Indonézia a világ legnépesebb muszlim többségű állama, csaknem 18 000 szigetből áll. Iván mindkétszer siklóernyő-világbajnokságon vett részt a 270 milliós, délkelet-ázsiai országban.

Búzaföldek felett valahol a nagyvilágban (a Szerbiai Siklóernyő-szövetség felvétele)

— A versenyhelyszínek közül, ahol megfordultam, talán Indonézia tetszett legjobban, oda bármikor visszamennék. Először a Jáva vulkánnál jártam, de láttam Bali szigetét és Lombok városát is. Balin rengeteg a turista, a szigeten az európaiak teljesen otthon érezhetik magukat, hiszen bármelyik étteremben hazai ízeket találhatnak. Ami meglepő, hogy nincs drágaság, hiszen robogót egy hétre 10 euróért béreltünk, üzemanyagot utcán vásároltunk, a tartályt 2 euróért töltöttük tele. A hotelben egy éjszaka 10 euróba került, a strand lakhelyünktől mindössze 200 méterre feküdt. Érdekes, hogy a boltokban, mint nálunk a piacon, lehet alkudni. Előfordult, hogy a 40 eurós ruhadarab végül 5 euróért kelt el. Nem hittem el, hogy ilyen is létezik. Az éghajlat nekünk, európaiaknak nagyon szokatlan. Gyakran esik az eső, a levegő páratartalma 90%-os, amikor a klímaberendezéssel felszerelt hotelből kiléptünk az utcára, szinte alig kaptunk levegőt. Rengeteg a zöldövezet, az ételeket, süteményeket nem papírba, hanem pálmafalevelekbe csomagolják. Az ételek egyébként csípősek, erősek, fűszeresek. Többféle húst kipróbáltunk, a fűszerektől folytak a könnyeink. Nagyon finomak a frissen facsart gyümölcsökből készített italok, viszont egy kis bökkenő, hogy mindegyiket vízzel és jéggel készítik. A víz iható, de külföldieknek nem javasolt a fogyasztása, mert könnyen gyomorproblémák fordulhatnak elő. Rengeteg mangót, ananászt és narancsot fogyasztottunk, de kipróbáltuk az indonéziaiak királygyümölcsét, a duriánt is. Sárgadinnye nagyságú, tüskés külsejű, az íze leginkább a dinnyééhez hasonlít, viszont annyira büdös, hogy a hotelekben tilos a fogyasztása. Csupán piacokon lehet hozzájutni, elviselhetetlen szaga miatt üzletekben sem árulják. A városokban olyan sűrű a forgalom, hogy az 5 km-es távot három óra alatt tettük meg. Csak robogóval lehet haladni, de a rohanást el kell felejteni. Balin tele voltak a strandok, senki ügyet sem vetett a fürdőzőkre, Lombokban viszont a helyiek furcsán néztek arra, aki nyár közepén strandolásra adta a fejét. Az indonéziai nyaralás jóval olcsóbb a görögországi vagy a törökországi üdüléseknél, viszont az utazás a szigetországba sokba kerül. Balin működik a világ harmadik legnagyobb akvaparkja, ahova sajnos nem jutottunk el — mesélt indonéziai élményeiről Iván.

Indonéziából Tajvanra utazott a magyarkanizsai sportoló. A délkelet-ázsiai országgal ellentétben a csendes-óceáni sziget nem nyerte el tetszését, hiszen elmondása szerint a helyiek mogorvák, zárkózottak, barátságtalanok a külföldiekkel szemben.

— A verseny előtt egy kisbuszt küldtek értünk, melyről előzetesen azt mondták, nagyon olcsó lesz. Végül fejenként 120 eurót fizettünk érte, holott vonattal mindez 20 euróba került volna. Egyik külföldi versenyzőtársamat majdnem kidobták a hotelből, még a rendőrséget is kihívták, mert a szállásért csak euróban tudott volna fizetni, tajvani fizetőeszköz nem volt nála. A versenyszervező mindezt végignézte, de esze ágában sem volt segíteni rajta. Az ételeik nagyon fűszeresek, még a kenyér is. Szinte kizárólag rizsen és csirkén éltünk abban az öt napban, de legalább fogyókúráztunk. Nagyon sok levest fogyasztanak, a csirkét az utcán vágják, vigyázni kell, hogy séta közben ne lépjünk bele a vértócsákba. Bárhova mentünk, mindenhol szinte kibírhatatlan bűz terjengett. Lehet, hogy az én ízlésemmel van gond, de Tajvanra többé nem térnék vissza — mondta Iván, hozzátéve, hogy egyik társát alig engedték fel a versenyre tartó buszra, mert nem volt nála az azonosító kártyája. Amíg más országokban ezen jót derülnek, Tajvanon mindez majdnem a versenyébe került az illetőnek.

