home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Az élhetőbb Zentáért
Tóth Tibor
2023.01.26.
LXXVIII. évf. 4. szám
Az élhetőbb Zentáért

A 2022. február 24-én kirobbant események megrengették az egész világot. A tervezhetőség, mely az önkormányzatok működése szempontjából rendkívül fontos, egyre nehezebbé vált. A helyzet kihatott Zenta Önkormányzatának működésére is, a tervek nem minden esetben valósulhattak meg, gyakran kellett módosítani a költségvetést. Ennek ellenére a községben több beruházás is volt, egyesek folyamatban vannak vagy a közeljövőben kezdődnek el. Zenta Község elmúlt évéről és az idei esztendőre vonatkozó tervekről Czegledi Rudolf polgármesterrel beszélgettem.

Czegledi Rudolf kiemelte, az önkormányzat támogatását élvező intézmények zavartalanul működtek az elmúlt évben, ami elmondható a civil szervezetekről is, mely csoportba mások mellett a népkonyha, a Zentai Gazdakör, az önkéntes tűzoltók és a sportegyesületek is tartoznak.

— Tartományi támogatással megtörtént az utcák aszfaltozása a város területén 102 millió dinár értékben. Két évvel ezelőtt elkészítettük 32 utca aszfaltozásának a tervdokumentációját, ezt átadtuk a Tartományi Nagyberuházási Alapnak, mely az elmúlt évben ennek egyharmadát támogatta, tehát 9 utcában tudtuk elvégezni az aszfaltozást. Bízunk benne, hogy a munkálatok az idén folytatódnak, és hároméves ciklusban szilárd útburkolatot kap ez a 32 utca. Önerőből elkészült a csatornahálózat a Cseh Károly utcában, a Kertek Helyi Közösségben pedig maradt még néhány, melyet szintén önerőből fejezünk be. Több járdát újítottunk fel, illetve építettünk az elmúlt évben, például a Széchenyi téren, melyet a zentaiak főleg a tyúkpiac előtti térként ismernek, a Royal Hotel előtti részen és a Népkertben, a sportcsarnok felé vezető úton, az utóbbi helyszínen a közvilágítás kérdését is megoldottuk. Falusi helyi közösségeink programjaira 2-2 millió dinárt folyósítottunk. Tornyos, Felsőhegy és Bogaras Helyi Közössége az úttestek javítására használta fel ezt az összeget, Kevi Helyi Közössége pedig egy új ivóvízkút tervdokumentációjának kidolgozására fordította. Ennek nagy részét a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság támogatta, a fennmaradó részt pedig Zenta Önkormányzata állta. Befejeződött a kis zsinagóga felújítása, jelenleg az épület körüli parkoló kialakítása van folyamatban. Az épületben a jövőben képtár kap helyet, és különféle rendezvények megtartásának helyszíne lesz. A környezetvédelmi minisztériummal közösen 1 hektár területen újfajta módszerrel fákat ültettünk a város területén. A talajt speciális fóliával fedtük le, mely a kiszáradástól és a gazosodástól védi a facsemetéket. Emellett Tornyoson is jelentős fásítási program valósult meg 2022-ben — összegzett a polgármester.


Czegledi Rudolf

Az önkormányzat az elmúlt évben is támogatta a mezőgazdasági termelőket — 195 pályázatból 192-t kedvezően bírált el —, a civil szervezeteket és a sportegyesületeket. A bányászati és energiaügyi minisztérium energiahatékonysági pályázatán több mint 60-an nyertek támogatást nyílászárók és kazánok cseréjére.

Zenta legjelentősebb rendezvényei közé a Birkanyíró és Birkapörköltfőző Fesztivál, a fennállása során tavaly legtöbb látogatót vonzott Tiszavirág Fesztivál, a városnapi rendezvények, a Karácsonyi Kavalkád és a Green Future Fesztivál tartozik. Utóbbi esemény szervezőivel hosszú távú együttműködés született, tehát a népszerű zenei rendezvénynek továbbra is Zenta ad otthont.

