Tegyük azonban hozzá, hogy a globális klímaváltozás, a csapadékeloszlás szélsőségesebbé válása, a nyári hőhullámok gyakoriságának növekedése egyre nagyobb kihívás elé állítja a mezőgazdasági és a települési vízgazdálkodást. És azt is el kell mondani, hogy az említett éves felszíni vízbevétel egy átlagérték, az utóbbi néhány évben 500—600 mm-re csökkent.

Szerbia és Magyarország területén az öntözés alapjában két fő forrásból történhet:

Felszíni vízkészletek — tavak, folyók, csatornák. A Tisza és mellékfolyói kiemelt szerepet töltenek be az öntözésben, és a kisebb vízfolyásokban is rejlik potenciál. Nálunk az öntözőcsatorna-hálózat kiépítése és karbantartása elég sok hiányosságot vet fel, így ma Vajdaságban túlnyomórészt elérhetetlen a közvetlen öntözővíz.

Felszín alatti vízkészletek — sekély talajvíz, rétegvíz, artézi kutak. Szerbia és Magyarország, valamint a környező térségek több mint 80%-a alkalmas mélyfúrású kutak telepítésére, melyekből nagy mennyiségű víz nyerhető. Ez a készlet azonban véges, és a természetes utánpótlása évtizedekben mérhető.

A Kárpát-medence, azon belül is Magyarország sajátossága, hogy a folyók jelentős része külföldről érkezik. A Duna vízhozamának mintegy 96%-a, a Tiszáénak pedig a 90%-a származik a határon túlról. Ez a szomszédos országok vízgazdálkodási politikájától való függést eredményez, és sérülékennyé teszi a készleteket. A települési vízvezeték-hálózat által szállított víz — mely megfelel az ivóvízminőségi előírásoknak — sok helyen az egyetlen elérhető forrás a kertek és a mezőgazdasági parcellák öntözésére. Ennek okai: a csatornázottság hiánya vagy elavult öntözőrendszerek, a saját kút fúrásának magas költségei és engedélyezési nehézségei, valamint a kényelmi szempontok: egyszerűbb a kerti csapra kötni a locsolótömlőt, mint külön vízrendszert kiépíteni. Az ivóvízzel való locsolás azonban rendkívül pazarló, mert annak előállítása sok energiát és pénzt igényel: a nyersvizet tisztítani, fertőtleníteni kell, majd nyomás alá helyezve a hálózatba juttatni.

A Kárpát-medence felszín alatti ivóvízkészletei bár jelentősek, nem kimeríthetetlenek. A túlzott vízkivétel három fő veszélyt hordoz magában:

Vízkészletcsökkenés és vízhiány — A túlzott rétegvíz-kitermelés miatt a vízszint folyamatosan süllyedhet, ami hosszabb távon bizonyos kutak kiszáradásához vezethet. Egyes vajdasági településeken már tapasztalható, hogy a sekélyebb kutak nyáron elapadnak, vagy olyan is előfordul, hogy a faluban nincs víz a környező gazdák intenzív öntözése miatt.

Vízminőségromlás — Ha a felszín alatti vízszint túlzottan csökken, megnő annak a kockázata, hogy szennyezett felszíni vizek vagy sós talajvizek szivárogjanak a rétegekbe. Ez akár teljes vízbázisokat tehet ihatatlanná.

Ökoszisztémák károsodása — A talajvízszint süllyedése hatással van a lápokra, mocsarakra, erdőkre, és kisebb lesz miatta a mezőgazdasági területek természetes nedvességellátása. Hosszú távon ez a biodiverzitás csökkenését okozhatja.

Az elmúlt harminc évben a nyári aszályok gyakoribbá váltak, miközben az éves csapadékmennyiség összességében stagnál vagy csökken. A téli időszakban lehulló csapadék egyre inkább eső formájában jelentkezik, mely gyorsabban lefolyik, és kevésbé tölti fel a talajvízkészleteket. Ezzel párhuzamosan a párolgás mértéke is nő a magasabb átlaghőmérséklet miatt. Mindezek együttesen azt okozzák, hogy a nyári öntözési igény folyamatosan növekszik, miközben a rendelkezésre álló öntözővíz mennyisége és minősége csökkenhet.

A fenntartható vízgazdálkodás érdekében több lépés is szükséges:

Alternatív öntözővízforrások használata — szürkevíz-hasznosítás (fürdővíz, mosógépvíz tisztítása), esővízgyűjtő rendszerek telepítése.

Modern öntözési technológiák — csepegtető öntözés, talajnedvesség-érzékelők alkalmazása, melyek jelentősen csökkentik a vízfelhasználást.

Jogszabályi ösztönzés — az ivóvíz öntözésre való használatának korlátozása, ösztönzők a kúttelepítésre vagy a közösségi öntözőrendszerek fejlesztésére.

Tudatformálás — lakossági tájékoztató kampányok a víztakarékosságról és az ivóvíz értékéről.

A Kárpát-medencében még jelentős víztartalék található, de nem végtelen. Az ivóvízzel való locsolás a legdrágább és legpazarlóbb módja az öntözésnek, különösen egy olyan korban, amikor a klímaváltozás, a növekvő vízigény és a nemzetközi vízfüggőség együttesen fenyegetik a régió vízbiztonságát. A fenntartható gazdálkodás, a technológiai fejlesztések és a lakossági szemléletformálás elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövő generációi is biztonsággal juthassanak ivóvízhez.