Étkezés Indonéziában (Pavlov Iván felvétele)

Kazahsztán a világ kilencedik legnagyobb területű országa, 1936 és 1991 között a Szovjetunió egyik tagköztársasága volt. Iván két alkalommal járt a közép-ázsiai országban. A híresztelésekkel ellentétben, a sportoló szerint, Kazahsztán nem túl drága.

— A repülőtéren sofőr várt ránk, aki elvitt bennünket a 400 km-re fekvő szállásunkig. A hosszú úton egy benzintöltő állomást és egy úgynevezett pókervárost láttunk, ahova az emberek csak pókerezni járnak, semmi mást. Mindenhol sivatag vagy mezőgazdasági földterület van, bár a kazah földet nem lehet könnyű megművelni. Az elején egy munkásszállóban kaptunk helyet, ahol olyan kemény volt az ágy, hogy azon gondolkodtunk, inkább a földön alszunk. A szobában nem volt iható víz, a folyosóra kellett kijárnunk. Az időjárás extrém. Előfordult, hogy reggel még nagykabátban is fáztunk, délben már póló nélkül napozhattunk, délután pedig havazott. A fővárosban, Nur-Szultanban 12 euróért szálltunk meg. Tapasztalataink szerint a nagyobb városokban felesleges előre szállást foglalni, mivel érkezéskor is bőven találni szabad helyet. Érdekes, hogy az országban egyetlen taxist sem láttunk. Az emberek egyszerűen leintenek egy autóst, és megbeszélik, mennyiért vinné el őket a célállomásra. A verseny helyszínén sátorokat állítottak fel, melyekben a házigazdák a külföldieknek kedveskedve saját népviseletükben táncoltak, énekeltek. Négy hatalmas asztalon elképesztő mennyiségű ételt szolgáltak fel: húsok, levesek, gyümölcsök, saláták szerepeltek a kínálatban, de több fogásról azt sem tudtuk, mi lehet. Az egyik asztalra sült marhafejet raktak. Kazah szokás szerint a fejedelmi lakoma a legidősebb személynek jár, így hamarosan az egyik szlovén versenyző tányérjára került. Neki azonban nem igazán nyerte el a tetszését — mesélte Iván.

Kazahsztánba harmadszor is elutazna, hiszen az emberek kedvesek, és az ország sem túl drága. Az angol nyelvet kevesen ismerik, de oroszul mindenki beszél. Az épületeken valamelyest érződik a szovjet stílus, de a főváros nagyon gyorsan fejlődik, egyre inkább maga mögött hagyva a kommunizmus védjegyeit.

Nur-Szultan madártávlatból (Pavlov Iván felvétele)

Dél-Korea a világ egyik vezető gazdasági hatalma. A két Korea 1945. augusztus 15-éig egy országot alkotott.

— A fővárosban, a 9 milliós Szöulban nem jártunk, a verseny helyszíne a tengerparton fekvő Pohang volt, melynek homokos strandja az európai üdülőhelyekkel vetekszik. Az emberek nyugodtak, kiegyensúlyozottak, jólétben élnek. Szorgalmasak, már-már munkamániásak, de széles a látókörük, és nagyon fegyelmezettek. Angolul sokan és jól beszélnek. Ételeikkel alkalmazkodnak az európai vendégeikhez, de a kínálatban azok a finomságok is szerepelnek, amelyek minden koreai asztalán megtalálhatóak, tehát a rizs, a tészta, a levesek. Drágább ugyan, mint a többi állam, melyről beszélgettünk, de nem mondanám, hogy túlságosan. Sajnos nem túl sok idő állt rendelkezésünkre az ország látványosságainak megtekintéséhez, hiszen abban a hat napban főleg a hotel és a verseny helyszíne között ingáztunk. A következő adandó alkalommal Dél-Koreába is visszamennék — mondta Iván.

A sportról szólva elmondta, hogy a helyzetre való tekintettel az idén mindössze két siklóernyőversenyen rajtolhatott. A szerbiai ligát egyéniben és — egy újvidéki együttes színeiben — csapatban is megnyerte, a nemzeti bajnokságban pedig csapatban az első, egyéniben pedig a negyedik helyen végzett. Bízik benne, hogy jövőre visszatér az élet a rendes kerékvágásba, és újra rajthoz állhat a világkupákon meg az Észak-Macedóniában megrendezendő világbajnokságon