home 2024. július 14., Örs napja
Online előfizetés
Az érzelmek szárnyán
Martinek Imre
2024.06.24.
LXXIX. évf. 25. szám
Az érzelmek szárnyán

„Mikor elmereng az éjszaka csendjében, / szelíd szellő simogatja az arcodat, / lelkünk egymáshoz ölelkezik mélyen, / s megtaláljuk a boldogság csodálatos országát.”

A verseci származású Tóth Angéla portréját először 2019 tavaszán volt szerencsém elkészíteni. Egy örökmozgó kisnagylány volt, aki nemcsak verseket írt, néptáncolt, énekelt, sportolt…, de olyan határozott és derűlátó személyes jövőképe is volt akkortájt, amelyhez csak annyit tudtunk hozzátenni megilletődve: „fogjuk a csipiszeket!” Vagyis szorítunk! Hogy mindabból, amit kitűzött önmaga elé, minél több meg is valósulhasson!

Angéla most huszonkét éves. Idestova öt esztendeje tartózkodik életvitelszerűen Magyarországon. Lakhelyileg az „atomvárosban”, Pakson, munkahelyileg Szekszárdon, kereskedelemi ügyintézőként. Amikor pedig akad egy kis „fölös” ideje, tollat ragad, s ír. Verseket.


A fotó Tóth Angéla személyes fotóarchívumából való

— Amikor nem volt még társaságom Szekszárdon, akkor leginkább magamba vonultam, és szinte megszállottan igyekeztem újat s újat alkotni. Olykor napi négy vers is született. Idővel aztán egy kissé alább vettem, és — Istennek hála — már nem vagyok egyedül… A párom személyében nemcsak múzsára, de társra is leltem. Emberre, aki jóban-rosszban büszkén kiáll mellettem, bátorít és inspirál.

„Együtt égni a lángok fényében, / szívünk dobog egy ritmusban, / minden pillanat ragyogva szép, / ahogy szerelmünk ölel minket át.”

Önmagamat változatlanul pozitív alapbeállításúként definiálom, aki nem hőköl vissza semmiféle kihívástól. Sajnos azonban tudok robbanékony is lenni! Főleg olyan esetekben, amikor tudom/érzem/tapasztalom, eget verő igazságtalanság zajlik körülöttem. Bármiről is legyen szó. Igazából igyekszem (meg)élni álmaimat. Emberek vesznek körül, akik már egy cseppet sem idegenek számomra — és fordítva is ez a képlet. Időről időre barangolok. Elmélyedve mind a természet szépségének, mind az előttünk élők által megalkotott/épített, majd az utánuk érkezők által derekasan megőrzött, illetve továbbadott épített és szellemi értékek ízlelgetésében. Ebből töltekezem.

„Nem számít, hol vagyunk, mi a hely, / mert egymásnak az egész világ, / szemedben meglátom a mennyeket, / ölelő karjaidban megpihen a vágy.”

Kezdetben vala a versírás, melyhez a leányka — immáron ifjú hölgy — szép lassacskán a színészetet, a chanbaru nevű küzdősportot, az éneklést és a néptáncot is hozzátapasztotta. Aktív sportolóként a saját bőrén is megtapasztalhatta a siker és a kudarc kezelésének esszenciáját, a mindennapok kihívásaira, lelki megpróbáltatásaira pedig sajátos módon reagált. Szülővárosának templomában (a verseci Szent Gellértben) rendszeresen ministrált, annak kórusában énekelt, illetve éveken át egyik parányi, de annál fontosabb láncszeme volt a helyi magyar és magyar kötődésű gyermekek és fiatalok számára készített verseci rendezvényeknek. Hiteles, családból fakadó dolgok ezek, akár hiszünk ebben, akár nem!

„Az érzelmek szárnyán szállsz velem, / mint szárnyaló sas a magas égbe. / megmutatod az élet teljességét, / s az örök szeretet melegét.”

A cselekvést (értsd: az anyaországba történő átköltözést) szülő elhatározás kezdeti és útközbeni nehézségeit leküzdve Angéla — saját bevallása szerint — immár sínen van. És bár különböző okokból adódóan több korábbi művészeti megnyilvánulását is félbe kényszerült hagyni, a versírás megmaradt. És továbbra is jár templomba. Magyar anyanyelvéhez és római katolikus hitéhez egyaránt ragaszkodva. Odaát is.

Éppúgy, mint odahaza. Vagyis ideát. Az Érsomlyói-hegy tövében. A városban, melyben jelen esztendő ígéret havának negyedik péntekjén Tóth Angéla, a Vágyakozás és Az érzelmek csodái című versei révén Plakett díjban részesült. A Verseci Kulturális Kincstár (Vršačka kulturna riznica) nevet viselő, fiatalokat megszólító projektum a városi kultúrközpont és egy helyi kulturális tömörülés együttműködésében valósult meg. A nemzetközi tolerancia és együttműködés jegyében.  

Összefoglalónkkal lényegében ezt az „aprócska közösségi szösszenetet” igyekeztünk bemutatni. Fogadják szeretettel. Az idézetek riportalanyunk Vágyakozás című versét mutatják be.

„Együtt izzik a szívünk lángja, / mint a nap sugarai ragyognak, / az élet boldogságában ringat, / az örökké tartó szerelem kígyózik arcodig.”

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..