* Milyen érzés, ha valakinek 27 000-es követőtábora van a Facebookon?

— Nehéz kérdés, ez napi kihívás számomra. Nehéz úgy csinálni valamit, hogy az mindenkinek megfeleljen, vagy inkább szinte lehetetlen. Másfelől viszont az oldal lassan nyolc éve létezik, és ez alatt az idő alatt elég stabil követőtábor alakult ki, ami mindig csalóka egy kicsit, mert ennek az aktív része körülbelül 20 százalék.

* Azért az sem egy kis szám…

— Hát nem. Ezért nem kis feladat ennyi embernek posztolni verseket, idézeteket vagy bármit, viszont sok visszajelzést kapok, ami rendkívül inspiráló. Amikor valaki megírja, hogy ez a kedvenc versem, vagy eddig nem is ismertem ezt a verset, milyen szép, vagy nahát, a leírásod alapján én is szeretném elolvasni ezt a könyvet, az nagyon jó érzés.

* Sok mindent meg lehet tudni rólad, a személyiségedről a könyvek alapján, melyeket elolvastál, illetve az idézetek alapján, melyeket megosztottál. Mégsem tudjuk igazán, ki is vagy te valójában.

— Izgalmas ez a kérdés, mert valóban igaz az, hogy a kitett idézetek, versek gyakran tükrözik a pillanatnyi lelkiállapotomat. De hogy ki vagyok én? Hűha. Mondjuk így: egy lelkes könyvmoly, aki szeret úgy olvasni, hogy közben azt érzi, tett valamit a könyv népszerűségéért. Pontosan azért, mert kevés időnk van olvasni, ha kézbe veszünk egy kötetet, akkor az adjon valami pluszt a napunkhoz. Ha csak annyit, hogy egyszerűen jólesett elolvasni, mert könnyed volt, vidám, szórakoztató, máris megérte a ráfordított időt. Néhány éve elváltam, két felnőtt gyerekem van, jelenleg egyedül élek, így nekem most bőven jut időm az olvasásra.

* Civilben mivel foglalkozol? Vagy egyáltalán mi nálad a civil? A környezetedben élők tudják például, hogy te vagy a Gabó olvas blog írója?

— A szűk környezetem, a barátaim természetesen tudják, hogy blogot írok. A könyvek felé húzok, mindig is ez érdekelt, nem csak a kritikai rész, egyébként azt próbálom nagyon finoman csinálni. Volt, aki írt, hogy olyan finoman kritizáltam, hogy legfeljebb csak a sorok közül lehetett kiolvasni, mire is gondolok. De nekem soha nem az a célom, hogy lehúzzak, lealázzak egy kötetet vagy egy szerzőt, mert amit én tapasztalok, az csak egy vélemény, egy benyomás. Hogy tetszett vagy nem tetszett, az mindig attól is függ, hogy én magam milyen hangulatomban olvastam a művet. Persze van egy civil foglalkozásom is, kereskedő vagyok egyébként. De mindig az irodalom érdekelt, és a humán tárgyak, csak sajnos akkoriban nem úgy alakult az életem, ahogyan kellett volna a továbbtanulás szempontjából, így nem lettem újságíró vagy kritikus, de dolgoztam már könyvtárban is, mindig próbálok tehát a könyvek közelében maradni. Úgy érzem, hogy akár a kiadókkal együttműködve sokat tehetünk a könyvek népszerűsítéséért, segítve az eladást. De nem az a cél, hogy most csak ezért jókat írjak. Volt már olyan, hogy a kezembe került egy sikerkönyv, melyet az egész világon milliók olvasnak, de nekem valamiért nem tetszett. Tehát nem kritikákat írok, inkább ajánlókat a kiadványokhoz, a saját olvasmányélményeim alapján.

* Sokan azt mondják, azért nem olvasnak, mert nincs pénzük újabb kötetekre, a könyv ma már luxuscikknek számít. De legyünk őszinték: gondolom, Magyarországon sem átlagon felüli a kereskedői fizetés, mégis állandóan vásárolod az újabbnál újabb kiadványokat. Ezek szerint igaz az, amit én is tapasztaltam: igenis lehet olcsón könyvhöz jutni, csak találékonyság kell hozzá?

