Az oktatás korszerűsítése
Zséli Ágnes
2022.01.03.
LXXVI. évf. 52. szám
Az oktatás korszerűsítése

Új számítógépekkel, a digitális oktatáshoz szükséges felszereléssel gazdagodott Törökbecse község négy általános iskolája. A korszerű eszközökről az oktatási, tudományos és technológiai fejlesztési minisztérium a kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs minisztériummal közösen gondoskodott.

A törökbecsei Miloje Čiplić Általános Iskola húsz számítógéppel gazdagodott. Biljana Banjac iskolaigazgató elmondta, a korszerű eszközökre már igazán szükségük volt.

— Örülünk az új felszerelésnek, hiszen az informatikai kabinetben lévő számítógépek régiek, elavultak, melyeket az illetékes minisztériumoknak köszönhetően most újakra cserélhetünk. A húsz számítógépen kívül ugyanannyi monitort, billentyűzetet, egeret, sőt egy új nyomtatót is kaptunk. Mindez a második félévtől kezdődően a tanulók, tanárok rendelkezésére áll majd, hozzájárulva a robotika, a programozás sikeresebb elsajátításához. Emellett a modern berendezéseket alkalmazni tudjuk majd mindazoknál a projektumoknál, amelyeket a tanintézményünkben valósítunk meg. Gondolok itt például a 2019-ben indított Tudomány lelke nevű programra, melyet partnereinkkel együtt, pontosabban az eTwinning, illetve az európai iskolák közössége felületén egy-egy török, spanyol, olasz és angol iskolával közösen valósítunk meg.

A bánáti település Aracs részében lévő Josif Marinković Általános Iskola tizennégy új számítógép segítségével korszerűsítheti a különféle tantárgyak tartalmának tanítását. Az új eszközök a tantermekbe kerülnek majd — hangsúlyozta Maja Vidaković iskolaigazgató.

— Öt tantermünkbe már szereltünk interaktív táblát is, melyet a pedagógusok laptop vezénylésével rendszeresen használnak. Az új számítógépek bővítik majd a lehetőségeket, mert így a tanárok a tanteremben is hozzáférhetnek az elektronikus naplóhoz, és ezzel párhuzamosan mindenütt lehetőség nyílik a digitális tankönyvek használatára.

Az illetékes köztársasági minisztériumok támogatásának köszönhetően tizenöt új számítógéppel gazdagodott a kumáni Milan Stančić Uča, tízzel pedig a bocsári Dositej Obradović Általános Iskola.

A szerző felvételei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..