Ez elsőre talán jól hangzik. Viszont már most is úgy néznek az emberek a ChatGPT-re, mint egy mindentudó orákulumra, legjobb barátra. Szinte bármit kérdezhetünk tőle, elég, ha egy filmkockát mutatunk neki, megmondja, melyik filmből való, vagy megoldja a gyerek megoldhatatlan házifeladatát. Csakhogy van egy apró bökkenő: egy ilyen szuperintelligencia nemcsak nálunk lesz ott a konyhában, hanem a világ minden laborjában, parlamentjében és katonai központjában is. És ha egyszer gyorsabban, pontosabban és hatékonyabban gondolkodik, mint az emberiség összes Nobel-díjasa együtt, akkor könnyen lehet, hogy hirtelen külső szemlélői leszünk a sorsunk alakulásának.

Kép forrása: linkedin.com

Altman szerint ez a technológiai fordulat nagyobb lesz, mint az ipari forradalom és az internet együttvéve. Nem egyszerűen egy új eszközt kapunk a kezünkbe, hanem egy olyan entitást, amely képes lesz önállóan megérteni és alakítani a világot. Egy ilyen szuperintelligencia képes lehet új gyógyszereket tervezni, évezredes matematikai problémákat megfejteni vagy éppenséggel teljesen új tudományágakat létrehozni. A tudás és a fejlődés sebessége megsokszorozódhat, majd egyre gyorsul, így elérjük a szingularitást. Ray Kurzweil szavaival: „A szingularitás az a pont, ahol a technológiai fejlődés olyan gyors és átfogó lesz, hogy szinte felfoghatatlanná válik az emberek számára.”

Ugyanilyen gyorsan elszabadulhatnak a kockázatok is. A félelmek nem alaptalanok. Mi történik, ha a szuperintelligencia úgy dönt, hogy bizonyos emberi döntések irracionálisak, és jobb, ha ő veszi át a kormánykereket? Hiszen a történelemben még nem volt példa arra, hogy egy intelligensebb faj hosszú távon önként alárendelte volna magát egy kevésbé fejlettnek. Nem véletlen, hogy sok kutató szerint a legfontosabb feladat nem is maga a szuperintelligencia megalkotása, hanem az, hogy ki tudjuk találni, hogyan lehet biztonságosan kordában tartani.

Altman maga sem tagadja, hogy ez az emberiség történetének legnagyobb kockázata lehet. De a legnagyobb lehetőség is. Ahogy ő (és annak idején Stephen Hawking) fogalmazott, a szuperintelligencia lehet a legjobb vagy a legrosszabb dolog, mely valaha történt az emberiséggel.

Az viszont biztos, hogy a verseny már elindult. Nemcsak az OpenAI dolgozik ezen, hanem a Google, az Anthropic, a kínai kutatóintézetek és persze számtalan startup is — és még hányan lehetnek, akikről nem is tudunk… A világ legnagyobb cégei egyszerre vetik be a milliárdokat, így már nem az a kérdés, hogy lesz-e szuperintelligencia, hanem az, hogy ki építi meg először — és milyen célokra használja. Mi, hétköznapi emberek közben legfeljebb azon morfondírozhatunk, hogy vajon milyen lesz az élet egy ilyen korszakban. Lesznek-e még szakácskönyvek, ha a konyhapulton levő MI nemcsak egyszerűen receptet ad, de ötleteket is, hogyan lehetne jobbá tenni vagy a mi ízlésünkre formálni az ételt, hiszen jól ismer bennünket. Meddig lesznek még orvosok, ha egy szuperintelligencia jobban ért az emberi testhez, mint egy ember? És ami talán a legfontosabb kérdés: vajon lesz-e még szükség újságírókra, ha a szuperintelligencia jobban meg tudja írni ezt a cikket, mint én?

Persze addig is, amíg ez a dilemmánk valósággá válik, marad a reményteli várakozás. Egy biztos, ha Sam Altmannek igaza lesz, akkor a következő évtized nemcsak az MI-ről fog szólni, hanem arról is, hogy az emberiség képes-e együtt élni a saját legnagyobb találmányával. Vagy valóban ez lesz az utolsó találmánya.