— Jól mondod, mert ma már rengeteg akció van. Aki odafigyel, követi a könyves honlapokat, a kiadók oldalát, láthatja, hogy előjegyzésben például 25-30 százalékkal olcsóbban is megrendelhet egy kötetet, ha úgy gondolja, érdekelni fogja. Szinte mindig vannak valamilyen akciók, például szerzőkre lebontva is. Kétnapnyi cigaretta árából bőven futja egy könyvre. Hogy ki mire szánja a pénzét, az már mindenkinek a személyes döntése. Számomra a könyv megkerülhetetlen, hiszen elvarázsol, új világokat mutat, tehát egészen más élmény, mint egy filmet megnézni. De olyan is előfordul, hogy megnézek egy jó filmet, és szeretném tudni, milyen könyvben, mert általában úgy sokkal jobb. Csak ritkán történik meg, hogy filmben jobban tetszik a történet.

* Van olyan könyv, amely már évek óta a kedvenced?

— Gyerekkorom óta megvan a skandinávmániám — talán még az ABBA együttessel indult ez nálam —, úgyhogy akkor talán Fredrik Backman lenne, akit kiemelnék, Az ember, akit Ovénak hívnak a kedvencem, a könyv is, és a film is jól visszaadta a történetet. Érdemes egyébként a legtöbb szerző műveit sorban elolvasni, említhetném akár Jo Nesbøt is. És nemcsak a skandináv krimik egyediek, de az északi szépirodalom is. Az izlandi Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol trilógiája pedig a legfrissebb kedvencen. A blog mottójának Kosztolányi Dezső gondolatát választottam: „A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, és az olvasó, aki olvassa.” A személyes élmények, élettapasztalatok pedig mindig hozzáadnak egy-egy történethez, másként értékel az ember egy könyvet huszonévesen, mint tíz-tizenöt évvel később.

* Van-e olyan történet, amely könyvként okozott csalódást, filmen viszont nagyon tetszett?

— Nem mondhatom, hogy volna ilyen. Van viszont olyan, amely kellemesen meglepett, mert a könyv annyira jó volt, hogy a filmtől nem is vártam sokat. Például Szabó Magdától Az ajtó az a történet, amely könyvben ugyan még mindig jobb egy picit, de filmen is nagyon erős, pedig voltak fenntartásaim, mielőtt megnéztem volna. Háborogtam is, hogy miért nem találtak egy magyar színésznőt, miért kellett Helen Mirrent szerződtetni, de csodálatos választás volt, azt kell mondanom. Annyira átérezte, átélte Emerenc lelkivilágát, a fájdalmát, hogy az egyszerűen lenyűgöző.

* És fordítva? Előfordult-e olyan, hogy a könyv volt nagyszerű, a film vagy a sorozat pedig óriási csalódás?

— Az a baj, hogy ha elolvasom a könyvet, akkor a filmet csak sokkal később nézem meg, vagy egyáltalán nem is nézem meg. Az Aranypinty, Donna Tartt regénye, filmen nem igazán tetszett. Az Émile Ajar műve alapján készült Előttem az élet című film Sophia Lorennel, melyet a fia rendezett, szerintem kihagyhatatlan, csodálatos alkotás, ám a könyv klasszisokkal jobb. Vagy Rideg Sándortól az Indul a bakterház. Azt tíz-tizenkét éves koromban olvastam először, és nem túlzok, fetrengtem a röhögéstől. Legalább ötször újraolvastam később. Ilyen értelemben persze hogy voltak fenntartásaim a filmet illetően, mely részeiben jó volt ugyan, de összességében számomra csalódás, a parádés szereposztás ellenére is. A könyv nekem sokkal fergetegesebb, lebilincselőbb volt.

* Azt tudod, mennyi köteted van otthon?

— Olyan ezer körül biztosan. Éppen most vettem egy új polcot, mert a régin már „nem férek el”. Képtelenség megtartani minden kötetet, habár 2020-ban lényegesen kevesebbet kaptam a járvány miatt. Tőlem mindig minden ismerős, rokon, barát minden alkalomra könyvet kap ajándékba, egyet, kettőt, és mindig próbálok olyat választani, amelyről úgy gondolom, hogy tetszeni fog az illetőnek. Kiemelném még, hogy idehaza is sok jó író van, a kortársak között is. Tavaly nem igazán volt rá alkalom, de egyébként számomra az író–olvasó találkozók is fontosak, hiszen sokkal személyesebb a könyv egy dedikációval, az íróval való találkozás után, így egészen más élményt is nyújthat. A lényeg viszont az, hogy ha van rá lehetőségünk — és lehetőséget mindig lehet találni —, olvassunk, mert ennél jobb kikapcsolódás, lelki feltöltődés nincs.