esik, nem sok esélyünk marad a gond beszélgetésen alapuló megoldására. Szakemberként azt látjuk, hogy a megvonás nem segít. Az arányosság lehetne a legjobb útmutató, melyet minden esetben magyarázat követhet. Persze ez csak abban az esetben igaz, ha még nem alakult ki függőség.

* A családokban hogyan kellene kezelni a témát?

— Szerintem semmi baj nincs azzal, ha a gyerekkel közöljük, hogy például mennyit számítógépezhet, vagy azt, hogy időnként ellenőrizni fogjuk a tevékenységnaplóját. Ha tudja, hogy mit helyes megosztani a többiekkel, és mit nem, vagy képes elviselni egy téves döntés következményeit, akkor nem lehet őt érzelmileg vagy más módon zsarolni. Ehhez folyamatos beszélgetésre van szükség. Egy jó barátom tanított meg arra, hogy fontos látnunk, meddig tudunk valamit egyedül megoldani, és mikor kell már mások segítségét kérni.

A közösségi oldalakon minden kedveléssel, posztolással, megosztással információt adunk magunkról. A rendszer felismeri az érdeklődési körünket, és ennek megfelelő tartalmakat ajánl fel. A már említett csoportok tagjai éberen figyelnek. Ha megjelenik egy számukra potenciális alany, megkörnyékezik. Ha az illető érdeklődve reagál, kezdődik a manipulálás — hangsúlyozza Simon János, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola Informatika Tanszékének tanára.

* Tudatos internethasználat, biztonságos netezés. Működik ez nálunk?

— Az online magamutogatás fénykorát éljük. Minden korosztály veszélyeztetett. Pedofilok, csodálatos gyógyulást ígérő csalók, jósok, gyors meggazdagodással kecsegtető piramisjátékok... Ezek mind csak egy kattintásra vannak a gyanútlan felhasználótól. A gyerekeket és a kamaszokat folyamatosan kell figyelmeztetni, hogy mi az, ami számukra veszélyes lehet. A média keveset foglalkozik ezzel a témával, pedig a tájékoztatás és a felvilágosítás a megelőzés alappillére.

* Van-e Szerbiában kibervédelmi hatóság? Működik-e?

— Az eurointegrációs folyamat részeként Szerbia számára alapkövetelmény egy ilyen intézmény létrehozása és működtetése. Ennek az elvárásnak az ország eleget is tesz. A hivatalos szerv neve: Odeljenje za visokotehnološki kriminal (Kibervédelmi Részleg), és aktívan dolgozik az internetes bűncselekmények megelőzésén, illetve felderítésén.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..