home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Az idén is táblás ház előtt
KISIMRE Ferenc
2010.06.30.
LXV. évf. 26. szám
Az idén is táblás ház előtt

- Bátyai Edina: Jól felkészültünk, kiváló művészeket szerződtettünk, a jegyeladás is szépen halad - csak az eső kíméljen meg bennünket...Július 2-án este megszólalnak a fanfárok a szegedi Dóm téren. A My fair lady című musical bemutatásával kezdetét veszi a Szegedi Szabadtéri Játékok 2010....

- Bátyai Edina: Jól felkészültünk, kiváló művészeket szerződtettünk, a jegyeladás is szépen halad - csak az eső kíméljen meg bennünket...

Július 2-án este megszólalnak a fanfárok a szegedi Dóm téren. A My fair lady című musical bemutatásával kezdetét veszi a Szegedi Szabadtéri Játékok 2010. évi idénye. Augusztus 22-éig öt produkciót és 16 előadást láthat a Tisza-parti város közönsége. S természetesen nemcsak a szegediek, hanem a vidékről és a határon túlról - közöttük a Délvidékről - érkező vendégek is. Hagyományainkhoz híven a Hét Nap az idén is megszólaltatja a szabadtéri igazgatóját, Bátyai Edinát, hogy a kedves Olvasó tőle tudja meg a legfontosabb információkat.
* Az idén - rendhagyó módon - jóval a szezon előtt indított a Dóm tér: a 100 éves Délmagyarország szuperkoncertjének adott otthont. Ez szimbolikus értékű gesztus volt Szeged és a város lapja iránt?
- Igen, mert ez voltaképpen egy három pilléren nyugvó erő: az újság, a Dóm téri színház és természetesen az egészet keretbe foglaló város szoros egységet alkot. Május 22-én volt a százéves születésnap, amiben mi egyfajta partnerséget vállaltunk a Délmagyarországgal, és mi valójában a programszervezői tapasztalatunkat, továbbá a helyszínt adtuk az ünneplő médiumnak. Volt 7000 boldog ember a Dóm téren, akik kifejezetten a három fellépő - a Tankcsapda, a Magna cum laude és Ákos - kedvért látogattak ki a térre azon az estén.
* Ebben az évben kizárólag saját produkciókkal áll a közönség elé a szabadtéri. A korábbi években nem ez volt a gyakorlat.
- Négy nagy produkciót állítunk színpadra, közülük az első a My fair lady, amivel az évadot nyitjuk. Nagyon boldog vagyok, mert igazán jó hangulatú próbaidőszakról tudok beszámolni, hiszen a stáb már Szegeden próbálja a darabot. Előbb a Szegedi Nemzeti Színházban, azt követően pedig a Dóm téren. Kiváló az összhang a rendező, a koreográfus és a színészek között. Jóleső érzés ezt így látni kívülről, és mindig megelégedéssel tölt el, amikor egy-egy stáb ilyen harmonikus együttlétben dolgozik, hiszen akkor az eredmény is garantálva van.
* Jeles színművészeket láthat a szegedi és az idelátogató közönség - az idén is...
- Évről évre arra törekszünk, hogy a legmegfelelőbb legyen a szereposztás. S arra is büszkék vagyunk, hogy ezek az emberek amúgy a szakmájukban talán sose vagy csak ritkán találkoznak, itt Szegeden pedig egy szereposztásban dolgozhatnak. Gálvölgyi János, Tompos Kátya, Bezerédi Zoltán, Széles László, Szabó Kimmel Tamás színművészek neve önmagában garantálja a sikert.
* Van a produkciók között egy történelmi dráma, táncmű, amelyet Zsuráfszky Zoltán állít színpadra. Ez az első alkalom, hogy a szegedi színpadon ilyen műfajban adják elő ezt a darabot, nemde?
