Nyögvenyelősen bár, de lassacskán ez a tanév is kipontozódik végre. Impressziót ezúttal Spiránác Klaudia, a torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola magyar tannyelvű nyolcadikosainak diákja vetette papírra.

Hamarosan vége, pedig mintha csak tegnap lett volna, amikor újdonsült felsősökként beültünk azon az őszön az iskolapadba.

Emlékszem, tanáraink legtöbbje már a rajton igyekezett belénk sulykolni, azért mégse vegyük annyira félvállról a dolgokat. Mert, mint mondták, a nyolcadik osztály, főleg annak második féléve nemcsak a hajráról fog szólni, de az érettségiről is. És korántsem lesz mindegy, hány szerzett pont birtokában keresgélhetünk utána a számunkra vonzónak tűnő középiskolák kínálatából. Mondjam, vagy anélkül is kitaláljátok? Az intelmek, mint a falra hányt borsó. Az egyik fülünkön be, a másikon ki! Nyolcadikos kiskamaszokként meg pláne. Sokkal „égetőbb” kérdés volt például számunkra a fentiek helyett, milyen frappáns szöveget nyomassunk rá a generációs pólónkra. Az meg, hogy fényképeink tablóra is kerülnek, melyet heteken át ország s világ (vagyis a falu és a közösségi oldal apraja-nagyja) láthat, megcsodálhat és megcsócsálhat, maga volt a testet öltött izgalom.

„Majd holnap.”, „Ráérünk még.”, „Nem kell mindent annyira túllihegni” — nyugtatgattuk magunkat, egymást és környezetünket. Mert szégyen ide vagy oda, idővel azért bennünk is megmozdult a félsz.

Ez év március derekán aztán fejtetőre állt a világ. Mindaz, amit eddig élőben kaptunk, felköltözött a világhálóra. Tanáraink onnan küldték a feladatokat és a hozzájuk tartozó útmutatásokat, és persze nekünk is oda kellett visszaküldenünk az elvégzett munkánk bizonylatát. Mi több, az érettségi próbateszt próbáját is ily módon álltuk ki. Utólag visszagondolva… Beleborzongok.

Hamarosan vége, pedig mintha csak tegnap lett volna, amikor… Nos, itt állunk az érettségi küszöbén. Reménykedve, hogy e tanév végi rájátszás végül mindnyájunknak sikerülni fog. Csapjunk hát bele bátran!

Ja, és igen: csipiszfogás hozzá! 

A pancsovai Foto Bata felvétele