home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az illatos erdők városában
István Márta
2015.01.12.
LXX. évf. 1. szám
Az illatos erdők városában

A Kínai Népköztársaság déli részén, Guangxi (Kuanghszi) tartomány északkeleti térségében van Guilin (Kujlin), a kedvelt üdülőhely, melyet a kínaiak „az illatos erdők városának” neveznek. Ez a név a sok osmanthus fától ered, mely a város utcáit díszíti, és ottjártamkor, október végén virágozott.

Az osmanthusokon kívül vannak más fafajták is, meghonosodott az eukaliptusz és a ginkgó is. A város — mely több évszázadon át tartományszékhely volt, és kétezer esztendős múltra tekint vissza — kisebb hegyek, dombok között épült. A tartományban mintegy ötmillió ember él, tizedrészük Guilinben.

Gyors ütemben épül a külváros is, aminek eredményeként lakosságának száma rohamosan emelkedik. Az éghajlatnak köszönhetően a tartomány jelentős része alkalmas földművelésre. Az évi átlaghőmérséklet 21 ºC. Februártól júniusig tart az esős időszak. Volt olyan év, például a 2010., amikor a szárazság miatt a parasztok ivóvíz nélkül maradtak, mert négy hétig nem esett eső. Megsínylették ezt a városba vezető utak fái is. Régi pálmák száradtak ki. A szorgalmas kínaiak azonnal fákat és dísznövényeket ültettek helyükbe. Mindent a turistákért!

Van is belőlük lépten-nyomon. Évente mintegy hárommillió a látogatók száma. A lakosság 80 százaléka az idegenforgalomból él. A világ minden részéről érkező vendégeknek mintegy ötszáz szálloda áll a rendelkezésére. Egyeteme, katonai főiskolája van a városnak, orvosokat, szociális és a turizmusban dolgozókat képeznek ki.

A turisták programjában veteményeskertek megtekintése is szerepel idegenvezetőkkel. A tuk-tuk nevű nyitott járgányban kevés a hely, de Kínában sok nagy kis helyen is elfér! Minden megoldható.

A vezetőnk nő volt, aki ügyesen tájékozódott a forgalmas, olykor keskeny betonjárdának is beillő utakon. Megállt az út szélén kikötött bivalyoknál, a várakozó kisgyermekes asszonyoknál, a kis ültetvényeknél, melyek fáin narancsszínű, érett kaki, paminó, banán, narancs csüngött. 

A kínai paraszt legfeljebb 600 négyzetméternyi földterületet művelhet meg. Magántulajdon nincs. A földek a települések, falvak birtokában állnak, és a vezetőség dönt, kik kaphatják megművelésre. A kínaiak többsége kézzel dolgozik. Akinek vízibivalya van — tréfásan kínai BMW-nek nevezik —, azt már gazdagabbnak tartják. Az állatot gyakran kikötik az út szélére, s ha a turista megáll, a földműves azonnal ott terem, és pénzt kér a fotózásért. Ha valaki nem fizet, és mégis fényképez, nem teszi zsebre azt a szóáradatot, amelyet kap.

A kínaiak mindenből képesek pénzt csinálni! A vidék jellegzetességei a rizsföldek. Évente kétszer van aratás, az egyik októberben kezdődik. A sok kis parcellán kézzel arató nőket látva nehéz elhinni, hogy az ország rizstermelésben az első helyen áll a világon. Sok kicsi sokra megy! Ahol rizs van, ott nem kopogtat az éhség. Kínában nem vetnek búzát, hallottuk Li idegenvezetőnktől. A löszdombokon sárgászöld színekben kígyózó rizstáblák repülőből nézve feledhetetlen képet mutatnak.

A kínaiak állítják, hogy hosszú életüket a rizsnek köszönhetik. Lehetséges, hogy a kínai fal erősségének és évszázados megmaradásának is a rizs a titka? A tudósok szerint a fal építésekor rizslisztet kevertek a mészbe. Kiváló kötőanyagnak bizonyult. A régi kínai építészetben 1500 évvel ezelőtt ilyen módszert alkalmaztak, mely akkoriban nagy technikai vívmánynak számított.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..