Tizenhat évesen lépett először színpadra, tíz évvel később alapította meg első zenekarát és készítette el első lemezét, a gyerekeknek szóló Téli- nyári laboda címűt. Példaképei és mesterei többek között Sebestyén Márta, Dresch Mihály, Szakcsi Lakatos Béla, valamint erdélyi magyar és cigány falusi énekesek. Külföldön legtöbbet az Egyesült Államokban és Németországban koncertezett, valamint Jeruzsálemben, Pekingben, Moszkvában, Tokióban és Európa számos országában is képviselte Magyarországot. Fontos számára a társadalmi szerepvállalás, több alapítvánnyal is együtt dolgozik, elsősorban a gyermekek segítése érdekében.
Ő Szalóki Ági, a többszörös Fonogram-díjas énekesnő, aki nemrégiben Zentán a Csak egy nap a világ… című műsorával aratott elsöprő sikert.
• Ebben az összeállításban Karády Katalint, Édith Piafot és a portugál Amália Rodriguest idézi meg. Miért esett éppen rájuk a választása?
— Azt hiszem, a Karády-dalok szeretetét a nagymamámnak köszönhetem, hiszen ő volt az, aki megmutatta nekem ezeket a dallamokat. Karády Katalint eleinte az iránta érzett tiszteletből kezdtem el hallgatni, aztán felfedeztem, hogy a repertoárja örök érvényű. A slágereit nemcsak a ’30-as, ’40-es évek fiataljai dúdolták szívesen, hanem ma is értékelhetőek és kedvelhetőek. Ezek a dalok bármelyik korosztály tetszését elnyerhetik, még azokét is, akik nem ismerték a művésznőt, mert jóval utána születtek.
Úgy gondolom, a sokféleséget lehet szeretni. Nagyon fontos kulcsszó mostanság a tudatosság. Tudatosan étkezünk, tanulunk, választunk társat vagy foglalkozást, és tudatosan hallgatunk zenét is. Ezt a zenét keresni kell, mert ez a zene nem folyik a csapból, nem találkozunk vele úton-útfélen. Azoknak ajánlom, akik kedvelik a jazzt, szeretnek nosztalgiázni, magyar slágereket hallgatni, szívesen tesznek egy kis időutazást, vagy érdeklődnek az olyan dívák élete iránt, mint Karády Katalin, Édith Piaf vagy a portugál Amália Rodrigues. Karádynál maradva, rá elsősorban a zenéje miatt kezdtem el figyelni, de ahogy fokozatosan felfedeztem az élettörténetét, a munkásságát, a filmjeit, egy nagyon karakán, igazi honleányt ismertem meg a személyében. Magyarország első nagy sztárja volt, akinek a karrierje a ’30-as évek közepétől a második világháború végéig ívelt felfelé. Habár már a Gestapo és a németek sem nézték jó szemmel a tevékenységét, mégis a kommunista rendszerben lett elege mindenből. Abban az ideológiában ugyanis nem találta meg a helyét, megfosztották a vagyonától, szerepeket sem kapott, ezért 1951-ben elhagyta Magyarországot. Habár a ’70-es években amnesztiát kapott, sohasem tért haza. A büszkesége nem engedte, hogy ismét egy olyan országban éljen, ahol megtagadták és megalázták őt.
• Szerelmese a népzenének, szívesen énekel gyermekeknek, és otthonosan mozog a jazz világában is. Hogyan férnek meg egymás mellett a különböző stílusok?
— A jazzt a gyerekeknek is próbálom megmutatni, hiszen az eddig megjelent négy gyermeklemezemet jazz-zenészekkel vettem fel. Ezekből most bábelőadás készült a Budapest Bábszínházban, és ennek a darabnak én vagyok a főszereplője. Azzal, hogy Karády-dalokat kezdtem el a színpadon énekelni, egy kicsit valóban kikacsintottam az addigi stílusomból. Ez kalandozás számomra, és én örülök, ha vannak, akik követnek ezen az úton. Szerintem jó dolog magyarul énekelni, magyar slágereket előadni, a magyar népzenét és a magyar költők verseit népszerűsíteni. Mivel a legtöbb jazzénekes inkább az angol nyelvet választja, úgy gondolom, én nem a füstös, mély, búgó hangommal, hanem azzal adok hozzá valamit ezekhez a dalokhoz, hogy magyarul énekelem őket. Igyekszem hitelesnek maradni, mert bár ezek egyszerű kis szerelmi történetek, de mindazt ki tudom általuk fejezni, amit én is megéltem nőként és szerelmesként. Érdekes, hogy Édith Piaf személyisége, zenéje, dalai iránt sokáig nem éreztem vonzalmat, aztán egyszer csak, mint Ámor nyila, betalált a szívembe az, ahogy és amit énekel. Szerencse, hogy kicsi korom óta tanultam a francia nyelvet, vagyis amit énekelek, annak minden szavát értem. Piaf talán szenvedélyesebb is, mint Karády, és boldog vagyok, hogy ezt az érzést is elő tudom hozni magamból, mert ez is bennem lakik.
