Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Varga Gabriella újságírónak, az Életünk főszerkesztőjének, a Misszió Média Kft. ügyvezetőjének. Az indoklás szerint az elismerést az európai magyar katolikusok közösségi életét újság- és könyvkiadói tevékenységével szolgáló munkájáért, valamint a határon túl és a diaszpórában élő magyarság támogatása érdekében végzett tevékenységéért kapta.
Az anyaország határain kívüli tevékenysége Varga Gabriellát a mi szűkebb és tágabb bácskai és bánsági tájainkra is többször elvezette. Ezekre tekintettünk vissza a napokban.
* Adódik a kérdés: hogyan fogadtad a Miniszterelnökségnek a karmelita kolostorba, magas állami kitüntetés átvételére szóló meghívását?
— Az értesülés fogadtatásának az én esetemben három fő fázisa volt. Először mérhetetlenül zavarban voltam, nem értettem, miért gondolta bárki is úgy, hogy szükség van ilyesmire. Mentegettem magam, hogy én soha semmilyen jelét nem adtam annak, és a legcsekélyebb utalást sem tettem arra, hogy vágynék ilyesmire, akkor hát miért történik most ez. A második fázist a karmelita kolostorban az ünnepségen éltem át: ott már el tudtam fogadni, hogy ez történik velem, de mindegyre arra gondoltam, néhány évet még várni kellett volna ezzel, ötvenhárom évesen még nem vagyok hozzá elég „öreg”. Mostanra már viszont beléptem a harmadik fázisba: örülök, hogy megkaphattam ezt a kitüntetést, örülök, hogy most kaptam, megtisztelő, szép dolog történt velem jó helyen és jó időben. De napok, talán hetek is kellettek hozzá, mire idáig eljutottam.
* Ha valaki rápillant az életrajzodra, láthatja, hogy mennyi mindennel foglalkoztál az elmúlt évtizedekben a könyvtáralapítástól kezdve a könyvíráson és a kulturális programok menedzselésén át a különböző médiamunkákig — és ez is csupán néhány példa említése a sok közül. Hol, milyen pontokon találkozott ez a sokrétű tevékenység a vajdasági magyarokkal?
— Nemrég — egészen pontosan 2022. március 16-án — Topolyára utaztam, a község múzeumába, a Magyarság Háza Magyar | Művész | Világ — Kiállítás a magyar diaszpóra képzőművészeinek válogatott alkotásaiból című tárlatának megnyitójára, és útitársam volt egy kedves, fiatal, topolyai hölgy, Gazsó Orsolya, akinek láttam már két filmjét, de személyesen most ismerkedtünk meg. A Budapesttől Topolyáig tartó út alatt elmeséltem neki, honnan ered és mitől olyan szoros a kapcsolatom Vajdasággal, azon belül is kiemelten Temerinnel. Nagyon jóleső érzés volt visszatekinteni és számba venni azt a sok-sok szép, kedves emléket, amelyet az elmúlt több mint két évtizedből ezzel a vidékkel kapcsolatosan őrzök. Temerin közelebbi megismerését és azóta is fennálló szoros kapcsolatomat az itt élőkkel a legkedvesebb magyar írómnak, Illés Sándornak köszönhetem. Általa és vele jutottam el a településre, lehettem jelen néhány fontos eseményen — mint például a telepi templom szentelésén —, és szövődtek hosszú távú kapcsolataim a város néhány meghatározó személyiségével, főleg a megboldogult Szungyi László atyával és újságíró kollégákkal. Illés Sándor Egy marék föld című, a Magyar Nemzet napilap hasábjain évtizedeken keresztül megjelent karcolatai, tárcái és jegyzetei válogatását tartalmazó kötetét is, melyet magam rendezhettem sajtó alá, a tóthfalui Logos Grafikai Műhely adta ki 2000-ben. Jó visszaemlékezni a Temerinben megtartott könyvbemutatóra, miként a sok újságcikkre is, mely nemcsak akkor, hanem később is, az itteni kollégákkal folytatott közös munkánk nyomán az évek alatt született, és a világ különböző magyar lapjaiban megjelent. Maradandó emlék a 2013-beli könyvakciónk is, amelynek során egy dunakeszi alapítvánnyal közösen Illés Sándor Miképpen mi is megbocsátunk című regényéből 400 példányt Temerinnek ajándékozhattunk. És sosem felejthetem el azt sem, hogy Illés Sándor munkásságához kapcsolódó, hat iratrendezőnyi levéltári és iratgyűjteményem is a nevét viselő, emlékét őrző temerini emlékszobába került.
* A könyvtáralapítási mozgalmad is eljutott a Délvidékre. Mikor és hogyan?
