A kérész számos hal-, madár- és békafajta tápláléka. Mintegy harminc halfajtának szerepel az „étrendjében”, és nem utolsósorban a lárvája az aljzaton történő furkálással élőhelyet teremt más mederfenéki élőlények számára is.

Mindettől eltekintve a tiszavirágot más megfontolásból is fontos megvédeni, mivel egy élő harmadkori ősmaradvány, és a reliktumfajok közé sorolható. Az ősmaradványok alapján a tiszavirág (Palingenia longicauda) már 250-350 millió éve, a karbonkorban is létezett, vagyis harmadkori maradványnak tekinthető. Feltételezhető, hogy manapság csak a Tisza középső és alsó folyásánál, valamint bizonyos mellékágainál található meg.

Lássuk, hogyan viszonyult a régi ember ehhez a különleges rovarfajhoz azokban az időkben, amikor a tiszavirág még nagyon el volt terjedve, és egyáltalán nem védték.

A tiszavirág és a tiszai ember kapcsolatáról már Gorové (1819) is írt. Azt állította, hogy nemcsak a halászok számára volt fontos időpont a tiszavirágrajzás, hanem a környéken gazdálkodóknak is, akik ilyenkor állataikat a vízpartra hajtották, ahol azok bőségesen fogyasztottak a parton összegyűlt rovartetemekből. A hatalmas mennyiségű kérészt a partokon takarmányozás céljából gyűjtötték össze, és még trágyázásra is használták.

Most ismét Brehm lexikonába lapozunk, melyben nagyon érdekesen van ismertetve az akkori tiszavirággal kapcsolatos tevékenység. A kérészről Földi János Scopoli után emlékezik meg: „Kárnioliában, Láz körül olly bőv, hogy szekerekkel hordják a szántóföldekre trágyának mellyre igen jó.” Először Marsili Alajos Ferdinánd gróf említi 1726–ban, hogy töméntelen mennyisége miatt a halászó népek mannának hívták e rovart. Manna az utánakapó halnak és a halásznak. Az összegyűjtött, megszárított kérészeket golyókba összeragasztva, a halak számára mint csalétket szokták megőrizni.

A libegő kérész után mohó étvággyal kap a liba, a kacsa, illetve a verebek is pajkos csapongással fogdosgatják a tiszavirágot. Madáreleségnek is gyűjtik, és maggal együtt adják a fácánok és a baromfi elé.

A tiszavirág a XX. század végéig nem élvezett védettséget. 1993-ban a berni konvenció alapján Magyarországon, majd 2002-ben Szerbiában is konvenciós faj lett. Ez a státus nemzetközi védelmet jelent, melyet még 1979–ben fogalmaztak meg Bernben, és az európai vadon élő élővilág, valamint a természetes élőhelyek védelméről szól (Convention on the Conservation of European Wildlife and Natural Habitats).

Magyarországon tehát a tiszavirágot 1993 óta szigorúan védik. Ez az információ valamennyi horgászszaklapban megjelent, de sok magyar és szerb pecás sajnos ezt nem veszi tudomásul. Továbbra is gyűjti a part növényein vedlő hímeket, valamint a petéiket rakó nőstényeket is. Igen elszomorító, hogy noha a legtöbb horgász tisztában van a tiszavirág védettségével, ennek ellenére — olyan téves érveléssel, hogy a kérész mindenképpen el fog pusztulni — jogsértően cselekszik.

A horgásztársadalom egy része nem ért egyet az elpusztult példányok begyűjtési tilalmával, pedig köztudomású, hogy a párzás után a nőstények közül rengeteg elpusztul, mielőtt lerakhatná a petéit, de ezek nem vesznek kárba, mivel a Tisza vize kimossa őket.

Összefoglalva: a tiszavirág védettsége nemzetközi és hazai szinten is meg van alapozva. A védettség kiterjed a csalizási tilalomra is, noha teljesen egyértelmű, hogy nem ez a legnagyobb veszély a faj számára. Vagyis mindenki tisztában van vele, hogy a tiszavirágot nem elsősorban a horgászoktól kell félteni, hiszen a fajokat leginkább az élőhelyük megőrzésével lehet sikeresen védeni.

 (folytatjuk)