home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Az erősödő és épülő magyar közösségek érdekében
(Szerkesztőségi összefoglaló)
2021.02.26.
LXXVI. évf. 8. szám
Az erősödő és épülő magyar közösségek érdekében

Szabadkán, a Magyar Médiaház emeleti stúdiótermében tartották meg a Magyar Nemzeti Tanács 20. rendes ülését, melynek a napirendjén több mint 40 pont szerepelt. Az összejövetel kezdetén egy perces néma felállással emlékeztek Krizsán Vilmosra, a Vajdasági Nagycsaládos Szervezetek Szövetsége elnökére, az MNT egykori tagjára.

Az ülés első három napirendi pontja a Magyar Nemzeti Tanács 2020. évi munkabeszámolójának, pénzügyi beszámolójának és zárszámadásának megvitatására és elfogadására vonatkozott.

–A járvány miatt a munka részben online folyt, de a döntéseket minősített többséggel sikerült meghozni – emelte ki beszámolójában Hajnal Jenő, az MNT elnöke, aki egyben rámutatott arra is, hogy a magyar kormány támogatásának hála, idén, illetve jövőre a megkezdett fejlesztések befejeződnek, s működni kezdenek az új intézmények.

–Szabadkán megtörtént az új óvoda alapkövének az elhelyezése, folytatódott Maradékon a szórványóvoda építése, és Újvidéken is elkezdődhet egy új szórványóvoda kialakítása. Nagybecskereken átadásra került az egykori zárda felújított épülete, Zentán a Thurzó Lajos Általános Iskola felújítása után a felszerelését segítettük, de nem volt olyan általános vagy középiskola, amely az elmúlt két évben ne részesült volna a tanács jelentősebb támogatásában. Az utóbbi időben megkülönböztetett figyelmet szenteltünk a sajátos nevelést igénylő magyar diákokat ellátó intézményeknek is.

Az MNT felsőoktatási fejlesztési koncepciójának a megvalósítása is folytatódott. 2017-ben kezdődött el az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara épületének a teljes körű felújítása, és a munkálatok várhatóan 2021 nyaráig befejeződnek. A szabadkai Műszaki Szakfőiskola fejlesztése és jogi státuszának a rendezése tavaly is kiemelt stratégiai feladatunk volt. A zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány megvásárolta a zentai felsőoktatási képzőközpont leendő épületét, amelynek átalakításával 2021 őszéig egy korszerű, a kihelyezett tagozatok valamennyi programjának lebonyolítására alkalmas épületkomplexum áll majd a hallgatók rendelkezésére.      

Az elmúlt két évben a kultúra és a közművelődés, valamint a kulturális örökség intézményrendszerének fejlesztése, a kulturális közösségi terek tulajdonviszonyainak tartós rendezése, továbbá a kultúra közösségi tereinek a kialakítása, építése, felújítása, berendezése és felszerelése állt figyelmünk középpontjában. 2020-ban a magyar művelődéi házak és közösségi terek egy része megújult, még többnek a felújítása 2021-ben kezdődhet. Különösen örülhetünk annak, hogy Bácskertesen, Versecen, Mitrovicán és Palánkán a helyi magyar művelődési egyesületek vezetői lassan befejezhetik az évek óta tartó beruházásaikat. Bácsfeketehegyen átadásra került a Bányai János Emlékház, Zentagunarason pedig sikerült megvásárolni és felújítani a helyi művelődési házat.

A templomfelújítások is zajlottak, és a következő két évben még inkább folytatódnak, de ugyanúgy fontosak azok az egyházfejlesztések is, amelyek már a 21. század idegenforgalmi elvárásainak igyekeznek eleget tenni, például a felújításra váró zsablyai római katolikus templom az egykori Sajkás-vidéki magyarság mementójaként.

Ilyen helyzetben döbbenünk rá újból és újból arra is, hogy mennyire hiányoznak azok a művelődési rendezvények, közösségi és sportesemények, amelyek jelentősége és fontossága az elmaradásuk miatt még inkább felértékelődik számunkra. Szerencsére egész művelődési életünk igyekezett alkalmazkodni a körülményekhez, és egészen hihetetlen teljesítmények születtek például a hivatásos színházainkban, valamint a könyvkiadásunk is rendkívül sikeres volt a nemzeti összetartozás éve jegyében,

2020 a médiát is nagy kihívások elé állította, mindenekelőtt az identitáserősítő- és formáló hatását, ezzel párhuzamosan pedig az internetes tartalmak olyan irányú fejlesztését, hogy azok mindenhova eljussanak, ahol magyarok élnek itt, a Vajdaságban, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban.

A Forum Nyomda új telephelyre való kiköltözésével hamarosan olyan terek szabadulnak fel a Magyar Szó Lapkiadó Kft. újvidéki székházában, ahol sajtó- és nyomdamúzeum, korszerű konferenciaterem és egy hangulatos irodalmi kávéház létesülhet. Ezek a fejlesztések csak egy célt szolgálhatnak, a vajdasági magyarság széles látókörű anyanyelvű tájékoztatását a szórvány és a tömbmagyarság közötti médiaűr eltörlésével, valamint a közösségünk iránt elkötelezett újságírók nagyobb megbecsülésével.