— A 2004. december 5-ei népszavazás után úgy éreztem, valamit tennem kell a határon túli magyarokért, ekkor kezdtem magyarországi könyvadományokból Kárpát-medence-szerte könyvtárakat alapítani. Rendszerint olyan intézményeket — iskolákat, közösségi házakat — kerestem, ahol egyáltalán nem volt könyvtár. Kishegyesen az Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában ugyan volt könyvtár, de a 2010. november 19—20-ai Iskolanapok alkalmával önkéntes társaimmal együtt 2500 kötettel bővítettük a gyűjteményt. És ha már könyvekről van szó, az is eszembe jut, hogy Torontóban élő kedves barátnőmet, Dancs Rózsa írót is elkísértem Pokoljárás című könyvének magyarkanizsai és zentai bemutatójára 2014 decemberében.
* A Mátyás király emlékévben, 2018-ban is többször megfordultál a környékünkön…
— Kedves emlék, hogy itt lehettem 2018 januárjában a Zentai Magyar Kamaraszínházban a Kárpát-medencei Kulturális Fórumon, áprilisban pedig, amikor már krónikásaként kísérhettem országjárásán az „álruhás Mátyás királyt és hű lantosát”, Vajdaság több pontjára is eljutottunk. Utunk először Székelykevére vezetett, a magyar iskolába, óvodába és a Dani Panzióba, majd Torontálvásárhelyen is elidőztünk a magyar iskolában. Onnan visszafelé jövet az Újvidéki Színházba és a Magyar Szó szerkesztőségébe toppantunk be váratlanul, végül pedig Temerinben a Méhecske Óvoda kicsinyeinek szereztünk meglepetésszerű látogatásunkkal nem kis örömet. Csodálatos napokat töltöttünk itt akkor is!
* Az emlékek sorából ugye az Életünk újság sem maradhat ki?
— A 2020 januárjában meghirdetett, Ajándékozzon újság-előfizetést című megrendelésösztönző felhívásunkra Molnár Ottó grazi magyar lelkész, akit nagybecskereki egyházmegyésként szenteltek pappá 1986. szeptember 21-én Mariazellben a nyugati diaszpórában élő magyarok lelkigondozására, megajándékozta a nagybecskereki püspökséget négypéldányos újság-előfizetéssel, melyet aztán 2021-ben és 2022-ben öt-öt példánnyal újított meg. Dancs Rózsa Kanadából Széll József kispiaci plébánost lepte meg az újság előfizetésével. A Temerinből elszármazott és jelenleg Németországban, Bremenben élő Zsúnyi György előbb édesanyjának, majd testvérének, Zsúnyi Tibor szenttamási esperesplébánosnak fizette elő a lapot. Jómagam Temerin plébániáját és könyvtárát ajándékoztam meg éves megrendelésekkel. A Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódó, a Magyarság Házával közös együttműködésünk pedig lehetővé tette azt, hogy a 2020 szeptembere és decembere között megjelent négy lapszámunkat eljuttassuk valamennyi Kárpát-medencei — köztük délvidéki — magyar plébániának. A Szabadkai és a Nagybecskereki Egyházmegyék több mint száz magyar vagy magyarul is beszélő plébániájára a négy hónap alatt összesen csaknem ötszáz újságpéldányt küldtünk ajándékba.
* Vagyis mindig minden tevékenységedben, szolgálatodban gondolsz ránk…
— Nagyon sok mindent lehetne sorolni még az Eucharisztikus Kongresszusra való készülettől kezdve, melyben leginkább Szöllősi Tibor atyával munkálkodtunk, a marosszentgyörgyi Baricz Lajos papköltő Lakoma című verseskötetének nagyobb adományáig, mellyel éppen ez idő tájt foglalatoskodunk…
* És most hogyan tovább egy ilyen fontos kitüntetéssel a kezedben?
— Az oklevélen szereplő indoklásnak azért is örülök, mert visszatükrözi azt, amit mindig is mondani szoktam magamról: hogy tudniillik az én utam a külhoni magyarok és ezzel az összmagyar ügy szolgálatának az útja. Ez egyúttal a jövőmet is kijelöli: természetesen folytatni fogom ezt a szolgálatot. Éppen most, a napokban hoztam nyilvánosságra két új, idei évi projektumomat: az Együtt a nyelvhazában című programomnak 102 külhoni magyar gyermeknevelő és -oktató intézmény, Az Életünk újság a család szentévben címűnek pedig 102 külhoni magyar család lesz a kedvezményezettje. Úgy hiszem és azt remélem, hogy mindkettő érinteni fog vajdasági magyar közösségeket és családokat is. Hasonlóképpen az idei Tamási Áron 125 Emlékévhez kapcsolódó aktivitásaim is elvezetnek majd ismét erre a szívemnek kedves vidékre…
Fényképezte: Vencser László