Brehm lexikonában Ernst Ludwig Taschenberg hallei tanár a korát meghazudtoló tökéletességgel ad leírást a kérészről, vagyis a tiszavirágról.

Már megállapították, hogy a tiszavirág átalakulással, azaz metamorfózissal fejlődik. Élete körülbelül három évig tart, de ennek csak az utolsó két-három óráját tölti a szemünk előtt, a többit lárvaállapotban a folyó fenéken. Ezt már taglaltuk, de most lássuk, mi történik, ha a kérészlárva a vízfelszínre emelkedett.

Nagy vonalakban a következő folyamatnak lehetünk szemtanúi: Amint a kérész(lárvák) a vízfelszínre kerülnek, gyorsan ledobják víz alatti ruhájukat. A vedlés folyamata során az állat röpképtelen, így teljesen ki van szolgáltatva a rovarevő madaraknak, de a vedlés után már tud repülni. Ilyenkor nemenként eltérő folyamat játszódik le. A levedlett hím, a subimago, a partra repül, és ott — általában a növényekre kapaszkodva — néhány perc múlva újravedlik, és ekkor válik ivarérett rovarrá, azaz imágóvá. Ez a lárvából kibúvó rovar már nagyon szép sárga-fekete árnyalatokban pompázik. A nőstény csak egyszer vedlik, nem repül ki a partra, subimago marad. Testesebb, kevésbé színes, mint a hím.

Most ismét Alfred Brehm könyvéhez (lexikonjához) fordulunk, melyben lenyűgöző részletességgel vannak ecsetelve ezek a csodálatos folyamatok: Az Ephemerák (egy napig élők) életében fejlődésük egyik mozzanata, mely másutt elő nem fordul, a legérdekesebb. Midőn ugyanis a kérész a vízi életmóddal szakít, és tökéletes kifejlett rovar volna, még egyszer leveti bőrét, még a szárnyáról is. Miután ezen a fokon subimagónak nevezett kérész, függőlegesen tartott szárnnyal pihent, folytonos, reszkető mozgással kicserélni kezdi azokat. Egyidejűleg kígyózó oldalmozgások közt, először a farka végén enged a bőr, s a rovar a lemaradó bőrben lassan előrecsúszik. A rovarnak a melle és a feje irányában való erőlködése a középtor hátán annyira megfeszíti a bőrt, hogy az végre is a középvonalban szétreped. Most mind inkább a szárnyak felé húzódik vissza, és ragyogó fényesen kibukkan a tökéletesen fejlett, új középtor háta és utána a fej. Szárnyai most a testére hanyatlanak és a megifjodott kérész: az imago, kivonja belőlük új szárnyát, és ezzel csaknem egyszerre elülső lábát is régi hüvelyéből. Midőn a kiterült szárnyak fölmerednek, az addig maga alá szedett elülső lábát kifeszíti, és megkapaszkodik vele. Most rövid pihenőt tart, és levetkőzik teljesen. Kiszabadítja potrohát, farksertéit és hátsó lábát, amelyet még a régi bőr burkolt; elülső lábával megtisztogatja a fejét és a csápját, és fölszállva hamar eltűnik a figyelő szeme elől. Az egész vetkőzés néhány perc műve.

A kérész megifjodását bárki végignézheti a tenyerére vett tiszavirágon: csak a levetett bőre marad vissza a szárnytokok összezsugorodott szélével.

A subimago és az imago közti különbséget csak az éles szemű megfigyelő veszi észre: az előbbi a pöttyösebb bőre miatt lomposabb, tagjai rövidebbek és vastagabbak, különösen a hím elülső lábai. A színe határozatlanabb és szennyesebb. Az utóbbi alakjában helyesebb, színeiben ragyogóbb. A rovar a vetkőzés után ünneplőruhájában jelenik meg.

Nálunk a legszebb látványt a tiszavirág nyújtja: sötétbarna potrohán narancsszínű foltok sora, három egyenlő hosszú farksertéjén pedig fehér és sötét gyűrűk díszítik, és háromszögletű, sűrűn rostélyozott, sötét erű, átlátszó szárnyukat kurta középső sáv tarkítja.

Már majdnem mindent részletesen elmondtunk a mi csodálatos kérészünkről, a tiszavirágról. Ami még ide tartozik, az annak a vetületében íródik, hogy milyen hatással volt, illetve van a környezetére ez a különleges életmódú rovar, és mit tesznek a védettsége érdekében.

(Folytatjuk)