home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Az én sok énem
MÁRIÁS Endre
2009.12.02.
LXIV. évf. 48. szám
Az én sok énem

Izgalmas programsorozat vette kezdetét nemrég Újvidéken, az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpadának tagjai számára. Egy olyan szerteágazó workshop-szerű képzésről van szó, amelynek keretében neves szakemberek foglalkoznak az új perspektívák megismerése iránt nyitott, színházi tapa...

Izgalmas programsorozat vette kezdetét nemrég Újvidéken, az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpadának tagjai számára. Egy olyan szerteágazó workshop-szerű képzésről van szó, amelynek keretében neves szakemberek foglalkoznak az új perspektívák megismerése iránt nyitott, színházi tapasztalattal rendelkező fiatalokkal. A téma kapcsán Figura Teréziával, az Újvidéki Színház színésznőjével, a diákszínpad vezetőjével beszélgettünk.
- A képzéssorozat ötlete már körülbelül három évvel ezelőtt megszületett, csak eddig a körülmények folytán nem sikerült megvalósítanunk - magyarázza lapunknak nyilatkozva a diákszínpad vezetője, majd így folytatja: - Most viszont úgy láttuk, elérkezett az ideje annak, hogy ezek a gyerekek más irányba is nyissanak. Nagyon fontosnak tartjuk ugyanis, hogy ne mindig kizárólag azok a személyek foglalkozzanak velük - akiket már jól ismernek a színházból -, hanem más intézményekből, más szakterületekről érkező szakemberek is, olyanok, akikkel egy-egy hétvége eltöltése is rengeteg új impulzust nyújt számukra. Rendkívüli jelentősége van annak, hogy a gyerekek minél többféle ismeretet beszippantsanak, magukba építsenek, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják: ezáltal nagyon sokat fejlődnek.
A képzéssorozat központi témája az én sokszínűségére, sok szempontból való megközelíthetőségére épül, éppen ezért is választották a kezdeményezésüknek Az én sok énem szlogent.
Persze, ezt a központi témát az ötletgazda szerint minden foglalkozásvezető teljesen szabadon értelmezheti, a maga képére formálhatja, szakterülete szerint a legmegfelelőbb módon járhatja körül. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert ugyan a szakembereket is más-más területekről hívták meg, Figura Terézia szerint mindannyian nagy örömmel tettek eleget a felkérésnek. Az első hétvégén például rögtön Mirjana Drobac, a Szerb Nemzeti Színház balett-táncosnője tartott foglalkozást a fiataloknak, a másodikon Góli Kornélia dramaturg, a harmadikon Csernik Árpád, a szabadkai Népszínház színésze dolgozott velük. December folyamán pedig Vitkay Kucsera Ágota operaénekesnő-énektanár, Antal Szilárd rendező és ifj. Szloboda Tibor színész foglalkozik majd a diákszínpadosokkal.
- Már hónapokkal ezelőtt elkezdtem konzultálni ezekkel az emberekkel, és már az időpont-egyeztetés is nehézségbe ütközött, hisz ez a színház világában egyáltalán nem könnyű dolog. Tehát több hónapos folyamat eredményeként jutottunk el a foglalkozások időpontjának a véglegesítéséig, hogy megkezdhessük a képzéssorozatot - mondja az Újvidéki Színház színésznője, hozzáfűzve, hogy ezt a programsorozatot a diákszínpadnak a legnagyobbakat tömörítő csoportja számára szervezték meg, melynek tagjai már középiskolások vagy egyetemisták, tehát jelentős, esetenként többéves színpadi tapasztalatuk van. Mindeközben azonban a többiekről, a másik két csoport tagjairól sem feledkeztek meg, a munka mindhárom korosztállyal folyamatos.
- Mindhárom csoportunk nagy-nagy erőbevetéssel dolgozik - magyarázza Terézia, majd hozzáteszi: - A legidősebbek az elkövetkező időszakban elsősorban ezekkel a workshopokkal lesznek elfoglalva, tehát a tanulás időszakát élik, de közben folyamatosan, minden hónapban játsszák A sok hűhó semmiért című előadást. A középső csoport tagjainak nagy része a tavalyi kiscsoportból nőtt ki, de csatlakoztak hozzájuk új tagok is. Velük jelenleg egy általános elméleti és gyakorlati képzés kellős közepén állunk, újabbnál újabb szöveget dolgozunk fel, a szakma alapjait próbáljuk elsajátíttatni a régi és az új tagokkal egyaránt. åk az Állati ösztönök című előadást tartják műsoron, ugyancsak havonta egyszer játsszák majd. A legkisebbekkel szintén az építkezés fázisában vagyunk, folyamatosan dolgozunk velük, megpróbáljuk minél inkább felszínre hozni a tehetségüket, és a lehetőségekhez mérten fejleszteni is a képességeiket, hogy később mind komolyabb feladatokat tudjunk nekik adni és mindjobban építhessünk majd rájuk.
A diákszínpad vezetője elmondta azt is: annak ellenére, hogy az elmúlt tizenhárom-tizennégy év alatt kb. negyven előadás készült a diákszínpad berkeiben, számukra nem is annyira a konkrét produkciók a fontosak, hanem inkább az, hogy a fiatalok bejárjanak a színházba, megszeressék azt, és színházba járó, színházértő közönség váljon belőlük. Mindezeken a célkitűzéseken kívül az előadások inkább egyfajta hozadékát jelentik a munkának, ám Figura Terézia szerint abban, hogy a diákszínpad produkciói már-már profi előadásokként értékelhetőek, kétségtelenül fontos szerepe van az Újvidéki Színháznak. A szakmai felkészítésen túlmenően a színház teret ad a produkcióknak, technikai hátteret, felszerelést nyújt, mely nélkül nem lehetne folyamatos és eredményes munkát végezni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..