home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
,,Az igaz ember pedig hitből fog élni’’
Molnár Krekity Olga
2013.11.06.
LXVIII. évf. 45. szám
,,Az igaz ember pedig hitből fog élni’’

A reformáció hete programsorozat — melyet a szerbiai-vajdasági ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyház rendezett — ünnepi istentisztelettel kezdődött meg Szabadkán, az evangélikus templomban október 27-én, és október 31-én zárult a bácsfeketehegyi evangélikus templomban, ahol a központi reformációi istentisztelet keretében emléktáblát helyeztek el th. mgr. Dolinszky Árpád (1949—2012) emlékére. Az evangélikus püspök a ,,szerbiai—vajdasági ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyház jogfolytonosságának visszaállításáért emberfeletti küzdelemben hittel helytállt, a templomot romjaiból építette újjá’’. Az emléktáblát hálás egyháza és gyülekezetei állíttatták.

A bácsfeketehegyi evangélikus templom mintegy 70 évig állta az idő ostromát, lepusztult állapotából 2008-ban kezdték felújítani a Tartományi Nagyberuházási Alap támogatásával. A teljes rekonstrukció és Isten Házának újbóli felszentelése 2011-ben történt meg. ,,Visszatért az élet belé’’ — ahogyan azt Dolinszky Árpád evangélikus püspök egykoron megálmodta. 70 év után a minap újra házasságot kötöttek benne (bajsai fiatalok fogadtak örök hűséget egymásnak), és tavaszra már keresztelő is várható. Egyháza, gyülekezete lassan, de folyamatosan új hívekkel gyarapodik… Bizonyára ő is nagyon örülne/örült ennek, hiszen ha fizikailag nem is, lélekben most is köztünk volt, és erősítette szívünkben a reményt, a hitet és a bátorságot. Mert ő maga is remélt, hitt és bátor, kitartó szolgája volt Istennek.

,,Isten a mi oltalmunk és erősségünk, igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul a föld, ha hegyek rendülnek meg a tenger mélyén. A seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk ’’ (Zsolt. 46, 2-3. 8.).

A megrendítően fennkölt és szép ünnepi istentiszteletet Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes vezette, a liturgikus rend keretében köszöntötte a jelen levő egyházi és világi méltóságokat is: Dolinszky Márta evangélikus esperest, Mengyán Szofia evangélikus lelkészt, Orosz Attila bácsfeketehegyi esperest, református lelkészt, Móricz Árpád bácskossuthfalvi református lelkészt, Szilágyi Zoltánt, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ötödéves hallgatóját, Korsós Tamás urat, a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulátusának főkonzulját, Pál Károlyt, a VMSZ ügyvezető elnökét, Józsa Lászlót, a Szekeres Alapítvány elnökét és a bácskossuthfalvi református egyházközösség énekkarát.

A szószéki szolgálatot Dolinszky Márta evangélikus esperes végezte. Igehirdetésében egyebek között a továbbiakat is elmondta: ,,Jézus megvallása vagy megtagadása a végítéletnek hozza meg a gyümölcsét. Aki vallást tesz hitéről az emberek előtt, annak hitéről az angyalok is tanúskodnak Isten előtt. Ki tehát a földi életben a bátor hitvalló? Mindenképpen az, akinek sziklaszilárd belső bizonyossága van. Mit jelent ez? Azt, hogy hisz az élő Úr Jézus Krisztusban, személyes kapcsolata van vele, és ráformálódik a krisztusi szeretetre. Visszavárja az ember fiát, aki megmenti őt az ítélettől, bűnbocsánattal és örök üdvösséggel ajándékozza meg. Nem kell tehát félni a jövőtől, nem kell félni a hitvallástól, sem az emberektől, teljes bizalommal kell Istenre támaszkodni, aki gondot visel az övéire. Ő, aki nem feledkezik meg egy hajszálról sem, hogyan is feledkezhetne meg azokról, akiket barátainak nevez, s akikre rábízta Isten országának kincseit, az evangélium titkát.’’

Az emléktáblát — leleplezése és a kegyelet virágainak elhelyezése előtt — Dolinszky Gábor püspökhelyettes áldotta meg. Az ünnepi istentisztelet után a hívők jelenlétében elültették a harmadik tujacsemetét kint az utcán, a templom mellett, a reformáció 496. évfordulója alkalmából.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..