home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Az olvasás szabadsága
Tóth Tibor
2021.12.07.
LXXVI. évf. 48. szám
Az olvasás szabadsága

A magyarkanizsai József Attila Könyvtár működésére is rányomta bélyegét a koronavírus-járvány, mára azonban minden visszatért a régi kerékvágásba, és az olvasók száma is elérte a korábbi szintet. A magyarkanizsai könyvtárba az idén 1200-1400 olvasó tért be, míg a horgosi fiókkönyvtár esetében ez a szám 500 körül mozog. 2021-ben mindkét intézményben számos foglalkozást, könyvbemutatót, kiállítást tartottak, természetesen a járványügyi intézkedések szigorú betartásával.

A felnőtt olvasók mellett a gyerekek is szeretettel látogatják a könyvtárat. A magyarkanizsai általános iskola alsó osztályos tanulói számára Vörös Anna, a gyermekosztály vezetője tart másfél órás könyvtárórákat.

A könyvállományt — mely Magyarkanizsán 56 000, Horgoson 15 000 kötetből áll — több forrásból sikerült növelni. Magyarkanizsa Önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács, az illetékes tartományi titkárság és a szerbiai művelődési minisztérium is támogatta a könyvvásárlást, illetve könyvcsomaggal járult hozzá a bővítéshez.


Bús Csaba

— A szabadkai Grafoprodukt nyomdával az idei évtől működünk együtt, onnan nagyon szép könyvcsomagot kaptunk, értékes kiadványokkal. Magyarország Kormánya is gondot visel ránk, hiszen minden évben ajándék könyvekkel lep meg bennünket. Az idén az MNT közreműködésével a 26 kötetből álló Vármegyék sorozat jutott el hozzánk és Horgosra, az elmúlt héten pedig a Magyar Országgyűlés Hivatalától 40 címből álló könyvcsomagban részesültünk, melyben olyan szerb nyelvű kötetek is megtalálhatóak, amelyeket Magyarországon adtak ki. Az év folyamán sikeresen pályáztunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél, a Magyar Nemzeti Tanácsnál, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi, valamint a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárságnál, a szerb Művelődési és Tájékoztatási Minisztériumnál — mondta Bús Csaba, a magyarkanizsai József Attila Könyvtár igazgatója.


A József Attila Könyvtár épülete

2021-ben számtalan foglalkozásnak adott otthont az intézmény. A gyerekeknek online téli programot szerveztek, meseíró pályázatot hirdettek, olvasási versenyt rendeztek, előbbire 31 alkotótól 34 mese érkezett, utóbbi akció keretében pedig 21 diák 335 könyvet olvasott el. A költészet napja alkalmából szervezett szavalóversenyre 21-en jelentkeztek, az óvodások pedig mesemondó versenyen mérettettek meg. Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodájával együtt strandkönyvtárt létesítettek a Tisza-parton, részt vettek az írótábor szervezésében és lebonyolításában, és egy Magyarkanizsa községhez köthető anekdotapályázatot is kiírtak, melyre több mint 100 munka érkezett.


A Magyar Országgyűlés Hivatalától kapott könyvcsomag

— Az EISZ nemzeti program keretében nagyon sok magyarországi könyvhöz és adatbázishoz online felületen férünk hozzá, olvasóinkkal együtt. Ez is a magyar nemzetpolitika hozadéka. Pályázat útján anyagi eszközöket nyertünk digitalizációra. Helyismereti gyűjteményünk jelentős részét, több mint száz könyvet digitalizáltunk. Ebben óriási szerepe van a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek és az MNT-nek, hiszen egyetemistát küldtek számunkra a tevékenység elvégzéséhez, valamint számítógépes eszközöket is kaptunk, ami sokat segít a digitalizáció terén. A következő lépés a magyarkanizsai sajtó, a községgel és a várossal kapcsolatos újságok, cikkek feldolgozása lenne. A nyári olvasónapló készítésébe 461 diák kapcsolódott be, több mint 100-an ajándékkönyvben részesültek. Hetente több fotót küldünk be a Magyarkanizsa régen Facebook-csoportba, emellett Facebook-profilunkon olvasóink körében felmérést végzünk a könyvtárral kapcsolatban. A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium cipősdoboz-akciójához gyűjtőpontként és támogatóként kapcsolódtunk, tehát a magyarkanizsai polgárok ajándékaikat a könyvtár nyitvatartási ideje alatt adhatják át. Hamarosan véget ér egy drámapedagógiai és kézműves-foglalkozás, mely szintén nagy sikert aratott — összegzett az igazgató.


Nyáron a magyarkanizsai strandon lévő könyvtár is várta az olvasás szerelmeseit (a József Attila Könyvtár felvétele)

A horgosi fiókkönyvtár is bővelkedett programokban. Kiváló az együttműködése a Művelődési Házzal, így a műsorok egy része közös szervezésben valósult meg. Fontos kiemelni a Valentin-napi könyvajánlót, a horgosi helyismereti gyűjtemény kiállítását, a húsvéti könyvvásárt, a költészet és a magyar népmese napjára szervezett eseményt. December 2-án és 16-án, 9 és 18 óra között újra megnyitja kapuit a karácsonyi könyvvásár, 16-án pedig a Művelődési Ház rajzpályázatának eredményeit is kihirdetik. Január 10-e és 14-e között Mesés téli napokat tartanak, melynek keretében naponta más-más témákat dolgoznak fel, az ötödik napon pedig bábelőadás lesz.

A magyarkanizsai könyvtár több kiállításnak és könyvbemutatónak is otthont adott. Az érdeklődők megtekinthették a Magyarkanizsai Íjászkör tárlatát, de az írótábor vendégeiről és a gyermekkönyvek illusztrátorairól is szerveztek kiállítást. Nem feledkeztek meg a könyvtárosok világnapjáról sem, az egyik tárlat pedig a Fák, virágok, fények címet viselte. A napokban Munkácsy Mihály festőművész életéről és munkásságáról nyitottak kiállítást. A könyvbemutatók sorát Papp Éva kötete kezdte, de bemutatták Barácius Zoltán, Bíró Tímea, G. Nagy Lilla Imola, Gyólay Karolina és Hugyec Anikó műveit is, valamint a Mécsvirág együttes is fellépett a könyvtár nagytermében.

A jövő évi tervek közül az igazgató megemlítette, bevezetnék a vonalkódokat, amivel a könyvkölcsönzést és az adminisztrációt jelentősen felgyorsítanák, továbbá kiadnák dr. Klamár Zoltán Örökségünk című, korábban megjelent kanizsai képeskönyvének átdolgozott, felfrissített változatát. A kiállítások, könyvbemutatók és foglalkozások mellett nagyobb horderejű ünnepséget szeretnének szervezni a jövőre hatvanéves József Attila Könyvtár és a hetvenéves Kanizsai Írótábor tiszteletére. A könyvtár épületének külső meszelése, valamint a gázkazánok cseréje is napirenden szerepel 2022-ben.

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..