Az elmúlt évben megkezdődött a Lidl üzletlánc építése, melynek megvalósulásához az önkormányzat gondoskodott a logisztikáról. A munkálatok várhatóan az év első negyedévében fejeződnek be. A német vállalat 30 személyt alkalmaz, tehát a város újabb munkahelyekhez jut. Várhatóan hamarosan lezárul a vasútállomás felújítására kiírt közbeszerzés.

Az idei évre vonatkozó tervekkel kapcsolatban a polgármester hangsúlyozta, hogy a 2023. év költségvetésének elfogadásakor az első szempont az volt, hogy az intézmények működését továbbra is szavatolni tudják, és csak ezután gondolkodhatnak azon, hogy az előkészített tervdokumentációkból mit tudnak megvalósítani. A tervezett munkálatok közül elsőként egy új ivóvízkút fúrása esedékes a város területén, ezt a tavasszal szeretnék üzembe helyezni.


Zenta központja

— A kék medence felújítására szintén megkötöttük a szerződést. A szakemberek javaslatára a medence falára speciális műanyag réteg kerül, erre a módszerre tízéves garanciát adnak. A kivitelező a tavasszal kezdi a munkálatokat, melyek a fürdőszezon kezdete előtt be is fejeződnek. Elkészült a tervdokumentáció a gyerekmedence kialakítására vonatkozóan. Figyeljük a pályázatokat, és amint találunk lehetőséget, pályázni fogunk a munkálatokra. A játszóterek korszerűsítésére hároméves periódusban 15 millió dinárt irányoztunk elő, tehát évente 5-5 milliót. Első lépésként elkészült a népkerti játszótér felújítására, korszerűsítésére vonatkozó tervdokumentáció, erre az idén 5 millió dinárt szántunk a költségvetésből. A munkálatok megkezdése az időjárástól függ. A játszóterek felújítása a következő két évben folytatódik. Az egykori KTC üzletközpont helyére egy gyár költözik, így a regionális úton körforgalom létesül, emellett az ott lévő benzinkút is újra elkezdi működését. A körforgalom megvalósítása a Szerbiai Utak Közvállalat beruházási terveitől függ. Utak aszfaltozására 100-150 millió dináros kerettel szeretnénk pályázni a tartománynál, és ennek sikeressége esetén a 32 utca közül további 10-re kerülne aszfaltburkolat. A községi képviselő-testület a múlt évben meghozta azt a döntést, amelynek értelmében a kaszárnya hozzánk tartozó részét, több mint 3500 négyzetméter területet, bérmentve átadunk Szerbia Igazságügyi Minisztériumának az új bíróság épületének létrehozására. A beruházást nem az önkormányzat valósítja meg, de nagy jelentőséggel bír az egész Tisza-vidék számára. Reméljük, hogy hamarosan befejezik a Bolyai udvarában található félkész épületet, mellyel bővül a kollégium. A nagyberuházási alapnál van a kórház felújítására és az idősek otthonának kialakítására vonatkozó projektumunk, és szeretnénk, ha a Stevan Sremac Általános Iskola felújítási programja is ebbe a sorba kerülne. A jelenlegi álláspont szerint a minisztériumnál az egészségügyi létesítmények korszerűsítése szerepel az első helyen, így bízunk benne, hogy a kórház felújítása és az idősek otthonának a kaszárnya két épületében való kialakítása mihamarabb megvalósul. Az ötletterv elkészült, a jelenlegi világpolitikai helyzet miatt azonban nem kezdődött meg a hővezeték felújítási munkálataival kapcsolatos beruházás. Az illetékes minisztérium, az Elgas Közvállalat és az önkormányzat közötti hármas szerződést aláírtuk, de bizonyos nemzetközi történések miatt a munkálatokra még várni kell. Az új beruházás megvalósulásával a rendszer biztonságosabb és kifizetődőbb lesz. A Tiszán átívelő híd a Szerbiai Utak és a Szerbiai Vasutak Közvállalathoz tartozik. Az illetékes minisztérium dolgozik a híd felújításának tervdokumentációján, majd ennek elkészültével a felújítási munkálatok is megkezdődnek. Ez ugyan nem az önkormányzat hatásköre, de kérném a polgárokat, legyenek türelemmel.

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..