— Mentőtiszthallgató vagyok Pécsett. Végzősként felmerült a kérdés, milyen témát kutathatnék a szakdolgozatomhoz. Mivel szeretem a gyerekekkel való foglalkozást, arra gondoltam, miért ne oktathatnék nekik elsősegélyt. Azzal szembesültem, hogy ebben a témában már rengeteg kutatás készült Pécsett, viszont azokban azt mérték fel, hogy mely életkorban a leghasznosabb elkezdeni az elsősegélynyújtás oktatását. Ennek ismeretében elhatároztam, én azt fogom felmérni, melyik módszer lehetne a leghatékonyabb az oktatásban. Három van: az egyik az imitátoros, ehhez segítségre volt szükségem, és hívtam Horváth Inesz Lenkét, aki hozzájárul a bemutatókhoz, illetve ahhoz, hogy műsebekkel mutassuk be az elsősegélynyújtást. A másik módszer, amikor videó vetítésével történik az oktatás, a harmadik pedig amikor csak PowerPoint-prezentációt alkalmazunk — mesélte Szarvák Edvin.

* A gyerekek láthatóan nagyon élvezik ezeket a foglalkozásokat. Ti hogy éltétek meg?

— A gyerekek valóban odavannak az imitátoros bemutatókért, mert a másik kettőnél hiányzik az az élmény, amikor a beteg vagy a sérült megszólal, és ténylegesen panaszkodik, jajgat. Volt olyan is, amikor én vezettem a szituációkat, és megkértem az imitátort, hogy hirtelen veszítse el az eszméletét, majd térjen magához, ami ugyancsak kivitelezhetetlen a másik két módszerrel. Olyankor csak megkérhetjük a gyerekeket, hogy képzeljék el a helyzetet, viszont az imitátor bevonásával sokkal élethűbb az egész. Szerintem ez lesz a nyerő, ez bizonyult ugyanis eddig a legjobb oktatási módszernek, és ezt fogom a kutatásomban is megjeleníteni.

* Lenke, te hogy kapcsolódtál be ebbe a munkába?

— Edvin jóbarátom, és ő kért meg arra, hogy szerepeljek mint imitátor. Némiképp én is tudok kapcsolódni a témához, hiszen egészségügyi szakközépiskolát fejeztem be, és most a Szegedi Tudományegyetemen tanulok, védőnő lesz belőlem. Nekem ez szép emléknek marad, hiszen a gyerekek közül sokan kérdezték, mikor jövünk ismét előadást, bemutatót tartani. Láttam, hogy nagyon élvezték.

Természetes, hogy mindez nagyon vonzó volt a gyerekeknek, hiszen kezükbe vehették a kötszereket, maguk is kipróbálhatták a kötözés módszereit, igyekeztek a bemutatott példák alapján megoldani egy-egy problémát.

— A bemutató során négy témakört veszünk át, aztán kiosztogatom a kötszereket, párokban dolgoznak, és egymást kötözgetik. Mindez azzal egészült ki, hogy idehívtam két gyereket, és ők gyakoroltak az imitátoron, majd amikor a helyükre mentek, egymással is gyakoroltak. Elsőként én megmutatom, hogyan kell elvégezni egy helyzetben a feladatot, aztán pedig ők is aktívan részt vesznek, megtapinthatják a kötszereket, megtapasztalhatják, milyen szorosra kell kötni, melyik a legjobb technika, hogyan lehet azt a legjobban elsajátítani. Mindenképp nagyon jó órák ezek, odafigyelnek és élvezik a gyerekek.

* Élő egyenesben is akadt dolgod, hiszen egy ájulást kellett ellátnod. Mi történt?

— Nem mindenki tudja elviselni a vér vagy a seb látványát. Éppen az erős vérzés témájánál tartottunk, és nyomókötést kellett alkalmazni, valamint voltak ott (mű)sérülések is, melyeket bemutattam, illetve az imitátoron is volt sérülés. Aki érzékenyebb, ilyenkor is rosszul lehet. Az egyik kisfiú elfehéredett, majd arra panaszkodott, hogy nem érzi jól magát, és a tanítónő kivezette. Ez nagyon gyorsan történt, én a tanterem másik felében voltam, és mire én is észrevettem, addigra már kintről kiabálták a nevemet. Kiszaladtam, a kisgyerek elveszítette az eszméletét, gyorsan segítettem, de továbbra is remegett, nem volt a legjobb állapotban. Szerencsére résen voltam, és tudtam kezelni a szituációt. Az apukája is megérkezett, útbaigazítottam őket. A fiú jobban lett, viszont mire ők elmentek, már a következő gyerek is kijött, aki szintén rosszullétre panaszkodott. Szerintem csak a félelemtől lett rosszul, mert miután megnyugtattam, gyorsan jobban lett, majd az egész osztály kiment az iskolaudvarba játszani, és akkor már nem volt semmi gond. Egy kissé fülledt volt a levegő a tanteremben, meleg is volt, meg az első kisfiú azt is elmondta, hogy neki már előbb is fájt a feje.

A gyerekek sok hasznos információval, tudnivalóval ismerkedhettek meg. 

— Az első témakörnél a mentőhívást is gyakoroltuk, mert nem mindegy, hogyan hívunk mentőt, mire kell odafigyelniük, mit kell rögtön és mit kell később mondani, a telefonhíváskor melyek azok az információk, amelyek fontosak, illetve mi az, ami elhanyagolható. Foglalkoztunk a gyenge vérzéssel, vagy egyáltalán a vérzés nélküli sebeknek az ellátásával, kisebb horzsolásokkal. Abban reménykedem, hogy ezek után a gyerekek egy kis sérülés láttán nem fognak pánikba esni, nem csapnak hisztériát, ha például lehorzsolják a térdüket kerékpározás közben. Bemutattuk, mi a teendő, ha erős vérzése van valakinek, de az égési sebek ellátására is kitértünk, hiszen kiskorában szinte mindenki megsütötte magát.

A gyerekek képzelőereje határtalan, olyan szituációkat is feldolgoztak, amelyeket már maguk kreáltak. Ez jó jel, hiszen érdeklődtek a téma iránt, sőt, olyan kérdésekkel „bombázták” az előadót, amelyekre nem lehetett egyszerű választ adni. Az ilyen tapasztalatok egy leendő mentőtisztet megerősítenek a munkájában, mert érzi, hogy az előadás, a bemutató nem volt hiábavaló, hiszen megérintette a gyerekeket.   

Edvin azt is elmondta, őt mindig is vonzotta az egészségügy. Nagybecskereken fejezte be a középiskolai tanulmányait, majd az egyetemi éveiben, a gyakorlatok során többször összefutott a mentősökkel, akiknek a munkája lenyűgözte. Izgalmasnak találta a terepmunkát, mert minden alkalomkor valami más adódott, nem egyszerű, hanem inkább komplikált, megoldásra váró feladat. Szereti azokat az eseteket, amikor ki kell találni, hogyan is oldja meg, de a cél mindig azonos: mindenáron segíteni az embereken.