Száz év távlatából nem lehetett fontosabb feladatunk annál, mint hogy anyanyelvünk mindenhol fennmaradjon, és közösségünket versenyképessé tegye azáltal is, hogy tagjai az anyanyelvhasználatra vonatkozó jogaikat ismerik és alkalmazzák, de ami arra is ösztönzi a többségi nyelven beszélőket, hogy partnereink tudjanak és akarjanak lenni a hivatalban, az utcán, az élet minden területén úgy, hogy anyanyelvünk a nyelvek közötti versenyben sikeresen helytállhasson – hallottuk Hajnal Jenőnek, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének összefoglalójában.  

Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottságának az elnöke pénzügyi beszámolójában elmondta, hogy az MNT 2020-as tervezett költségvetése 1 milliárd 360 millió 480 ezer 153 dinár volt, amelynek 81,6 százaléka valósult meg, azaz 1 milliárd 110 millió 185 ezer 845 dinár. Az eltérés oka, hogy a támogatások egy része, származzanak azok az önkormányzatoktól vagy a minisztériumoktól, nem érkezett meg, vagy késve került az MNT számlájára, illetve a magyarországi támogatásokat az ingadozó árfolyam csökkentette. A kiadási oldalon a programok nagyjából a tervezett tételekben valósultak meg 467 millió 354 ezer 838 dinár összértékben. A fennmaradó pénz, mintegy 642 millió 831 ezer dinár, átkerült a 2021-es évre.

A vitában Zsoldos Ferenc (Magyar Mozgalom) a munkabeszámoló kapcsán nagyon impozánsnak és fontosnak nevezte az infrastruktúra-fejlesztést, majd feltette a kérdést: hol tart a közösségfejlesztés? Emellett többek között kíváncsi volt arra is, hosszú távon mennyire fenntartható az, hogy az intézményeink jelentős részben anyaországi támogatásból működnek. Ajánlotta, hogy a legjobb szerb tankönyveket fordítsák magyarra, s ne azokat, amiket az egyes tankönyvkiadók saját nyereségük miatt javasolnak. A tájékoztatás kapcsán kiemelte, igaz, hogy a kisebbségi sajtó a közösség iránt elkötelezett, de a közösség nem egyenlő a párttal, valamint bíráló megjegyzést fogalmazott meg a stratégiai tervezésről is.

Petkovics Márta a tankönyvkiadással kapcsolatban elmondta, a tanterv reformja miatt szükségesek az új tankönyvek. Az 1., 2., 5. és 6. osztályok magyar nyelvű tankönyvei kicsit megkéstek, de a 3. és 7. osztályok esetében szeptember elején a diákok előtt voltak a tankönyvek. Az állami kiadó mellett 5 magánkiadóval is dolgoztak. A magyar anyanyelvű kollégák közül 31 szerző és fordító, 13 lektor, 32 véleményező, 4 tördelő, 1 műfordító, 3 tanácsadó és 1 illusztrátor vett részt a munkában. A tanévkezdés után elkészült azoknak a könyveknek a listája, amiket szeretnének a 4. és 8. osztályosok számára kiadatni, az újabb tankönyvek lefordításával pedig azt is lehetővé akarják tenni, hogy egyes tantárgyakból több kiadvány közül is választhassanak a pedagógusok. Petkovics Márta kitért arra is, hogy a 2020-as tanévben elkezdtek a gimnáziumi tankönyvekre is fókuszálni.

Miután a témához többen is hozzászóltak, Hajnal Jenő, az MNT elnöke elmondta, 2017-ben született meg az a döntés, hogy a már lejárt stratégiákat meghosszabbították, viszont szerették volna, hogy a szerbiai fejlesztési stratégiák is elkészüljenek a tájékoztatás, a kultúra, az oktatás területén, hiszen ezekkel együtt láthatnák, mi az, ami mássá teszi a mi elképzelésünket. Utána a tanács is támogatta, hogy a stratégiai gondolkodásban a koncepciók lennének a fontosabbak, hiszen azok az akciótervekkel együtt gyorsan megvalósíthatóak.

–Arról is beszélni kellene, hogy egy új elképzelés van, amelyben már nem csak vajdasági magyarként akarunk gondolkodni, hanem egy teljes Kárpár-medencei világot látunk magunk előtt, és ebben kapjuk meg a támogatást – mutatott rá az MNT elnöke, majd azzal folytatta, hogy akár van stratégia, akár nincs, úgy alakul a közösség, hogy a legjobb stratégiai tervek hiányában is erősödik, épül, mert nemzetben akar gondolkodni, és magyarnak akar megmaradni a szülőföldjén.

A Magyar Nemzeti Tanács 2020. évi munkabeszámolóját, pénzügyi beszámolóját és zárszámadását a szavazáskor 28-an támogatták, hárman pedig tartózkodtak.

Az ülés folytatásában a jelenlévők véleményezték és elfogadták a Forum Könyvkiadó Intézet, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár 2021. évi munkatervét, programját és pénzügyi tervét, valamint a Pannónia Alapítvány, a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány, a Szekeres László Alapítvány, és az újvidéki székhelyű Európa Kollégium 2020. évi munka- és pénzügyi beszámolóját, illetve zárszámadását, majd jóváhagyták a végrehajtó bizottságnak az oktatás területére vonatkozó döntéseit.

Fényképezte: Hodolik Boglárka

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..