• „Számomra, ahogy régen, most is a népzene jelenti az állandóságot és a megújulást” — mondta egy interjúban. Ezen a területen várható-e valami újdonság, esetleg egy hanganyag?
— Most fogom elkészíteni az első népzenei lemezemet. Talán egy kicsit sokáig váratott magára ez az anyag, hiszen húsz éve vagyok a pályámon, melyet autentikus népdalok éneklésével kezdtem, és sohasem hagytam el ezt az utat. A saját elképzeléseimet leginkább a világzene területén valósítottam meg, de mindig nagy becsben tartottam azokat az énekeket és emlékeket, amelyeket népzenei gyűjtések közben szereztem. Ezek a tapasztalatok segítettek hozzá, hogy a népzenét ne muzeális értéknek, hanem élő dolognak tekintsem. Ahogyan Sebő Ferenc mondta, a népzenét nem ápolni és őrizni kell, hiszen nem beteg és nem rab, hanem megélni. A népzene tradicionálisan a parasztságnak és általában véve a szegényebb sorsú embereknek volt a zenéje, mellyel mindig ki tudták fejezni magukat. A népzene elkísérte az életüket a bölcsőtől a koporsóig. Azzal, hogy nem magnókazettáról és lemezről hallgattam, illetve tanultam, hanem elmentem és azóta is elmegyek ezek közé az emberek közé, még inkább megerősödött a szövetségem a népzenével. 2010-ben jártam egy hosszabb gyűjtőúton Erdélyben, Mezőségen. Egy faluban több hónapot töltöttem, és filmfelvételt is készítettem. Összeállítottam egy népzenei műsort a Mezőség zenéjéből, és ez az anyag jelenik meg jövőre lemezen. A terveim szerint azzal egészítem ki, hogy olyan mestereket és barátokat hívok, akikkel már hosszú évtizedek óta jó kapcsolatot ápolok, és akiket nagyon tisztelek. Az utóbbi időben volt lehetőségem Lukács Miklós és Balog Kálmán cimbalomművészekkel együtt énekelni Bartók-feldolgozásokat, valamint női karral, illetve Szokolai Balázs zongoraművésszel, úgyhogy ezt mind megpróbálom belesűríteni ebbe a lemezbe.
• Többször járt már nálunk, de ez a zentai volt az első önálló koncertje Vajdaságban.
— Amikor csak meghívást kapok, mindig nagy szeretettel jövök Zentára. Az énekelt versek fesztiválján több alkalommal volt szerencsém fellépni, szerepeltem a Kaláka együttessel, a Gryllus fivérekkel, jómagam pedig már tizenöt éve énekelek verseket. Nagyon jólesik, ha határon túli magyarokkal találkozhatok, mert őszintén átérzem a sorsukat és szeretem a nyitottságukat. Örülök, hogy itt egy élő magyar közösség van, magyar színházakkal, írókkal, együttesekkel, egyre gyarapodó fesztiválokkal.
• Rendszeresen jótékonykodik, és szót emel bizonyos ügyek érdekében. Ezt a tevékenységet miért tartja fontosnak?
— Ez nálam családi örökség. A dolog nagyon egyszerű, hiszen az ember nem a világ középpontja, hanem része az egész világmindenségnek. Ha segítek másoknak, az nekem is jó. Szívesen hívom fel a figyelmet a professzionális segítők munkájára is, például a szociális munkások tevékenységére, hiszen ők azok, akik ezt nemcsak kampányszerűen vagy kiemelt alkalmakkor, hanem mindennap teszik. Nagyon örülök, hogy nagykövete lehetek a Jószolgálat-díjnak, mely mögé valamennyi magyarországi segélyszervezet és szeretetszolgálat odaállt. Ezzel az elismeréssel a szociális munkásokat, illetve a szociális szférában dolgozó segítőket tüntetik ki. Ez nem karrierszakma, nem is hatalmas biznisz, ezért fontos értékelnünk azokat az embereket, akik a kicsi fizetésért mindennap segítik a drogosokat, a hajléktalanokat, az időseket.
A borítókép HERÉDI Krisztián felvétele.