- El kell mondani, hogy érdekesek ezek a vállalásaink, hiszen két évvel ezelőtt a Benyovszky Móric életének feldolgozása szerepelt nálunk a Dóm téren. Az a néptánc műfajába sorolható táncjáték volt, azzal kísérleteztünk először. Annál inkább, mert kétévenként vannak a városunkban a nemzetközi néptáncfesztivál táncosai, akikkel - és a profi táncosokkal - kiváló produkciót alkothatunk a színpadon. Nem titok, hogy a Dózsa Zsuráfszky Zoltán élete vágya volt, ezt a témát szerette volna feldolgozni táncjátékban. Az sem titok, hogy ezt a darabot most a Dóm téren, később pedig a határon túl is szeretnénk bemutatni. A darabban Novák Pétert láthatjuk Dózsa szerepében, ő ül a tüzes trónon, az ő fejére helyezik az izzó koronát... A Honvéd Táncegyüttes, a Szeged Táncegyüttes, a nemzetközi néptáncfesztivál együttesei lesznek a fellépők, egyszerre tehát több száz táncos lesz a színpadon. Szarka Tamás nevét is meg kell említenünk, hiszen 9 zeneszámot ő komponált a darabban.
- Ismeretes, hogy a Tisza-parti produkciók közönségének - általában és minden évben - 60 százaléka nem szegedi. Az idén várhatólag jóval többen érkeznek majd a Délvidékről is, közöttük a Hét Nap olvasói, hiszen nem kell már vízumra várni, könnyebben átléphetik a határt. Erre Önök hogyan tekintenek és miként készülnek?
- Nagyon örülünk ennek a körülménynek, és izgatottan várjuk, hogy a szabadtéri látogatottsága mennyivel növekszik majd. Évről évre vizsgáljuk a statisztikai adatokat, s ezekből az is kitűnik, hogy a külföldiek aránya a közönség körében 4-5 százalék. Közöttük voltak természetesen a délvidékiek is, s most a vízummentesség hatására az ő részarányuk várhatólag növekszik majd.
* Mindenkit érdeklő téma: hogyan fogynak a jegyek?
- Nagyon jól. Ha egészen finoman fogalmazok, akkor azt mondom: a tervek szerint. A gazdasági válság miatt mindenki egy kicsit óvatosabban tervezett, s ezt mi is figyelembe vettük. Ismeretes az is, hogy mi röviddel az idei évad lezárása után meghirdetjük a következő szezon programját, s mint eddig is, úgy tűnik, az idén is, sikerült/sikerül teljesíteni a jegyeladási terveinket. Ebből adódik, hogy a korábbi években mi voltunk az egyedüli szabadtéri intézmény, amely gazdaságosan működött, megvalósította mind a művészi, mind a gazdasági elképzeléseit.
* Bizonyára nagy izgalommal követik az időjárás-jelentéseket...
- Mindenképpen. Én már a szabadtéri próbák kezdetétől böngészem ezeket az előrejelzéseket. Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk, nagyon lényeges szempont a kedvező időjárás. Példának okáért, csak a My fair lady több mint 300 fős szereplőgárdája jelenik meg nap mint nap a szabadtéri próbákon, később az előadásokon, nem mindegy, hogy milyen körülmények között készülünk a produkciókra, és hogyan tudjuk előadni a műsortervben szereplő darabokat. Az esőnapokat jó lenne kiiktatni, annál inkább, mert az elmaradt előadás csalódás a közönségnek, a művészeknek. A többlet kiadásokról nem is beszélve... - mondta a Hét Napnak adott nyilatkozatában Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója.

A Dóm téri produkciók

A szegedi Fogadalmi templom tövében felállított, 4000 főt befogadó nézőtéren, a következő darabokat láthatjuk:
My fair lady (musical) - július 2., 3., 9., 10., 11. Dózsa (táncmű) július 16., 17. Operett-opera gála július 24. Carmen (opera) július 30., 31. Hair (musical) augusztus 13., 14., 15., 20., 21., 22.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..